Megelőlegezett és valóságos választási csalások

A választások közeledtével egyre feszültebb a hangulat: Szabolcsban egy fideszes aktivista megvert egy SZDSZ-est, Pokorni Zoltán olyan lépéseket kezdeményez, amelyek megelőzhetik a láncszavazásos választási csalás elkövetését, miközben bíróság mondta ki, hogy egy választókerületben fideszes aktivisták gyűjtöttek ajánlószelvényeket a munkáspárti jelöltnek. Kövér László fenyeget.

A Fidesz a láncszavazás lehetőségének kizárása érdekében azt javasolja, hogy az OVB adjon ki állásfoglalást, amely szerint a szavazólapot a választási bizottság előtt kell borítékba helyezni - ezt Pokorni Zoltán javasolta tegnap. A Fidesz alelnöke egyeztetésre hívta az MSZP, az SZDSZ és az MDF kampányfőnökét a javaslat ügyében. Szerinte a láncszavazás lehetőségét csak az zárja ki teljesen, hogy ha a szavazólap mindkét oldalát le kell pecsételni. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese közölte: az MSZP részt vesz az egyeztetésen.

Miközben a Fidesz a választások tisztaságáért aggódik, a Pest Megyei Bíróság elutasította egy munkáspárti jelölt nyilvántartásba vételét, mivel bebizonyosodott, hogy ajánlószelvényeinek egy részét a Fidesz képviselőjének adták át úgy, hogy nem töltötték ki a jelölő szervezet és a jelölt nevét. Egy másik, közvetlenül ide kapcsolódó ügy: a szombathelyi választási irodánál a napokban nyilatkozatot adott le a Magyar Kommunista Munkáspárt képviseletében Kalocsai Máté, azt állítva, hogy a Vas megyei 1. számú választókerületben indulva a Fidesz helyi szervezetének segítségével gyűjtötte öszsze ajánlószelvényeit. Kalocsait nem vették nyilvántartásba, mert az ajánlószelvények közül több mint száz fénymásolt volt. Szele Györgyi, a városi választási iroda helyettes vezetője közölte: a választási bizottság feljelentést tett az ügyben. A Fidesz szombathelyi szervezete szerint "komikus és felháborító, hogy egy kommunista fiatalembert egy lapon emlegetnek a Fidesz-KDNP jelöltjeivel".

Tegnap - még ha csak ügyvédje közvetítésével is - megszólalt a gyulai választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, Tóth Imre is a gyulai adatbázisügyként elhíresült eset kapcsán. Közölte: kártérítési pert kezdeményez a gyulai szocialista pártelnök és a helyi többcélú kistérségi társulás hivatalvezetője ellen, mert szerinte megsértették a személyiségi jogait és a jó hírnevét. Varga István ügyvéd azt mondta: "az ügy kezdettől fogva baloldali párthivatalnokok hátsó szándékú, sanda politikai próbálkozása volt a Fidesz nyerésre esélyes képviselőjelöltjének lejáratására." (...) "... És fölösleges szónokolni különböző listák hátrányáról akkor, amikor a Belügyminisztériumban törvényesen meg lehet venni a választópolgárok adatait." Az ügyvéd azt nem tette hozzá, hogy azon a listán, amelyet az egyik kistérségi menedzser számítógépén találtak, a választókat nem egyszerűen nyilvántartották, hanem pártszimpátiájuk alapján be is sorolták. Utalt viszont a "számítógép lefoglalása és felbontása" közötti időbeli eltolódásra, vagyis arra, hogy a listát a szocialisták manipulálhatták. Tóth Sándor, az MSZP gyulai elnöke erre úgy reagált: ő csak az átadás-átvétel időpontjában vett részt az eseményekben, tehát áll a per elé.

Számos hír érkezett tegnap arról is, hogy a pártok iskolákban kampányolnak: Pokorni Zoltán választási plakátja például a budapesti Németvölgyi úti általános iskola előtt virít.

Közvetve a plakátokhoz kapcsolódik a következő, ennél jóval durvább ügy, amely arra utal: az elmúlt napok kampányhangulata nem múlt el nyomtalanul. Lezsidózott, majd ököllel megütött egy SZDSZ-es aktivistát egy fideszes a Szabolcs megyei Papos községben hétfő délután. Mint Nyistyák András, az SZDSZ mátészalkai elnöke elmondta: aktivistájuk azért kereste fel a fideszes férfit, hogy szóvá tegye a kormánypárti plakátok megrongálását. Szóváltásba keveredtek, és a vitát a fideszes azzal zárta le, hogy lezsidózta, majd megütötte a férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló szemsérülést szenvedett - állítja az SZDSZ.

Tegnap az MSZP szóvá tette: Kövér László megint fenyegetőzik. Hétfőn ugyanis azt közölte: "ha megkérdőjelezhető a választások tisztasága és szoros az eredmény, a Fidesz tábora nem lesz olyan nyugodt, mint négy éve volt, s a Fidesz sem fogja őket nyugalomra inteni".

- Tapasztalatból ismerjük Kövér László gondolatmenetét. Hiszen mikor megkérdőjelezhető egy választás tisztasága a Fidesz szerint? Akkor, ha alulmaradnak. Mit jelent, ha a tábor nem nyugodt, és a vezér nem inti nyugalomra? Hídfoglalást, forradalmat és ribilliót - tartalmazza a szocialista frakció közleménye.

"Aki a választási csalások ellen szót emelőket támadja, az a választási csalások mellett áll ki" - így reagált erre Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője emlékeztetett arra, hogy Szolnokon az MSZP illegális adatbázist vezetett a választókról, és bíróság mondta ki, hogy jogsértés történt. Szerinte kiderült az is, hogy az MSZP a korábbi választásokon előszeretettel alkalmazta az úgynevezett láncszavazásos választási csalás módszerét - e ponton visszatérünk Pokorni Zoltán tegnapi indítványához. A szocialisták egyébként már több alkalommal cáfolták a csalás vádját.

l Nyomdafestéket nem tűrő vélemény volt olvasható egy napig egy internetes portálon. Az MSZP-t becsmérlő írást a honlap szerkesztői eltávolították, a szocialisták ennek ellenére a rendőrséghez fordultak. A levelező az MSZP-tagok fizikai megsemmisítését követelte a Boon internetes honlapon, egyebek mellett azt írta: "a rohadt büdös csaló MSZP-seket fejbe kellene lőni". A vélemény vasárnap került fel a Boonra, hétfőn eltávolították onnan.

Pokorni Zoltán választási plakátja a Németvölgyi úti általános iskola elõtt
Pokorni Zoltán választási plakátja a Németvölgyi úti általános iskola elõtt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.