Össztűz a Budapest-minisztériumra

Budapest-fejlesztési minisztériumot alapítana a Fidesz - jelentette be a szerda esti miniszterelnök-jelölti vitában Orbán Viktor pártelnök.

- Ez a tárca valósítja meg az állam budapesti feladatait: felépíti a 4-es metrót, előkészíti, megtervezi az 5-ös metrót, felépíti a hiányzó Duna-hidakat, segít felszámolni a parkolási káoszt, lesz elővárosi vasút, és megvalósítja a Főtér-programot - mondta a részletekről tegnapi tájékoztatóján Pokorni Zoltán alelnök. Fideszes politikusok azt valószínűsítik, hogy Cselovszki Zoltán, a párt Új Budapest Központjának vezetője lenne a majdani miniszter.

Cselovszki lapunknak nyilatkozva visszautasította, hogy Orbán improvizált volna, a Budapest Városfejlesztési Minisztérium ötletén már két éve dolgoznak a párt szakértői. Náluk lennének a fejlesztések, a Főpolgármesteri Hivatal az infrastruktúrát működtetné, a kerületeknél pedig az oktatási, a kulturális és a szociálpolitikai feladatok maradnának.

A fővárosnak nem újabb minisztériumra, hanem Budapest-barát kormányra van szüksége - reagált a hírre Demszky Gábor főpolgármester. Szerinte Orbán ismét nagyot álmodott. Demszky szerint a Fidesz elnöke tudja, hogy Budapesten dől el a választás, "és sejti, hogy ezt ismét el fogja veszteni, ennek köszönhető a kampánylázban fogant ötlet".

A kampány legmeglepőbb improvizációja - reagált Molnár Gyula Budapest-ügyi kormánymegbízott, az MSZP budapesti elnöke. A Fidesz javaslata nem is illik bele a közigazgatás karcsúsításáról szóló elképzelésbe.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.