- Állítólag egy cigányprímás ekképpen dicsérte Menuhint: jó, amit csinál, de asztalnál meghalna.

- Hát egy darabig azért elszórakoztatta volna a közönséget ő is, de neki más volt a reszortja. Az ő zenéjét és a miénket nem lehet összehasonlítani.

- Talán mégis, hiszen egy cigánymuzsikusnak ismernie kell a komolyzenét is.

- Ebben viszont igaza van. Muzsikuscsaládból származom, még beszélni is alig tudtam, amikor a nálunk fellépő Josephine Baker tiszteletére a Rökk Szilárd utcában két fahasábbal "hegedültem" Az én babám egy fekete nő kezdetű slágert. Emlékszem: apám úgy tisztelte a muzsikát, hogy reggel felkelt, tisztálkodott, ivott egy kávét, és gyakorolni kezdett. Négyéves voltam, amikor először a kezembe adta a hegedűt, majd 12 évesen a Pátria kávéház öreg rajkózenekarában kezdtem, volt kitől tanulnom: a leghíresebb prímások játszottak ott, köztük a király: 36. Rácz Laci! Tizenhárom évesen már az Ostende kávéházban muzsikáltam, tizennyolc évesen a Baross kávéházban lettem prímás. A műsorban nyitányok szerepeltek, Verdi, Mozart és persze cigányzene is.

- Azért ehhez sokat kellett tanulni.

- Ezt én is éreztem, ezért elvégeztem a Zeneakadémiát, a bizonyítványomba Zathureczky tanár úr írta be a jelest, és Dohnányi Ernő igazgató is aláírta. De ezt a muzsikát igazából tanteremben nem lehet tanítani. Az éttermi zenélést csak a saját környezetében lehet elsajátítani.

- Később koncertező művész is lett.

- Amikor 1950-ben meghívtak az Állami Népi Együttes élére, akkor bejártam a fél világot. És így volt ez a 100 tagú cigányzenekarral is. Felsorolni sem tudom, hány helyen léptünk fel... Párizsban, Londonban, Pekingben, Amerikában, emlékszem: még a maoriknál is jártunk, ahol a királynő azzal tisztelt meg, hogy rám is palástot adott, meghajolt előttem, és ottani szokás szerint az orromhoz érintette az orrát.

- Játszott királyoknak, hercegeknek, grófoknak. Híres művészeknek, politikusoknak, sportolóknak. Mások mellett Helmut Kohlnak, Bushnak, Gorbacsovnak, Lollobrigidának, Belmondónak, Tony Curtisnek, az Aranycsapat focistáinak. Emlékszik, mi volt a kedvenc daluk?

- Arra nem emlékszem, de általában olyat kértek, amit mindenki ismert. Különben pedig az ember sok dalt tud, de nem mindent. Nem szégyen az, van választék bőven.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki jó prímás legyen?

- Vonó és szív. A tavalyi prímásversenyen szerepelt egy japán hölgy, ötödik lett. Ő annyira megszerette ezt a muzsikát, hogy időt, pénzt, fáradságot nem kímélve megtanulta egy bizonyos szinten. Mondom: ahhoz, hogy valaki asztalnál jó legyen, vonó kell és szív.

- Meg asztal.

- Hát igen: egyre kevesebb lehetőségünk van. Az embereknek is. Ma már nem mindenki engedheti meg magának, hogy eljárjon étterembe ebédelni, zenét hallgatni. Más a világ, és ezért örülök különösen ennek a Kossuth-díjnak. Úgy érzem, ez nemcsak nekem szól, de a cigányzenét és a cigány társadalmat is megtisztelték vele.

Boross Lajos