Mitől bizonytalanok hát mégis? Egyrészt attól, hogy hatásosan működik-e majd másutt is, másrészt - és ez a fontosabb - valóban csodafegyver-e az egész pályás logisztika? Számba véve a közvélemény-kutatások trendjeit, két dolgot tehetnek: vagy nem bíznak a felmérésekben (alap: 2002), vagy az utolsó esélyt a tökélyre fejlesztett mozgósításban látják. Ez utóbbi ad most önbizalmat, hiszen a kampány már nem reparálható, a hajrában látnivalóan nem az új szavazók megnyerése a cél. Persze formálisan még lehet néhány szót odavetni a kádári kisembernek, Tölgyessy Péter száműzésével szinte egy időben befogadni a liberalizmust, de téved, aki azt hiszi, hogy Mikola István vagy Semjén Zsolt "elszabadult hajóágyú". Amit egyesek meggondolatlan kirohanásként, őszinteségi rohamként értékelnek, az célzott üzenet és egyben sajátos kelepce: védd a melegeket, birizgáld az egyházakat, igazságaiddal nem sokra mész. A legnagyobb ellenzéki párt az általa lefedni vélt választói tömböt akarja minél eltökéltebbé tenni, hogy vasárnap voksoljon - érezze át, hogy szavazatai könnyen törmelékké válhatnak, ha a MIÉP- Jobbik vagy az MDF felé fordul. A tavaly ősszel kitárt kar ismét összecsukódik, a hét végén ismét a múlt szobrai voltak műsoron, melyeket a rendszerváltozáskor a város szélére költöztettek, most pedig megpróbálnak visszalopakodni. A szónok nagy ívű metaforája valószínűleg nem a Kossuth téren autogramot osztogató Csintalan Sándorra vonatkozott. Tény: a bázis nem a békére "gerjed", nem is egy kikristályosodó konzervatív nézetrendszerre, s még csak nem is koherens programra. A finisben ismét a közös ellenségképé, a fanatikus hevületé a főszerep.

Orbánék sokáig úgy érezhették, hogy a következő parlamenti választás számukra sétagalopp lesz - az átépítés tehát zavartalanul, itt-ott méltánytalanul és gátlástalanul folyt. Amíg az ellenfélnél mélyülő törésvonalak látszódtak, miért érdekelték volna Orbán Viktort a hajszálrepedések? A szövetséggé alakulás előbb csak formálisan, majd ténylegesen is új erőviszonyokat konstruált a központban, a megyék helyett a választókörzetekre koncentráló átszervezés pedig néhány vidéki bázison robbantott szét megingathatatlannak vélt hitbizományokat, és szőtt közvetlenül az elnök alá rendelt hatalmi, illetve információs hálót. Immár nemcsak szellemi-politikai síkon, de szervezetileg, sőt, már-már vezetői összetételét tekintve is a múlté a régi Fidesz.

Orbán Viktor, bár idegenkedik a modern technikától, a 2002-es szocialista mozgósítás óta sejti: szüksége van egy mérnök típusú, az adatokat rigorózusan összegyűjtő emberre. Azt a fiút ott, a Polgárok Házának tetején a monitoron kívül más képernyő nem érdekli. Szoftver- és e-mailerdőben él, irodáját harcálláspontnak tekinti, megszállottan hisz főnökében, nem nyilatkozós fajta, és mindenre képes a győzelemért - ez azonban még nem lett volna elég ahhoz, hogy tevékenysége már-már misztikus ködbe burkolózzon, portréját morzsánként szedegessék össze a hírlapírók, ráadásul mára a Fidesz profi politikusai is halkan azt mondogassák: a mozgósításon múlik minden.

Ehhez az kellett, hogy egy lefutottnak hitt meccs hirtelen szoros küzdelemmé váljon, a pártra jellemző rámenősség némelykor ügyetlenségbe (Vizsla-, szerverügy), néhol zsarolásba (MDF) torkolljon, és az általuk fölkapott kampánytémák sorozata viselkedjen lyukas gumilabdaként - az istennek se pattanjon vissza. Ezért a némi zavar, a bizonytalanság, valamint az, hogy a hívekben már most ébresztgetik a csalásfeelinget, s bár a sok-sok kihelyezett ellenőr elmoshatja a gyanút, vereség esetén bízni lehet majd az elkeseredett közönség irracionalitásában. Tény: Deutsch emberei illegális nyilvántartásra bukkantak a szolnoki MSZP-irodában. Igaz, hogy Gyulán sem "ÁVH-s módszereket idéző provokáció" történt, amikor egy elbocsátott Fidesz-szimpatizáns komputerében komplett listát és a rendszert igencsak leleplező levelezést találtak.

Ne kerülgessük a forró kását: a személyes adatokkal való élés és visszaélés a két nagy párt esetében a hátsó szoba titka. Olyan, mint a választások reklámköltségei - a korlátok azért vannak, hogy átlépjék azokat, ki finnyásan, ki gátlástalanabbul. Az MSZP és a Fidesz pénzt és fáradságot nem kímélve igyekezett egy olyan, lehetőleg minél több részletre kiterjedő adatbázist létrehozni, amelyből képes táborát akár szelektíven, akár egységesen mozgósítani. Többen állítják, hogy a 2002-es győzelmük után e téren lazsáló MSZP-t lekörözte a Fidesz. A petíciók, konzultációk egész sora adott lehetőséget az iparszerű gyűjtőmunkára, kiskáték tömegét sokszorosították, amelyek praktikus utasításokkal látják el a választókra rátelefonálókat, az SMS-riadólánc szervezőit, valamint az ajtókon személyesen bekopogókat, sőt, még azokat is, akik mobiltelefonjaikon közvetítik majd az egyes szavazókörök eredményeit. Természetesen a szocialistáknál is lesz alternatív számlálás, és talán már adatból is van elég - egy azonban nincs, ami a Fidesznél (lásd: Gyula) több mint lehetséges, hogy van: a különböző betűkkel kiegészített megannyi névsor, amelyen az "E" betű már nemcsak a szimpátiáról, hanem az antipátiáról is tudósít. A nagyüzemileg használatos jelek tálcán kínálják magukat arra, hogy az igény szerint csoportosítható adatokkal a választások elmúltával is éljenek, s ne a morális norma, csak a képzelet szabhasson határt használatuknak.

A slamposság persze okozhat galibát - egyes hírek szerint a pártoknál lévő adatok sok sebből véreznek. Különösen a Fideszé, hiszen ott hordták össze a legtöbbet. Például a budapesti olimpia támogatóiét, akik között ott volt Medgyessy Péter is. Egy-egy kérdésre adott támogató válasz tehát nem jelent okvetlen pártszimpátiát, és ha az adatbázisok mechanikusan készülnek, bizony megbízhatatlanok. Ha pedig a körzetekben kvótákat szabnak, kinek hány aktivistát kell beszerveznie - a lejelentett szám és az adott esetben rendelkezésre álló erő sem okvetlen egyezik. A drill, a megannyi gyakorlat, próba, főpróba nemcsak a lelkesedést és a felelősségérzetet növeli, de az idegi terhelést is. Ha a tréningeken nem derül ki, hogy ki mire alkalmas és mire nem, kudarcok sorozata következhet akár egy-egy "lakáslátogatásból" is, hiszen a kedves rátartiságot a molesztálástól néha csak egy hajszál választja el. Az pedig, hogy egy-egy szavazókör környéke az államfőválasztást idéző parlamenti folyosóhoz hasonlít majd - minden sarkon figyelő szempárokkal -, inkább riaszt, mint fegyelemre buzdít.

Sok mindent próbáltunk már a Nyugatról mechanikusan lemásolni - sok mindent sikerült, sok mindent nem. Most az utolsó Bush-kampány a minta. A mozgósítás mindenhatósága - elenyésző eszmei munícióval.

Szóval, tiszta Amerika.

Vagy nem.