Új emberféle maradványai

Észak-Etiópiában egy újabb, eddig ismeretlen emberféle fajhoz tartozó koponyát találtak. A lelet nagyon jó állapotban került elő, s az máris látszik, hogy az emberré válás törzsfáján a - mintegy kétmillió éve megjelent és kétszázezer éve kihalt - Homo erectus, valamint a - mintegy százhetvenezer-kétszázezer éve kifejlődött - modern ember között helyet foglaló új faj kicsinyke lehetett.

(Sok kutató úgy véli, hogy a mai ember közvetlen őse a Homo erectus volt, de minden kétséget kizáróan ezt még nem bizonyították.)

A Gawis közelében, a Gawis folyó egyik kiszáradt medrében, az etióp Asahmed Humet által megtalált, két darabra tört, egyébként ép koponya ötszázezer-kétszázötvenezer éves lehet. A faj nem sokkal azelőtt élt, hogy a mai ember megjelent volna, a Homo erectus azonban már kihalófélben volt. Az emberiség történetében ez a néhány százezer év éppolyan fontos, mint amilyen homályos; szinte alig tudunk valamit az akkor történtekről - mondta el Sileshi Semaw kutatásvezető. Ebből az időből nagyon kevés lelet került eddig napvilágra, s azok is nagyon töredékesek.

A Gawis-lelet arc- és agykoponyája teljesen más, s jóval primitívebb, mint a mai emberé, de az állkapocscsontja, a felső arckoponya bizonyos vonásai és az arckoponya formája már hordoznak olyan félreismerhetetlen anatómiai jegyeket, amelyek a mai emberhez kötik.

A hominida-lelet közelében egykorú apró hominida-csontmaradványok, kőeszközök és állatcsontok, zebra-, elefánt-, disznó- és antilopmaradványok voltak.

A Homo erectus Afrikában fejlődött ki mintegy kétmillió évvel ezelőtt, és nem sokkal később egyedei már ki is merészkedtek Afrikából, hogy benépesítsék Ázsiát. Találtak Homo erectus-leleteket Kínában, Indonéziában és Grúziában is. Eközben Afrikában egymillió és kétszázezer évvel ezelőtt legalább két olyan emberféle faj élt egymás mellett, amelyből kifejlődhetett a mai ember. A most talált koponya talán az egyik közvetlen ősünk, de az is lehet, hogy egy olyan oldalág, amely utóbb leszármazott nélkül halt ki.

A koponya a mai emberhez köthetõ anatómiai jegyeket is mutat
A koponya a mai emberhez köthetõ anatómiai jegyeket is mutat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.