Kiszivárogtatás, bejelentés - Bugár gyanakszik

Az MSZP-nek állt érdekében a robbantásos merényletek veszélyére figyelmeztetni -véli Bugár Béla megbízott pozsonyi házelnök és Duray Miklós, a Magyar koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. A magyar kormány szóvivője szerint a hírt nyilvánosságra kellett hozni.

Bugár Béla megbízott pozsonyi házelnök úgy véli, hogy a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) két héttel ezelőtti figyelmeztetését - miszerint a dunaszerdahelyi alvilág robbantásos merényletekre készül hazánkban - minden bizonnyal Budapesten és nem Pozsonyban szivárogtatták ki. - Találkoztam Frantisek Pittnerrel, a SIS igazgatójával, akitől részletes információkat kértem. Élő ügyről lévén szó, a beszélgetés tartalmáról semmit sem mondhatok - nyilatkozta lapunknak Bugár. Szerinte a SIS a kötelességét teljesítette, amikor értesüléseiről, sejtéseiről tájékoztatta magyarországi partnereit. Bugárnak a további történések és a magyar média közleményei alapján az a véleménye, hogy az MSZP-nek állt érdekében a jelentés kiszivárogtatása. - Álláspontomat erősíti, hogy két napon belül Gyurcsány Ferenc kormányfő is módosította eredeti bejelentését - vélekedett Bugár Béla.

l Abban mindenki egyetért, a politika és a rendvédelmi szervek egyaránt, hogy az esetleges terrorfenyegetésről szóló információt a miniszterelnöknek kötelessége volt nyilvánosságra hozni - mindössze ennyit válaszolt Batiz András kormányszóvivő a Bugár Béla által mondottakra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.