Béldi a kormánypárt propagandafőnökeként Gömbös Gyula miniszterelnök politikai krédóját hirdette.

Gömbös "beszélő" nevet adott pártjának, a Nemzeti Egység Pártja (NEP), mely legtöbbet hangoztatott gondolatát fejezte ki: a magyarság valamennyi bajának legfőbb forrása széttagoltságában, a nemzeti érzés meggyengülésében keresendő. A megoldás: a nemzeti egység megteremtése határozott szervezőmunkával. Mindenkit hívott - "felekezeti, osztály- és pártkülönbség nélkül". Egyaránt számított a birtokosokra és a gazdákra, a tőke uraira és a munkásokra. Ezt szimbolizálta a párt jelvénye, a fogaskeréken áthúzott búzakalász, hátterében a nemzeti trikolórral.

Mindenkit hívott - de feltételekkel. A nemzeti egységet csak azok képezhették, akik az általa megfogalmazott eszméket és célokat követték. Akik egyéni törekvéseiket a Vezér - nem csak a párt, hanem a nemzet Vezére - által megfogalmazott nemzeti érdeknek rendelték alá, megteremtve az "egész nemzet egyetlen, megbonthatatlan munkaközösségét", melyben "mindenki egyért és egy mindenkiért dolgozik". Ezt nevezte Gömbös "a nemzet szolidáris munkaközösségének", s ez volt az általa sokat emlegetett nemzeti öncélúság tartalma.

A "Nemzeti Egység" fölépítése végett mozgalmat hirdettek, mely pártok felett állva fogja egységbe a nemzetet - s közben pártot szerveztek. A hagyományos választói párt helyett szorosan szervezett tömegpártot. Minden településen kialakították helyi szervezetét, a választókerületekben és a megyékben pedig választmányait. A szervezőktől elvárták, hogy minden választópolgárt betereljenek a NEP-be - függetlenül addigi politikai szimpátiáiktól. Különböző kedvezményekkel is csábították őket.

A belépők nyilatkozat aláírásával fogadalmat tettek, miszerint "a Vezért célkitűzéseiben és munkájában minden erőmmel támogatni kötelességemnek tartom", s szigorú pártfegyelmet vállaltak magukra. A legkisebb falusi szervezet elnökét és titkárát is a Vezér nevezte ki. Az "élharcosnak" titulált kinevezettek a díszes megbízólevélhez mellékelt, nyomdailag előállított, Gömbös Gyulának címzett nyilatkozaton fogadták meg: "tisztségemet Vezérem iránti feltétlen hűséggel fogom betölteni".

A belépés, a feladatvállalás nem egyszerű szervezeti kötődés volt, hanem etikailag minősített cselekedet. A Nemzeti Egységhez tartozás pedig erkölcsi mérce. "A Nemzeti Egységnek és együvé tartozásnak nemes gondolata ott parázslik minden becsületes magyar lélek mélyén" - harsogták a helyi szervezetek alakuló gyűléseinek szónokai. A kinevezett vezetők pedig "becsületes magyar lelkükre" fogadtak feltétlen hűséget a Vezérnek. Aki tehát nem így érzett, nem így cselekedett, nem számított becsületesnek, mi több: magyarnak sem. Ezt a becsületes (maga)tartást volt hivatva szimbolizálni a pártjelvény kötelező, állandó viselése. És egyben a megkülönböztetést, az elhatárolódást - a "nem magyar becstelenektől".

A NEP-ben ismeretlen volt a demokrácia. Minden központi vezérléssel zajlott - vezéri utasításra. "Egy pallér kell", a többi csak "téglahordozó" legyen - hangoztatta Gömbös beszédeiben. A Vezér, akit környezete szinte isteni tulajdonságokkal ruházott fel. "...hálát adunk a Mindenhatónak - írta róla Marton Béla, a párt ügyvezető főtitkára -, hogy az ország sorsdöntő órájában adott a nemzetnek egy államférfiút, vezérünket, Gömbös Gyulát, aki magyar lelkének nagyszerű erejével felismerte a történelem parancsszavát és rávezette a nemzetet az egyedüli helyes útra; gazdasági, kulturális, lelki és politikai egységének, tehát a Nemzeti Egység megteremtésének útjára." Hívei szerint minden jó, ami az országban történt, az ő érdeme volt, s legfeljebb még a Nemzeti Egység kormányáé.

A pártszervezés eredményeként - ha nem is járt a Gömbösék által remélt teljes sikerrel - hatalmas szervezet jött létre. 1934 nyarára minden településen létezett a NEP helyi csoportja. 1935 márciusában pedig már mintegy kétmillió regisztrált párttag volt. Politikai erő sem előtte, sem azóta nem támaszkodhatott ekkora szervezett tömegre Magyarországon.

Mire kellett ez a mozgalomnak álcázott párt?

Nem a számos vonatkozásban korlátozott parlamentáris demokrácia erősítésére. Gömbös a különböző érdekek megjelenítésére módot adó plurális rendszerben akadályt látott, s csak kényszerből fogadta el. Nem kiteljesítésére, hanem korlátozására törekedett. Mussolini példáját követve - korporatív jelleggel. Sikertelenül.

Gömbös miniszterelnökként ritkán szólalt meg a képviselőházban. Annál többet népgyűléseken, főleg vidéki pártszervező nagygyűléseken. És az új technikai lehetőséget - a vezető politikusok közül Magyarországon először - kihasználva: a rádióban. Beszédeiben inkább lelkesített, mint érvelt. Mozgósítani akart, nem meggyőzni. Mozgósítani: a "pallér" utasításait követő "téglahordozásra".

Minden szervezetet köteleztek, hogy a választókat "...helyes irányba vezesse és nevelje, választáskor pedig (a párt jelöltjét) győzelemre vigye". Elvárásuk volt, hogy "a jelöltek a szervezet elnökeiből és titkáraiból kerüljenek ki", mert "aki a Nemzeti Egység Mozgalmának, illetve a Vezérnek exponense lehet, az kell, hogy a törvényhatósági tagságra is alkalmas legyen". Az eredmény: az 1935-ös választáson a mandátumok 69 százalékát megszerző NEP 170 képviselője közül mintegy száz főt Gömbös elkötelezett híveként tartottak számon. Ezt követően vált világossá, mire kell a kiépült szervezet.

1935 nyarán az egész országra kiterjedő szervezőmunkába kezdtek - a társadalom életének totális megszervezése érdekében. Az országos központtól a legkisebb faluig minden szinten létrehozandó úgynevezett "társadalmi tevékenységi" (női, ifjúsági, gazdasági, népművelési és propaganda) csoportokat arra kötelezték, hogy a település életének minden fontos részletére kiterjedő tevékenységet folytassanak: a munkaalkalmak teremtésétől, egyes foglalkozásokra történő szakmai felkészítésen, a termelés, az értékesítés megszervezésén, a legkülönbözőbb népjóléti, közegészségügyi és nevelési feladatok ellátásán, a testnevelés és sport szervezésén át a helyi hagyományok őrzéséig és a kulturális élet mindenre kiterjedő összefogásáig. E célokat szolgálták volna a NEP önálló intézményei, együttesei (a Nemzeti Egység műhelye, népkonyhája, szülőotthona, napközije, testedző csapata, műkedvelő gárdája, énekkara, zenekara, kölcsönkönyvtára, népi gyűjteménye stb.), a hasonló funkciókat ellátó egyesületek és intézmények helyett.

A deklarált "végső" cél az volt, hogy "a jövőben ezek a különálló akciók teljesen szűnjenek meg és mindenféle... akciót a Nemzeti Egység kezdeményezzen, illetőleg hajtson végre". Ha mindez megvalósul - megszűnik a társadalom önszerveződésének minden lehetősége. Miként a Dopolavoro mozgalom nyomán a korabeli Olaszországban, és a Kraft durch Freude nyomán Németországban.

Gömbös tehát arra tett kísérletet, hogy a választók nagyobb részét tömörítő, az ország minden településén helyi szervezettel rendelkező, erősen centralizált, a Vezér akaratát ez által érvényesítő kormánypárt segítségével: parlamentáris eszközökkel, de az érvényes alkotmányos kereteket megkerülve, azok sérelmére kisajátítsa a politikai hatalmat, s annak birtokában a maga céljai szerint szervezze meg a társadalom egészének életét.

A tervek ezen is túlmutattak. A Nemzeti Egység Országos Központi Irodája tevékenységét - szervezeti felépítésének és munkarendjének "bizalmas" leírása szerint - "annak a célkitűzésnek tudatában végzi, hogy egész állami életünknek mihamarabb elválaszthatatlanul egyet kell jelentenie a Vezérnek az ország jövőjét biztosítani hivatott Nemzeti Mozgalmával". Amikor a fenti sorokat tartalmazó füzetet 1933 augusztusában a Vezér "bizalmas" munkatársai kezükbe vehették, Németországban már javában folyt a bennük deklarált cél megvalósítása - a Führer által.

A legnagyobb ellenzéki párt vezére, Gömbös egykori fajvédő fegyvertársa, Eckhardt Tibor a választásokat követően (1935 áprilisának végén) arról beszélt, hogy a választások során "...az állami és helyhatósági igazgatás legtöbb ágazata ... a kormánypárt politikájának egyoldalú eszközévé alacsonyíttatott le, országunk a pártállam visszataszító állapotába süllyedt."

A tervek beteljesülése elmaradt. Nem a tervezők és a megvalósítók józan belátásának köszönhetően. A társadalom nagy részének és jeles - többek között konzervatív - politikusok ellenállása következtében.