Élet-halál kísérlet: éhező-művészet
Talán majd tíz év múlva! - biztatták a barátai. És Triceps 50. születésnapján könyvet adott ki élete leghosszabb negyven napjáról. Előfordul, hogy a naplót a fogyókúrás könyvek között árulják.
Tíz évvel ezelőtti elhatározásában, hogy hozzákezd az élet-halál kísérlethez - az ember a tudósok szerint legfeljebb 40-42 napot bír ki étel nélkül -, a múltja és Kafka erősítették: "...éheznem kell, mert nem tehetek másképp, mert nem találtam ételt, amely ízlene". (Kafka: Az éhezőművész) "Nem találtam életet..." - helyesbített Triceps, és eldöntötte, hogy belevág. A mutatványhoz szükséges "előkészületek" évekkel korábbra nyúlnak vissza.
Triceps rövidnadrágban állt az úton, éppen édesanyjának szállított tűzifát, a háttérben még ropogtak a fegyverek Boszniában. "Hadköteles, be kell vonulnia!" - dörrent a járőr hangja. Triceps, magyar anyanyelvű jugoszláv állampolgár öltözékére hivatkozva haladékot kért. Azonnal elrohant a piacra, vásárolt egy pisztolyt meg egy rekesz tuniszi halkonzervet, és bevette magát kertes házába. A kapura lakatot tett, nappal aludt, éjjelente pedig szívós munkával lassan felszámolta szabadkai életét. Mindez három hónapig tartott.
Aztán egy borítékba százmárkást csúsztatott, eljuttatta a megfelelő címre, és megnyílt előtte a határ - Románia felé. Az engedély három napra szólt, méghozzá az erdélyi mozgásszínház-fesztiválra - egy évig maradt ott. Eredetileg soknemzetiségű vándorszínházat akart alapítani - ha már a csavargók útjára lépett -, végül testben Magyarországon, lélekben a buddhizmusnál kötött ki. Akkor még igazán figyelemre méltó "tricepsze" volt (a Vörösmarty téren mutogatták, hogyan törik el rajta a farúd), és a cirkuszi közönség lelkesen tapsolt. Ez már hasonlított a későbbi produkcióhoz: a testperformanceban (body art performance) a művész testével üzen a nézőknek, sokszor fizikai tűréshatára megközelítésével.
Triceps úgy gondolta, a kortárs tánctechnika nem neki való, a harcművészet annál inkább, ezért új társulata, az Opál Színház tagjai karateedzésekkel készültek a darabokra. Nem volt fontos a telt ház és a bevétel, kizárólag az átélés (az előadást legföljebb háromszor-négyszer láthatta idegen), eldugott pincékben gyakoroltak, magukban voltak Übük, Jézusok, s leginkább önmaguk. Nem volt színpad, nem voltak dialógusok, a zenét viszont nem közösítették ki, idővel megtanultak hangszeren játszani, és a test is jó dobnak bizonyult. Csak arra kellett ügyelni, hogy a szívoldalon nem úgy dong, mint másfelé. Egyszer hónapokig próbáltak egy darabot a Duna vizében - a jelenetben nem szereplő performer alábukott, és oldalvást kiúszott -, a bemutató napjára aztán negyven centit emelkedett a vízszint, ezért elmaradt a premier.
A negyvenes szám egyébként is végigkíséri Triceps életét. Addig az ember befelé sétál, hatvanig véghezviszi a nagy dolgokat, onnan meg kifelé tart.
- Hedonista vagyok - mondja -, utálok szenvedni, az csak eszköz, hogy a közönség lássa, más világok is léteznek, nemcsak a tévé meg a zabálás.
Nagy próbatételt akart, bizonyítékot, hogy ő nem állt be a sorba a gyáva emberek világában, akik nem tudnak élni és félnek a haláltól. Mindezt a hajdani éhezőművészek stílusában adta elő: nyolcszögletű acélketrecbe zárta magát, csak ásványvíz és papír volt nála. Naplót írt közben, álmokat kergetett, és pukkasztott:
"Különleges az éhezőművész helyzete: őt mutogatják, mégis a többiek a vadak. Mikor cukorkát adok ki gondozómnak, aki szeret, mindig attól félek, hogy megharap."
Hatvankét kilóval kezdte az előadást, a kiszabott idő leteltével pedig negyvenhattal végezte. Hiába edzette magát hónapokig előéhezéssel, a test praktikus maradt, és enni kért. A lélek más módon zsarolta, gondolatokkal és emlékekkel: miért kellett eljönni otthonról, és a mama is üzent: "Szomorú vagyok, kisfiam, hogy ezt teszed magaddal." Az időt kitöltendő, tíznaponként eljöttek a barátai, és csendkoncertet rendeztek, mialatt a közönség negyven percig ült néma mozdulatlanságban. Miután elmentek, Triceps egyedül folytatta a hallgatást. Néha azt álmodta, hogy ketrecben alszik a padlóra omolva, majd ha felébred, üzleti vállalkozásba kezdene, kiakasztaná bizarr színházának rácsára a táblát: "A mű-vész csontváza eladó!"
- Hogy beváltak-e a böjthöz fűzött reményeim, erre most, tíz év után sem vagyok képes válaszolni. Fehér mágussá, mint Jézus vagy Buddha nem válhatok, minden más kísérlet pedig csak merő fakírkodás - összegez.
Triceps böjtjének 28. napján elhatározta, ha túléli, megírja az Éhségkönyvet, és a számára kedves emberekkel elkölt egy jó vacsorát. Száz felkérést küldött szét a ketrecből, amire aztán közel ötven ebédmeghívást kapott.
