Már a kijelentés pillanatában is elég neccesnek látszott a szituáció, de akkor - sok-sok empátiával - azért még lehetett arra gondolni, hogy Csurka István magánszorgalomból ecsetelgeti, hogyan lehetett volna a MIÉP és a Fidesz satujába szorítani az Andrássy úton gyűlésező MSZP-t. Nehéz azonban a MIÉP-elnök egyoldalú felajánlkozásának látni a történéseket, amióta az egykori halálra ítélt asszony az abonyi szélsőjobboldali jelölttel olyan "nemzeti" koalíciót sürgetett, amely a Fidesztől a MIÉP-ig terjed. Mert hiszen Wittner Máriáról mégsem jelentheti ki Deutsch-Für (akármilyen tagoltan mondaná is), hogy nincs közük hozzá. Végtére is az illető neve pártja választási listájának ötödik helyén található.

Mit gondoljunk az ügyről? Főleg azok után, hogy a hivatalos elhatárolódás ezúttal is éppúgy elmaradt az ellenzéki párt részéről, mint Semjén homofób és egyéb beszólásai esetében (minden arra utal, hogy az Orbán-vezérkar a nem Fidesz-tag Semjénnel és Wittnerrel végeztet el bizonyos piszkos munkákat).

Fogadjuk el az abonyi összeborulást Wittner életműve részének? A dolog megoldhatatlan - a nagyközönség nyilván nem a magyarázkodásoknak, hanem inkább a szemének, fülének hisz, azaz a tényeknek. Márpedig a választó azt érzékeli, hogy miközben a Fidesz úgy tesz, mintha még soha nem is hallotta volna Csurka nevét, a háttérben valamiféle összejátszás zajlik egy szélsőséges szavazóréteg voksaiért. Legfeljebb azért tűnhet különösnek a dolog, mert a Fidesz egy ideje sorozatosan bal felé sasszézott. Most viszont vélhetően úgy gondolhatták Orbán Viktorék: szavazatmaximalizálási céllal éppen ideje már a túlsó oldal pereme felé is gesztust tenni.

Mindez persze csak azokra hathat a meglepetés erejével, akik elfelejtették volna, hogyan harcolt 2002-ben a Fidesz és a MIÉP vállvetve a "pufajkás bolsik" visszatérésének megakadályozásáért. A Fidesz hivatalosan akkor is kikérte magának, hogy összefeküdne Csurkával, és egy darabig ez még hihetőnek is tűnt. Egészen addig, mígnem Csurka árpádsávos osztagai és a Fidesz nemzetiszín zászlós menetoszlopai össze nem olvadtak a Terror Háza előtt, hogy közösen hallgassák meg Orbán kampánybeszédét. Az akkori jelenetnek baljós tartalma volt - mint utólag kiderült, végül is a baloldal szavazási elszántságát növelte.

Úgy látszik, a Fidesz nem tanult a 2002-es esetből. Persze, ha négy évvel ezelőtt súlyos aggodalmak tárgya volt a hallgatólagos Fidesz-MIÉP-paktum, ma is lassan, tagoltan mondható kérdéseket vetnek fel: a korábbi rossz tapasztalatok és a várható európai bírálatok ellenére vajon miért vállal mégis egy alig leplezett, kétes hasznú közös választási akciót a legnagyobb ellenzéki párt az időközben törpe párttá zsugorodott magyar szélsőjobbal? Csak nem arról van szó, hogy a Fidesz vezetői mégsem olyan biztosak a győzelmükben, mint amilyennek mutatják?