Ha nem tűnt volna fel: miközben Medgyessy, majd Gyurcsány tevékenységének egyetlen területe sem maradt érintetlen a Fidesz kritikájától, a külpolitika valahogyan kimaradt. A nagyobbik ellenzéki párt valamilyen oknál fogva nem látta opportunusnak, hogy tűz alá vegye a szociálliberális kormánynak a közeli és távoli világban végzett munkáját; az meg, ugyancsak valamilyen, általam nem látható oknál fogva ugyancsak a hallgatást látta jónak. Ha Kovács a külügyminiszter ma is, ilyen elő nem fordul. De utóda nem mutatta meg magát a kampányban. Vélem: nem kapott rá instrukciót.

Hangsúlyoznám azonban: nem Somogyi Ferenc külügyminiszter, még csak nem is az elődje teljesítményéről van szó. Hanem vélhetően arról, hogy se kormány, se ellenzék nem tekinti a külpolitikát olyan szférának, ahonnan érveket, "nyerő lapokat" lehet előhúzni a szavazatok utáni hajszában. Létezne - merengek - olyan előfeltevés, hogy a "magyar embert" nem érdekli, vagy ha érdekli, nem hatja meg a rang, amelyet szövetségeseink és barátaink jóvoltából élvezünk a világban? Léteznie kell.

Én, engedtessék ez meg, másként gondolkodom. Kezdjük onnan, hogy 1999-ben, Orbán idején csatlakoztunk formálisan is a NATO-hoz. A volt miniszterelnöknek közel három éve volt arra, hogy kellő kapcsolati tőkét építsen ki az új szövetségesekkel. E tőkét azonban, ha volt egyáltalán, ellenzéki politikusként felélte. Az észrevehető eredmény: egyetlen jelentős európai (és atlanti) politikus nem jött el hozzá, hogy mostani kampányát támogassa. Ő ment el hozzájuk: zarándokolt pár jó szóért. Holott miniszterelnökként valósággal irtózott a zarándoklatoktól. Nem ment el Moszkvába, Pekingbe, Tokióba, Szöulba, Delhibe, holott biztatták. Elment viszont Marokkóba. Komoly deficiteket hagyott hátra - ezeket utódainak kellett eltüntetni. E tekintetben mind Medgyessy, mind Gyurcsány szorgalmas volt. Munkájuk hozama bőségesen illusztrálható. Hadd emlékeztessek itt arra, hogy a 2oo4. őszi magyar diplomataértekezleten egyszerre jelent meg Powell, akkori amerikai külügyminiszter és Solana, az EU külpolitikai főbiztosa, volt NATO-főtitkár. Kiderült, hogy Magyarország fontos ország. És amikor már zajlott a kampány, "elugrott" Gyurcsányhoz Tony Blair, idelátogatott az a Putyin, aki Orbán invitálását 2oo1 telén azzal rázta le, hogy közel a választás, nem akar részrehajló lenni. A legszebb tortát azonban Washingtonban sütötték ki a mai koalíciónak: Tom Lantos rendezésében olyan magyarbarát szuperrendezvényt csináltak a Capitoliumban, Bush elnök egészen különlegesnek számító "vendégfelléptével", aminek az aktuális politikai üzenetét csak a gyerek nem volt képes elolvasni. Pláne, ha visszaemlékezett arra, milyen kétségbeesetten (és eredménytelenül) próbált bejutni 2oo2 tavaszán Orbán a Fehér Házba.

Mi is az üzenet? (Összesítve talán.) Lengyel László szerint az, hogy a mai magyar kormány stabil, hiteles partner, rászolgál közeli és távoli partnerei bizalmára. Ellenfele viszont semmi olyat nem tett, ami hasonló szolgálatnak volna minősíthető; nemzeti színekbe öltöztetett globalizáció- és privatizációellenes retorikájával a gyanakváson túl semmi egyebet fölkelteni nem tudott. Az üzenetet olyképpen tudnám dekódolni, hogy a Kaczynskiakat talán nem kéne "hármas ikrekké" fejleszteni.