Ne használják fel az árhullámot kampánycélokra - kérte Persányi

Sólyom László államfő támogatását kérte kedden a vízügyi miniszter ahhoz, hogy az árvízi védekezést az ország egységben, összefogással végezze. Az árvíz elleni védekezésre minden szükséges eszköz, gép, ember és pénz rendelkezésre áll, mondta a Napkeltében Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi-, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Lamperth Mónika belügyminiszter.

Persányi Miklós erről újságírók előtt beszélt, miután tájékoztatta a köztársasági elnököt a Dunán kialakult veszélyhelyzetről. A miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy a folyón levonuló  árhullámot "egyesek" a kampányidőszakban politikai célokra használják fel.

Persányi Miklós cáfolta, hogy ne lenne elég pénz az árvízi  védekezésre. A kormány a szükséges forrásokat biztosítja - mondta a miniszter.

Kiss, Persányi, Lamperth: elég a pénz a védekezésre

Az árvíz elleni védekezésre minden szükséges eszköz, gép, ember és pénz rendelkezésre áll, mondta a Napkeltében Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi-, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Lamperth Mónika belügyminiszter.

Kiss Péter kancelláriaminiszter úgy vélte, hogy mivel a napi védekezés 150-200 millió forintba kerül, ezért a kormány által vasárnap megszavazott egymilliárd forint maximum erre a hétre elegendő. A mai újabb kormányülés feladata, hogy hosszabb távra is döntést hozzon. A pénz hiánya - hangsúlyozta a kancelláriaminiszter - nem lehet akadálya a hatékony védekezésnek.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elhúzódó, tartósan magas vízállásra számít, de ezzel együtt úgy véli, hogy állandó figyeléssel és szervezett munkával meg lehet tartani a gátakat. Persányi becslése szerint a Duna Budapestnél kedden délután rekordmagasságon tetőzik, 860 centiméterrel. Az országos árvízellenes védekezéshez már korábban rendelkezésre állt három és fél millió homokzsák, ehhez tegnap további egymilliót rendeltek. A kormány vasárnapi ülésén újabb egymilliárd forintot szavazott meg a védekezésre, mondta a vízügyi miniszter.

Kiss Péter kancelláriaminiszter úgy véli, hogy mivel a napi védekezés 150-200 millió forintba kerül, ezért ez az egymilliárd forint maximum erre a hétre elegendő. A mai újabb kormányülés feladata, hogy hosszabb távra is döntést hozzon. A pénz hiánya - hangsúlyozta a kancelláriaminiszter - nem lehet akadálya a hatékony védekezésnek. Pénz "annyi van, amennyi kell", mondta és hozzátette, hogy "ha sok tízmilliárd kell, akkor annyit fogunk mozgósítani." A szükséges pénz az államháztartási tartalékban, illetve az általános tartalékban megvan, a kormány dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

Kiss Péter szólt arról is, hogy az Európai Unióban jelenleg nincs közös alap az árvízi védekezésre, de szerinte érdemes végiggondolni és kezdeményezni egy ilyen pénztartalék létrehozását. Arra a kérdésre, hogy a szocialisták az árvíz miatt félretették-e a választási kampányt, Kiss azt válaszolta, hogy most a védekezés szervezi a programokat, ez a legfontosabb feladat, ami a legkevésbé sem jelenti azt, hogy az MSZP nem tesz meg mindent, hogy vasárnapra mozgósítsa választóit.

Lamperth Mónika belügyminisztert arról is kérdezték, hogy tudnak-e majd szavazni a víztől körülzárt települések lakói. A válasz határozott igen volt. Lamperth Mónika Kisoroszi példáját említette, amelyet a víz elzárt a külvilágtól. Ide helikopterrel szállítják az élelmet, helikopter segít a betegek kórházba juttatásában, és ha szükséges, helikopter segít majd biztosítani a választás feltételeit. "Biztonságosan, törvényesen le lehet bonyolítani a választást." - jelentette ki Lamperth Mónika.

A belügyminiszter elmondta, hogy hajnalban kapta a hírt, mely szerint Pünkösdfürdőnél három helyen is buzgár keletkezett, amelyeket homokzsákokkal kell eltömni. Erre is, az ország más területeire is érvényes, hogy a védekezés minden feltétele adott. A riporter felidézte Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének tegnapi szavait, mely szerint elfogyott a pénz a munkálatokra. Lamperth Mónika erre úgy reagált, hogy Orbánt kellene megkérdezni, mire gondolt, minden esetre ő újra leszögezi, hogy az árvízi védekezéshez minden van, ami kell: gép és homokzsák, ember és pénz. A pénzügyi forrásokról még elmondta azt is, hogy a kormány nem szab felső "plafont" a költségeknek, annyi pénzt költ a védekezésre, amennyire szükség van. Mindhárom miniszter egyetértett abban, hogy az áradás még sokáig megköveteli a megfeszített védekezést, mert az előrejelzések tartósan magas vízállást jelentenek.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.