Ellenkező esetben borul a "kártyavár" - legyen szó egy összevont 20 százalékos "hibrid" vállalkozói adókulcsról vagy a munkáltatói tb-járulék (egyébként régóta esedékes, a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége szempontjából is sürgető) nagymértékű csökkentéséről. Az egyik esetben azt ajánlják, hogy a leginkább kizsigerelt és igencsak népes kisjövedelműek adózzanak még többet (legfeljebb majd besorolják őket a rászorulók és "alamizsnára" jogosultak mind népesebb csapatába), míg a másik esetben a járulékcsökkentés következményeiért majd az idő viszi el a balhét: a kampánymenedzser kivág egy jó hosszú (a választásig eltartó) "dobszólót", s ez alatt az ötlet kiagyalói szépen elhagyják az összeomlással fenyegető épület körzetét.

Olyan adó- és járulékreform kidolgozására lenne szükség, melynek elsőrendű célkitűzése a valóban fenntartható Magyarország megteremtése. Ennek keretében egyidejűleg lehetne enyhíteni az aggasztóan nagyarányú szegénységet, a népesség riasztó egészségi állapotáért és alacsony élettartamáért nagymértékben felelős környezetszennyezést. Széles körű, megelőző jellegű egészségvédelmi programok beindításával s a (generikus készítményektől, a hagyományos szerek és gyógymódok alkalmazásától mindmáig "viszolygó") gyógyszergyárak extraprofitjának felülvizsgálatával együtt vizsgálhatnánk meg, hogy mennyibe is kerülne az egészségügy felzárkóztatása. Mire lehet elég a befizetett adó és járulék; mennyi az anyagi javakban és szolgáltatásokban testet öltő "minimum", amit minden állampolgárnak garantálni kell, és ez mekkora adó- és járulékbevételt igényelne. És így tovább.

Egy ilyen reform körültekintő előkészítő munkát, széles körű társadalmi egyeztetést és többéves átmeneti időszakot igényelne. Ezalatt az érintett szereplők alkalmazkodhatnának (gazdasági és fogyasztói döntéseikben) a megváltozó feltételekhez.

Fenntartható fejlődés, társadalmi szolidaritás, "a szennyező fizet" - ilyen alapelvek tényleges érvényesítéséről lenne szó. A foglalkoztatás helyett inkább az anyagi és természeti erőforrások igénybevételét kellene adóval és járulékkal terhelni; a gazdasági szereplők tevékenysége, illetve termékeik használata kapcsán keletkező környezeti veszteségeket fokozatos be kellene építeni az árakba; a környezeti károkat okozó tevékenységek állami támogatását meg kell szüntetni (legyen szó szénbányáról, vagy a népesség egészét mérgező dízel hajtású gépjárművekről); az emberek egészségi állapotának javulásához hozzájáruló termékek és szolgáltatások elterjedését pedig támogatni, természeti értékeink megőrzését, gyarapítását pedig reális gazdasági teljesítményként elismerni.

Ezek az EU reformtörekvéseiben is előnyt élvező célkitűzések, s megvalósításukat előbb-utóbb számon is kérik majd a tagállamoktól. A fenntartható fejlődést nem fenntartható növekedésként kell értelmezi és nem is kell (le)kezelni (ahogy azt egy nemrég tartott előadásában tette a Nemzeti Fejlesztési Tervért felelős miniszter). A kedvezőbb (fenntarthatóbb) állapot megőrzéséhez/kiterjesztéséhez, semlegesíteni kell és visszaszorítani a globalizáció bizonyítottan ártalmas jelenségeit, s a spekuláns tőkék rovásunkra kezdeményezett akcióit. Gondoljunk például a génkezelt termékek termelésének engedélyezésére irányuló nyomásra, mely veszélyezteti hazai genetikai értékeinket és a fellendülőben lévő vegyszermentes termelést; az egészségre ártalmas élelmiszerek forgalmazására; az okozott környezeti károk rendszeres áthárítására; a foglalkoztatottak érdekképviseletének mind gyakoribb ellehetetlenítésére; az erőfölénnyel való gyakori visszaélésre stb.

Megannyi - egyébként az Élőlánc Magyarországért színvonalas programjában is felvetett - probléma, melyek kezeléséhez/megoldásához az érintett szereplőket orientáló, ösztönző vagy éppen kényszerítő közgazdasági eszközökre lenne szükség. Főként olyan adókra és járulékokra, amelyek valóban "a jókat" és a rászorulókat segítik, és a "rosszak" (kárt okozók) működését nehezíti, korlátozza.

E törekvések egykulcsos rendszerben nem érvényesíthetők. Egyrészt az igazságosabb teherviselés elve egyértelműen a tehetősebbek nagyobb mértékű hozzájárulását igényli a társadalmi programok megvalósításához; a társasági adónak egy globális vállalkozói adókulcsba történő beolvasztása pedig a gazdasági szerkezet átalakulásával, az egészség- és környezetvédelemmel kapcsolatos célkitűzések megvalósítását tenné lehetetlenné. Nem fogadható el az egykulcsos rendszer a forgalmi adónál (áfa) sem, mivel számos szociális és környezetvédelmi feladat megoldásában létkérdés, hogy a nem csekély többletteher vállalása árán előállított "jó" termékek és szolgáltatások felé tereljük a fogyasztókat az alacsonyabb adóteherrel. Az egy kulcs nem "kulcs" alapvető problémáink megoldásához.

Ne becsüljük le annyira az állampolgárt, hogy már egy adóbevallást sem lesz képes tisztességesen kitölteni. Amikor a pénzügyi forrásokhoz is úgy juthat majd hozzá, az ellenőrzésnek is csak úgy felelhet meg, ha eligazodik a meglehetősen bonyolult rendeletek és pályázatok feltételek körében. Ha ez érdekében áll, képes lesz rá. Akinek pedig ez végképp nem megy, igénybe veheti a mindezt átvállalni kész szolgáltatók szolgáltatásait.