Ami nálunk a Forma-1, az Amerikában az Indycar (az indianapolisi ovális pályán való körbeszáguldás) és az autók párharca, a Nascar-verseny. Ezek milliós nézettségét és reklámvonzását megirigyelve határozta el egy vállalkozókból és versenypilótákból álló társaság a légi Forma-1-versenyek szervezését. De nem olyasféle, egyenként indított, motoros légcsavaros kis gépekkel, amilyenekkel Bessenyei Péter és Veres Zoltán is nagy sikereket ér el, hanem rakétahajtásúakkal. Az Indy-versenyek tulajdonosai, Peter Diamandis és Granger Whitelow már meg is alapították a Rocket Racing League-t, sőt ez év októberére ki is írták a 2006 X-Prize Cupot, egyelőre afféle bevezető eseményként, hogy 2007-ben aztán a nagy kupáért, díjért száguldjanak a rakétahajtású gépek.

Már ki is jelölték az első versenypályát, az új-mexikói sivatagban lévő Las Cruces repülőtéren. És kialakították, sőt berepülték az első RRL-járgányokat is. Ebben nagy segítségükre volt, hogy az évszázad elején felajánlott, 10 millió dolláros Ansari-díjért folyó vetélkedés keretében több rakétahajtású kisrepülőgépet is építettek. A díjért magánvállalkozásnak kellett 100 km-nél magasabbra utast is felvinni és ott három percnél hosszabb ideig szuborbitális (a Föld körül keringő űreszközökéhez hasonló) pályán a súlytalanságban "utaztatni". A díjat végül is 2005-ben a Burt Rutan tervezte Skyship One nyerte el.

A világhírű tervező Mojave-sivatagi üzemében üvegszálas erősítésű műanyag kisgépeket gyárt. Így a bolygónkat leszállás-utántöltés nélkül elsőként körberepült "Voyagert", annak sugárhajtású utódját a Fossett vezette Virgin Atlanticot, a Skyship One-t a légkörbe emelő-indító gépet és a Richard Branson rendelésére már készülő hatszemélyes Virgin Galactic űrturista gépet. Az RRL X-prize gépeinek alapját Rutan egy korábbi, enyhén nyilazott hátsószárnyú "kacsa"-gépe, a Long-EZ alkotja - nem légcsavaros motorral, hanem két kis rakétával hajtott változatban.

Hajtóműként az Ansari-díj elnyeréséhez kialakított két kicsi, kerozinnal és folyékony oxigénnel üzemelő rakétát szerelnek a gépek farába. Alájuk meg egy plusz külső-tartályt a -163 fok alá hűtendő oxigénnek, mert az csak úgy marad cseppfolyós. A gyártó XCOR cég a kis gépekhez különleges üzemanyag-szivattyút és az egy-két perc alatti utántöltést megoldó berendezést is kialakított.

Az RRL verseny-főpilótája, a korábban űrsiklón is szolgált Rick Searfoss választja ki a rengeteg jelentkező közül a kéttucatnyi versenyzőt. Az RRL érdekesebbé tétele érdekében a 250-400 km/órás sebességgel, 150-300 méter magasan, kanyargókkal, emelkedőkkel tarkított pályán repülő gépeknek 4-5 percenként utántöltésre le kell szállniuk és be kell gurulniuk a bokszba, mint az F-1-es versenyautóknak. Tehát nemczsak a pilóták, de a földi kiszolgáló személyzetek is versenyeznek. Hogy mindig legyen gép a levegőben, kétperces időközökben két-két gépet indítanak, így még páros vetélkedést is élvezhetnek a nézők. A szervezők szerint októberben már a tévék is közvetítenek az újszerű versenyről.