„A folyamatos szekularizálódás csak legenda. Igaz, a korábbi időktől eltérő módon, de a 19. századi Európát is mélységesen megosztotta a vallás. Miközben a protestáns Amerika a Bibliába merülve kereste Istent, és egyik vallási ébredésből a másikba esett, az európaiakat az a kilátás töltötte el szorongással, hogy egy varázsától megfosztott világban kell élniük” – írja Mark Lilla a New York Times recenziós mellékletében. Cikkének címe: Godless Europe.

A szerző A zabolátlan értelem: Értelmiségiek a politikában című tanulmánykötete az Európa Könyvkiadó jóvoltából magyarul is olvasható. A kötetben összegyűjtött írásokhoz hasonlóan Lillának ez a cikke is a szemle-esszé műfajában íródott. Tárgya egy népszerű történész, Michael Burleigh könyve: A világi hatalmak: Vallás és politika konfliktusa Európában a francia forradalomtól az első világháborúig. A műfaj szabályainak megfelelően Lilla nemcsak ismerteti és méltatja a szemlézett művet, de a saját nézeteit is kifejti annak tárgyáról.

A 19. századi Európában háromféle utópikus eszmét kergetve próbálták feloldani egyház és világi hatalom konfliktusát az emberek.

A legismertebb utópia szerint – ez fejeződik ki „a folyamatos szekularizálódás legendájában” – a vallás lassanként elhal, és a világi hatalom egyedül marad a porondon. „Amikor ez mégsem akart bekövetkezni – írja Lilla –, a világi erők saját kezükbe vették az ügyet. Nekiláttak, hogy az utolsó cseppig kiszorítsák a közoktatásból a katolikus hagyományt. Ez történt a Harmadik Köztársaság Franciaországában és Bismarck Németországában. Az erőszakos beavatkozás hegei ma is láthatók a francia és a német politika testén.”

A második, az előbbivel ellentétes utópia a visszatérés a katolikus ortodoxiához. „Lényegében ez volt a Vatikán politikája a 19. század legnagyobb részében, különösen IX. Piusz pápasága alatt.”

A könyvben tárgyalt korszak emberei ennek a két utópiának a jegyében küzdötték végig a „vallás és politika konfliktusát”. De már ekkor kezdett kialakulni egy harmadik valláspolitikai fantazmagória. Gyökerei a francia forradalom utáni reakció eszmevilágába nyúltak vissza, de a maga teljes szörnyűségében csak a 20. századi fasizmusban bontakozott ki. Eszerint az elképzelés szerint a régi vallásosság visszaszorulása „csupán egy olyan új vallás eljövetelének előjátéka volt, amely egészen újfajta társadalmat inspirált”. Hívei – mint Lilla mondja – „nem hittek Istenben, de nagyon is hittek a vallásban”. Az ő vallásuk politikai vallás volt.

Mindezt a régebbi eszmetörténet-írás alaposan feltárta. A Világi hatalmak nem lép fel az eredetiség igényével. A mások által végzett kutatás eredményeinek rendszerezése és népszerű bemutatása is sok kívánnivalót hagy maga után. Mark Lilla mégis fontosnak találja, és az olvasó figyelmébe ajánlja Burleigh könyvét, mert a téma megint nagyon aktuális.

„Európának, sőt az egész Nyugatnak ma kétféle vallási kihívással kell szembenéznie. Tudomásul kell vennünk, hogy a világ sok népe őszintén hisz abban, hogy Isten a politikai intézmények pontos tervrajzával ajándékozta meg. Márpedig, akik ezt valóban hiszik, azok egyhamar nem csatlakozhatnak a liberális demokráciák családjához.”

„A másik, talán még nagyobb kihívás abban áll – folytatja a szemleíró –, hogy meg kell tanulnunk különbséget tenni egyfelől az őszinte hitből fakadó politikai programok, másfelől a reakciós utópiák között, amelyek csak eszközül használják a vallást.”

Lilla szerint a mai iszlám radikalizmusban mind a kettő megtalálható. „Sőt, az Egyesült Államokban is azt tapasztaljuk, hogy sokan nem azért fordulnak a vallás felé, hogy elnyerjék a lelki üdvösséget, hanem inkább azért, hogy visszatereljék az amerikai történelmet a hatvanas évek előtti időkbe.”

„Michael Burleigh könyvéből kiderül – vonja le a következtetést –, hogy milyen nehéz volt megbirkózni ezekkel a kihívásokkal a 19. században. Ma sem könnyebb.”