Tetten ért plakátrongálók Debrecenben

Hétfőre virradó hajnalban lakossági bejelentés alapján két fiatalt érttetten a rendőrség, akik addigra legalább 16 szocialista plakátot tettetönkre Debrecenben - tájékoztatta az MTI-t közleményben Oláh Lajos, azMSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke, debreceni képviselőjelöltje.

A közlés szerint hajnali 1 és 3 óra között megrongáltak egy Gyurcsány Ferencet ábrázoló óriásplakátot, valamint a megyei elnök 15 közúti villanyoszlopra rögzített plakátját. "Az MSZP plakátjait ismeretlenek rendszeresen megrongálják, feltűnő szervezettséggel, s általában a kihelyezést követő éjszakán" - olvasható a szocialista politikus közleményében.

Oláh Lajos egyidejűleg ismét felkérte Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét és Pósán Lászlót, a Fidesz helyi elnökét, hogy "amennyiben nem ők állnak az akciók mögött, intsék nyugalomra elvakult híveiket".

Juhászné Kiss Katalin rendőr százados, a debreceni rendőrkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére megerősítette a plakátrongálás tényét, s közölte: a rendőrség a bejelentés alapján rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben, s gyanúsítottként hallgatta ki azt a két 17 éves fiatalembert, akiket az éjszaka folyamán, a bejelentést követően a rendőrjárőrök elfogtak és előállítottak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.