Fejszére érett gyümölcsösök

Magyarországon a lengyel alma tarol, a magyar gyümölcsöt viszont Romániába viszik. A szakemberek szerint ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen a hazai piac, minden harmadik gyümölcsfát ki kellene vágni. A szőlőnél ez már több mint elmélet: ötezren akarják kivágni ültetvényüket.

A szőlőben nem okozott olyan kárt a viszonylag enyhe tél, amelyet nem lehetne a metszéskor korrigálni - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. A szőlősgazdákat ugyanakkor most nem a tél végi metszés és a lemosó permetezés izgatja, sokkal inkább az: milyen feltételekkel kapják meg az ültetvénykivágási engedélyt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Ötezer gazda vár jelenleg erre, a balatoni borvidékek kivételével az ország összes bortermelő területéről.

A gyümölcsösökben lassan végeznek a metszéssel, a gazdák pedig bizakodóak. A jó karban lévő gyümölcsfáknak meg se kottyant az idei tél - mondja Lux Róbert, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet titkára. Az almatermelők abban bíznak, hogy a tavalyi viszonylag magas, kilónként 25-30 forintos léalmaárat az idén is megkapják. (Két éve 11-13 forintért vették át a gyümölcsöt.) Az étkezési alma értékesítése viszont nem egyszerű, a nagy élelmiszerláncok ugyanis lengyel almával akcióznak.

A tavalyi, közel félmillió tonnás almatermésből 56 ezer tonnát helyeztek el hűtőházakban. Az almáért most kilónként száz forint körüli összeget fizetnek a kereskedők, a boltokban pedig 120-200 forint körüli áron már igen jó minőségű almát lehet vásárolni. A hűtőházak mégis lassan ürülnek, mert március közepe óta visszaesett az alma iránti kereslet. Romániába szállítják nagyobb, tízezer tonnás tételben a gyümölcsöt, de ezen a piacon is a lengyel almával kell viaskodni. Az almatermesztők értékesítési gondjait a szakemberek szerint az oldaná meg, ha a 43 ezer hektárnyi almafának közel a felét kivágnák. A termelők ugyanakkor egyelőre azt sem tudják eldönteni, hogy igényesebb étkezési vagy olcsóbb ipari almát termelnének-e inkább.

Szabó József dunántúli gyümölcstermelő, a szakmaközi szervezet elnöke beszámolt arról, hogy az Európai Bizottság szakmai szervezetével már megkezdték az egyeztetéseket azokról az esetleges támogatásokról, amelyekkel a gyümölcsfakivágásra ösztönöznék a termelőket. A szakember szerint elsősorban az alma és a meggy piacán okoz gondot, hogy az ültetvények harmada megérett a fejszére. Ezek a kertek a spontán jól termő években okoznak problémát, mert a gazdáik a nem várt terméssel megjelennek a piacokon, és letörik az árakat.

l Megkezdődött a szőlőültetvény-kivágási engedélyek kiadása - mondta Soproni Horváth Lajos, az MVH szóvivője. Eddig a beérkezett kérelmek háromnegyedét bírálták el. Ezt követően helyszíni ellenőrzésre is sor kerül, amit az Országos Mezőgazdasági Minőség-ellenőrző Intézet munkatársai végeznek el. Csak ezután adható meg a jóváhagyás. Több szőlőtermelő érdeklődött már, hogy megkezdje-e szőlője művelését, vagy várjon a határozatra. Tekintettel arra, hogy az OMMI ellenőrzése a terület művelésének megállapítására is kiterjed, kockázatos az ellenőrzésre várva nem
megkezdeni a szőlő művelését. Eddig több mint 800 kérelem esetében kellett a benyújtók számára hiánypótlási felszólítást küldeni. A hiányos vagy hibás kérelmek nagy aránya részben azzal magyarázható, hogy egyes területeken
a gazdák nem jutottak hozzá a szükséges információkhoz.
A hibás kérelmek számát tovább szaporítja, hogy az uniós támogatással járó kivágás mellett az MVH párhuzamosan intézi a szőlőkivágások engedélyezését is. Ez utóbbi eset-ben nem jár támogatás a kivágásért, de az újratelepítési jog megmarad.

Döntsd a tõkét, ne siránkozz!
Döntsd a tõkét, ne siránkozz!
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.