Visszakövetelt rendszerváltás

A rendszerváltás örökségét ma nem a Fidesz, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége, a magyar liberális párt képviseli - ez áll abban a nyílt levélben, amit Orbán Viktornak írtak rendszerváltó liberálisok tegnap. Hodosán Róza, Demszky Gábor, Magyar Bálint, Pető Iván és Rajk László mint a demokratikus ellenzék egykori tagjai, valamint Fodor Gábor, a Fidesz alapítója, az SZDSZ jelenlegi ügyvivője annak kapcsán fogalmazták meg véleményüket, hogy a Fidesz elnöke Kossuth téri beszédében hosszan foglalkozott a rendszerváltás, a kommunista diktatúra és a szabadság kérdéseivel, és olyan látszatot igyekezett kelteni, mintha a rendszerváltás eszméit ma csak a Fidesz képviselné.

"Ehhez képest mi, a demokratikus ellenzék egykori tagjai és a Fidesz alapítói, rendszerváltó liberálisok leszögezzük: a Fidesz annyira távol került a rendszerváltás örökségétől, hogy ma nem méltó annak képviseletére" - áll a liberálisok nyílt levelében, amelynek aláírói kitérnek arra: bár a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjének személy szerint is jelentős érdemei vannak a rendszerváltás véghezvitelében, a Fidesz mostani programjával Orbán Viktor korábbi nézeteivel is szembefordul.

A közlemény szerzői felidézték, hogy a rendszerváltáskor a demokratikus ellenzék tagjai három dologért szálltak síkra: nemet mondtak a kommunizmusra, igent a szabadságra és a piacgazdaságra. Ugyanakkor a Fidesz mai programja és négyéves kormányzása mindennek gyökeres ellentéte. "Cinikus az a magatartás, ahogyan Ön egy szabadság- és piacellenes programmal próbálja a szabadság és a piacgazdaság barátait megszólítani. Érteni véljük ugyanakkor az Ön indokait: Ön is tudja, a 2006-os választás rajtunk, liberálisokon múlik. Ezért próbálja Ön kisajátítani azokat az értékeket, amelyeket ma az SZDSZ képvisel" - írják a nyílt levélben a liberális politikusok.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap a párt szombathelyi rendezvényén felszólította szimpatizánsaik közül azokat az édesanyákat, akiknek gyermeke első szavazó, hogy mondják el, vállalják nyíltan véleményüket, ha pedig kell, "fogják kézen felnőtt gyermeküket", és menjenek el együtt szavazni vasárnap reggel. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.