A Zsuffa Zsolt és Kalmár László által tervezett városházának ugyanis már híre van - az új, debreceni egyetemi tömbbel együtt szokás emlegetni mint az év két legszínvonalasabb új épületét -, de a valóság más, a képeken az sem látszik például, ahogy kőormaival festői hátteret ad mögé az Odvas-hegy.

A régi és a lakótelepi Budaörs találkozik itt, a hatvanas évek földszintes, de már nem annyira ófaluja a magas paneltornyokkal, lapály és hegyoldal egy forgalmas út két oldalán - a háromszintes városháza viszont nemcsak a hektikus utcaképet hozza egy szintbe, de a látszólag összeköthetetlen elemek, a családi házas övezet és a posztszocialista városdarab között is teremt valami kapcsolatot. Nem csak az meglepő, ahogyan az új észrevétlenül magába olvasztotta a valahai pártházat, későbbi városházát, de tudom, ami megépült, takarékossági okokból végül egy szinttel alacsonyabb, mint ami a győztes tervben szerepelt - és ebből sem látszik semmi. Mint minden jó épületben, a kényszerek szemérmesen láthatatlanokká lesznek, mi több, előnyökké finomodnak: az új városháza egyszerre sugall tekintélyt, de nyitottságot is. A világos, török mészkővel burkolt tömb maszszívan, hűvös eleganciával áll a helyén, ugyanakkor minden oldalán változatos képet mutat, és leginkább ott, ahol a kettőzött oszlopsorokkal átjárhatóságát jelzi. Mert itt elöl-hátul be lehet jönni, és nemcsak konkrétan, de szimbolikusan is: a köz igazgatása nem mint egy időrablással fenyegető akadály tornyosul elém, ahol a félfogadási rend vagy a portás-cerberus állít meg, és dönt sorsom felől, itt kellemesen is lehet lenni: gyermekmegőrző van, étterem, internetszoba meg saját posta, dolgom végeztével pedig továbbállhatok, akár át is mehetek rajta.

Mintha nem is Magyarországon lennénk. Semmi vármegyésen dagályos, közhatalmi pöffeszkedés vagy a modernségnek az a gyakori paternalista nagyképűsége, hogy "bámuljatok, droidok, mert a legtrendibb tutit hoztuk le ide, nektek!" A főbejárat előudvara már-már attrakcióvá vált azzal az L alakú pillérsorral (éjszaka ki is világítják), pedig csak a főfrontot kellett valahogy vizuálisan is kiemelni, és egyben elkülöníteni az előtte futó körforgalmas kereszteződéstől. Hátul is lehetett volna még több parkolót építeni (mert abból nincs elég), mégis inkább park lett itt vízcsobogással és egy alternatív szabadtéri koncerthellyel...

De abba is hagyom, mert úgy tűnik, mintha a megtestesült, hideg tökéletességgel állnánk itt szemben. Hibákat is találni, az ember szinte megkönnyebbülve veszi észre az elváló gipszkarton borítást, az amúgy üdítően szabálytalan házasságkötő teremben a sminksarok repedt tükrét vagy már nem annyira megkönynyebbülten az aula stílusidegen, drapp kerámiaburkolatát, amely ráadásul esős időben igen csúszós is.

De igazából az a sugallat imponáló, amit ez az új épület a hivatalról képes kelteni: olajozott operativitást sejtet, de minden fakszni nélkül, semmi nagybetűset, csak olyat, amiben mi partnereknek képzelhetjük magunkat.

A budaörsi az ország egyik leggazdagabb önkormányzata az idetelepült multik iparűzési adóiból, de az új városházát nem ebből, hanem hosszú lejáratú hitelből finanszírozták. Természetesen ők is takarékoskodtak, de mégsem egy helyi építészt választottak, továbbá a döntést szakmai zsűrire bízták, majd azt el is fogadták, és valóban a nyertes tervezhetett; amikor pedig vissza kellett venni az előirányzott 9000 négyzetméterből, nem a kőburkolatot váltották le pucolt falra, hanem inkább az irodák méreteit húzták össze.

A hivatal persze nem elsősorban az épülettől lesz jobb, bár ki tudja. De ez az épület más, egészen más, és ettől nekünk, potenciális ügyfeleknek is más - ez viszont határozottan jó.

Semmi vármegyésen dagályos, közhatalmi pöffeszkedés