Nem lehet. Nem becsüljük le a hallgatag szavazót. Azt, aki nem vallja meg identitását - amikor listák születnek, melyeken a más hitet vallók megkapják a bélyeget: E, mint ellenség. Igazi demokrata ilyenkor csak egyet tehet: a szavazófülke magányában ikszel, ahogy a szíve diktálja.

Hallgass a szívedre! - Istenem, de rég volt... és az a párt, amely ezzel a szlogennel egykor sikert ért el, most legszívesebben elfelejtené ezt; mert tudja, ha szavazói egy része a szívére hallgatna, a kis pártokat támogatná. De a szavazók a szívük helyett tán az eszükre hallgatnak: egység vagy biztos bukás, mondják. És nem vetnek számot azzal, hogy a Fidesz utolsó esélye - az MDF. Vagyis, hogy nem hallgatnak az eszükre...

A "kis" párt nélkül a Nagy Testvérnek esélye sem lesz, mert a demokrata fórum elkötelezett hívei nem fognak átszavazni, amiként nem szavazott át a kisgazda hívek többsége sem négy évvel ezelőtt. Inkább a passzivitást választják. Nem teszik jól persze. Az utolsó esélyt szalasztják el arra, hogy többszínű, a választói akaratot teljesebben kifejező parlament alakulhasson. Részvételükkel az utolsó esélyt adnák meg a demokráciának, ami amúgy is romjaiban van: a demokrácia működésével elégedettek aránya - a németországi, a dániai vagy luxemburgi 70 százalékkal, vagy a holland, a portugál, a brit, a spanyol 55-60 százalékkal szemben - nálunk 20 százalék körül van. A mieink nem bíznak a demokratikus működés lehetőségében. Képzeljük el ezt a bizalomindexet kétpárti "váltógazdaság" esetén!

Aki távol marad, később ne siránkozzon! Aki biztonsági játékosként szavaz, az se. Ne vállaljon - utólag - közösséget a megkövezett Debreczeni Józseffel, aki mert "különutas" lenni, és akit a vita felvállalása helyett egyszerűen kiközösítettek.

Ne sajnálja majd az opportunus, erőshöz dörgölődző szavazó a véráldozatot hozó talpasokat, a fáradhatatlan aktivistákat, akikre 1998-ban még igen nagy szüksége volt a számottevő tagság nélküli Fidesznek. Akkor nagyon kellettek az irodák, az eszközök, a tisztességes emberek. A lelkek. Ma már pótolja ezt a polgári körök hálózata - amely szintúgy az előbbi tömegre épült, és amelynek jó részén mára eluralkodott a fölöslegességtudat, mert rájöttek: rájuk már cselekvő erőként nem számítanak, legföljebb egy kiszolgáló gépezet részeként.

Ne sajnálják az álságosok azokat a hithű konzervatívokat, akik nem vállalkozásalapításban serénykedtek, hanem a nemzet épülésén ügyködtek.

Ne legyenek részvéttel a korrupció áldozatai iránt. (Lásd az MDF meghirdette tiszta kezek programot.)

Ne várják a beválthatatlan ígéretek beváltását - amikor a két "nagy" párt mézesmadzagján hatezermilliárd forintnyi "fedezetlen csekk" lebeg, melynek beváltása végképp romba döntené a magyar gazdaságot.

És végül: ne botránkozzanak meg azon, hogy a kis pártok vére árán a nagy pártba integrált politikusok statisztaszerephez sem igen jutnak a Fidesz kampányában. Ők "ki lettek fizetve" a listás helyekkel. Négy évvel ezelőtt írtam: a nemzeti oldalnak egyetlen esélye maradt az újraépítkezésre - az ellenzéki lét késztető ereje. A túléléstechnikát ki kell dolgozni. Remélem, sikerült. 2006 tavasza: az utolsó esély. A demokráciáé és a valódi konzervatív-nemzeti erőké is.