Nehezen küzdöm fel magam az épület tetejére - lift nincs. József mosolyogva fogad a bejárati rácsoknál, alaposan megváltozott a legutóbbi találkozásaink óta. Hat évvel ezelőtt ismertem meg, egy külföldi tulajdonú cég komoly ügyvezetője volt akkoriban, és az általuk forgalmazott termékről nyilatkozott nekem szakértőként. Az öltönyös fiatalembert - akiről akkor az volt a benyomásom, hogy szinte mániákusan igazságkereső - legközelebb a bíróságon láttam viszont. Több emberen elkövetett emberölési kísérlet volt a vád ellene.

- Négy és fél év után a bíróság végre bizonyítottnak látta, hogy senkinek sem akartam ártani. A bírónő azt kérdezte, "ugye tudja, hogy nagyon kedvező ítélet született". Tudom, persze, a körülményekhez és a vádhoz képest mindenképpen. De hát mégiscsak 15 hónapot ültem előzetesben egy olyan ügy miatt, amiről már az első nap kideríthető lett volna, mi, hogyan történt - mondja József, miközben a lakásán keresztül a tetőteraszára igyekszünk.

Fent tavaszi napsütés fogad minket, elbámészkodom egy kicsit, messzire ellátni a szomszédos házak kéményei között.

- A tett helyszíne - szólal meg ekkor a hátam mögött József. A ház teteje felé fordulok.

2001. november 27-én reggel József szintén itt állt a teraszán, és két férfival veszekedett. Hetek óta ipari alpinisták dolgoztak a ház felújításán, akiknek a munkájával - úgy is, mint a tatarozás egyik szervezője, és a társasház számvizsgáló bizottságának tagja -, koránt sem volt elégedett. Azt kifogásolta például a vállalkozó cég vezetőjénél, hogy a munkások figyelmetlenségből megrongálták a vízelvezető párkányokat, és emiatt több lakás is beázott. November 27-én reggel József úgy hallotta, hogy a munkások jövés-menése miatt törnek a tetőn a cserepek, és mivel aznapra havazást jósoltak a meteorológusok, kiszaladt a teraszra, hogy arra kérje őket, inkább hagyják abba a munkát, mert nem szeretné, hogy a megrongálódott tető miatt is ázzon a lakása. A kérésből szóváltás lett, ebből pedig kiabálós veszekedés, ami odáig fajult, hogy József elvágta az alpinisták kötelét. Így biztosan nem tudnak dolgozni tovább a tetőn, gondolta, azzal elköszönt a két férfitól - akkor már a tető gerincétől innen voltak, azaz szinte pár lépésnyire a terasztól.

József ezt követően besietett a munkahelyére. Nem sokkal később a szomszédasszonya hívta, és feldúltan mesélte, hogy valaki egyszer csak bekopogott az ablakán. Amikor kinézett, egy férfi állt ijedten a párkányon, szerencsére nem történt semmi baja, mert azonnal ablakot nyitott neki, és segített bemászni a lakásába. Amúgy tele van a ház rendőrökkel meg újságírókkal - mondta még a szomszédasszony -, az előbbiek helyszínelnek, utóbbiak Józsefről kérdezősködnek.

Így derült ki, hogy nem két, hanem három alpinista dolgozott a tetőn, amikor József dühében elvágta a biztosítóköteleket - miközben ő két munkással az egyik oldalon veszekedett, a harmadik a ház túlfelén, egy párkányon állva, az épület homlokzatát festette.

- Hazarohantam - emlékszik vissza a fiatalember. - A kocsiban már hallottam, hogy vezető hír vagyok a délelőtti rádióműsorokban. A rendőrök eleinte semmit nem mondtak, csak nézelődtek, méricskéltek, aztán kijelentették, hogy be kell mennem velük. A rendőrség épületében egyből a fogdába kerültem, aztán kihallgattak, délután négykor pedig hivatalosan is őrizetbe vettek. Még akkor se gondoltam semmi rosszra. A családomat azzal nyugtatgattam az első napokban, hogy majd nyomozni fognak, és akkor kiderül az igazság. Optimista voltam. Nem hittem volna el, ha akkor valaki azt jósolja: több mint egy év múlva szabadulok csak ki.

Haláltánc a párkányon, horror ég és föld között - ilyen és hasonló hangzatos címekkel számoltak be november 28-án a bulvárlapok az ügyről. A tudósításokból az derült ki, hogy a köteleket elvágó férfi - akit egyes lapok szerint csendes, rendes embernek ismertek a házban, mások viszont hirtelen haragúnak jellemeztek - "őrült tettet" követett el.

József eközben a rendőrségi fogdából előzetes letartóztatásba és "rendes" zárkába került, amit tizenöt társával osztott meg. A kertészeti egyetemet végzett, nyelveket beszélő, nemrég még komoly üzleteket bonyolító ügyvezető igazgatót gyorsan bedarálta a börtönhierarchia. A cellatársai gyakorta packáztak vele, nem engedték leszállni az ágyáról, belevizeltek a tusfürdőjébe, védelmi pénzt követeltek tőle. A legjobb dolga akkor volt, amikor egy nagy tekintélyű drogbáró mellé került, vele még a közös sétákra is lemerészkedett néha.

A napok bent lassan teltek, a nyomozás kint nem nagyon haladt. Azaz Józsefnek inkább az volt az érzése: hónapokig semmi sem történt. Belátta persze, hogy a vizsgálóknak más dolguk is akad, megértette, hogy az előadójának előbb tanulmányi szabadságra kellett mennie, aztán meg vizsgázott, utána pedig pihent - mindez tizenegy hónapig tartott.

A munkahelyén két hónapig vártak Józsefre, majd - korábbi munkáját tisztes végkielégítéssel elismerve - visszavonhatatlanul felmondtak neki.

Így jött el 2002 augusztusa, amikor is a rendőrség végre bizonyítási kísérletet rendelt el a helyszínen, a tető teraszán.

- Egy karszt- és barlangász-szakértőt hívtak ide - mutatja József az akkor készült jegyzőkönyvet -, aki végül megállapította, hogy mindhárom munkás életveszélyben volt miattam. Sokkot kaptam, amikor az erre alapozott vádiratot elolvastam. Az szerepelt benne, hogy több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt kell bíróság elé állnom. Elkezdtem berendezkedni arra, hogy hosszú időre börtönbe kerülök. Depresszió ellen naponta írtam levelet a nővéremnek és a barátaimnak, akik szerencsére nem hagytak magamra, naponta válaszoltak. Négy-öt órát gyalogoltam a zárkában naponta, edzeni is kezdtem, úgy döntöttem, az az egyetlen esélyem a túlélésre, hogy megtanulom megvédeni magam a többiektől. Ekkor váratlanul kiengedtek.

József eleinte nem akarta elhinni, hogy szabadlábra kerül. Örült is a hírnek, meg nagyon félt is hazamenni. Aztán egyszer csak ott állt a lepecsételt lakása előtt. Kellett még egy kis idő ahhoz, hogy túljusson a börtönön. Szerencsére a barátai, volt munkatársai szinte azonnal jelentkeztek, és a házba is visszafogadták a lakók. A tárgyalás azonban még csak ezután következett. Két évig tartott az elsőfokú. A sértettek még a börtönben töltött hónapjai alatt felajánlották, hogy ha fizet ötmillió forintot, számára kedvezően módosítanak a vallomásukon. (A jegyzőkönyvekben az szerepel, hogy "nevettek, amikor József azzal fenyegetőzött, elvágja a köteleiket".)

József nem fogadta el az ajánlatukat, sőt a bíróságon jegyzőkönyvbe vetette mindezt. Végig határozottan ugyanazt állította: nagyon bánja, amit tett, de biztos volt abban, hogy a két munkást nem fenyegeti veszély, a harmadikról pedig nem tudott, sőt, róla a másik két alpinista sem szólt, még akkor sem, amikor a köteleket vágta. Józsefet komoly elmekórtani vizsgálatnak is alávetették, amely megállapította: nincs agykárosodása, nem drogfüggő, nem alkoholista, nem paranoid, azaz tökéletesen tiszta és épelméjű, az IQ-ja pedig 138. Az ítéletben az szerepel: vallomása éveken át következetes, ellentmondásoktól mentes maradt - amit pedig mondott, a tanúk is alátámasztották.

A bíróság is tartott helyszíni szemlét, sőt kirendelt két újabb - a törvényben előírtaknak megfelelő szaktudással rendelkező - alpintechnikai szakértőt. Mindkettő határozottan cáfolta a szakértői jogosítvánnyal nem rendelkező, viszont a vádat megalapozó "barlangász" korábbi állítását - azaz szerintük a munkások egyáltalán nem voltak veszélyben.

Az ügyész az ítélethozatal előtt egy nappal emberölés kísérletéről váratlanul kényszerítésre módosította a vádat. Azért, mert "megkísérelte kényszeríteni a munkásokat arra, hogy aznap ne dolgozzanak, és ezzel érdeksérelmet okozott nekik", József 2004 novemberében tíz hónap felfüggesztett börtönt kapott.

A másodfokú eljárás már viszonylag gyors volt, így néhány héttel ezelőtt jogerősen is kényszerítésért ítélték el a fiatalembert, tíz hónap felfüggesztett börtönre. A büntetett előélete alól a bíróság "előzetesen mentesítette", azaz mintha mi sem történt volna, a "lapja" tiszta maradt. Az ügy kivizsgálására több mint egymillió forintot költött az állam.

- Az ítélet valóban kedvező, legalábbis, mint mondtam, az első vádhoz képest - jegyzi meg József. - Csak a börtönben töltött tizenöt hónapot nem tudom sehova se tenni. Az igazságszolgáltató rendszer miért nem kérdez most vissza: ki "találta ki" a vádat, és miért csak ennek megerősítése volt mindenáron a cél?

A visszakérdezés azért indokolatlan, tudtam meg, mert kártalanítás csak akkor jár börtönben eltöltött hónapokért, ha valakit bűncselekmény hiányában ment fel a bíróság, vagy még a nyomozati szakban megszüntetik ellene az eljárást. Dr. Papp Gábor, József védője szerint azonban ilyen esetekben is megfontolás tárgyát képezhetné a jóvátétel, amikor a nyomozati munka alapossága megkérdőjelezhető, azaz az ítélet jóval enyhébb, mint a felállított vád.

József egyébként új életet kezdett, egészen más a munkája, megváltozott az öltözködése, és már nem ugyanúgy gondolkodik a világról, mint a történtek előtt.

A ház visszavette őt a számvizsgáló bizottságba, jelenleg egyik szervezője a ház tatarozásának, ami azóta is tart. Nemrég ipari alpinisták dolgoztak a homlokzaton, József figyelmesen ellenőrizte őket, szóba azonban nem nagyon elegyedett velük.