- Az SZDSZ-es Kuncze Gáborral "országos csúcstartók", hiszen csak önöknek sikerült négyszer is egyéni képviselőként bekerülniük a parlamentbe. A körzete a budapesti XI. kerület.

- Így van, az én körzetem Szentimreváros, Lágymányos és a Gellérthegy.

- Ezzel akár szociológiailag is behatárolható ez a választási körzet.

- A siker egyik fontos eleme, hogy a XI. kerületnek ezen a részén még a legvadabb kommunista időkben is mindig itt adták le a választásokon a legtöbb ellenszavazatot.

- Ha egyáltalán választásoknak lehet nevezni azokat.

- Nos, a politikai tradíciók a régi szentimrevárosi vallásos szellemből, a Műegyetem és a nemzeti-liberális Eötvös Kollégium hagyományaiból táplálkoznak. Ennek a szellemnek az ápolója az elmúlt tizenhat évben is egy igen erős és önérzetes polgári középosztály volt. A körzetben a mai napig több mint 47 százalék az egyetemet és főiskolát végzettek aránya. A munkanélküliség az országos 7,3-del szemben itt mindössze 1,2 százalék. A politikai hagyomány, a beállítódás itt apáról fiúra száll. A siker másik titka a képviselő által befektetett rengeteg munka. Már lassan harminc éve lakom itt, a számom benne van a nyilvános telefonkönyvben, a címem sem titok: Eszék utca 13-15. Megtanultam, hogy mit jelent a képviselőség ethoszként és életformaként. A választók nem szeretik azt a képviselőt, aki csak aludni jár haza a körzetébe.

- Mindig szem előtt van. Nem kényelmetlen ez néha?

- Soha nem az. Az csak jó, ha a szomszédok megszokják: mackóban viszem le a szemetet. Nekem ez a természetes. Ugyanúgy a nyilvánosság előtt vagyok, ha kiugrom a sarokra egy karton ásványvízért, ha részt veszek egy szoboravatáson vagy a vasárnapi szentmisén. A szavazóim között olyan is van, aki nem vallásos vagy nem templomba járó, én épp- úgy képviselem őket is. 1990-től az első négy évet tanulóidőnek tekintem. Politikai értelemben akkor alsó tagozatos voltam. Ezt nem mindenki hajlandó elismerni. Jómagam emberileg hasonlítok arra a választói közegre, amelyben élek. Közülük való vagyok, pedig Sopronban születtem, de már rég a XI. kerület a második otthonom.

- Az eddigi négy győzelem közül melyiket tartja a legértékesebbnek? 1994-ben, ha egy villanypóznát indít az MSZP, az is nyert volna a választásokon. Ön mégis diadalmaskodott.

- Amikor Picassót megkérdezték, hogy melyik képét mentené meg, ha tűz ütne ki, azt válaszolta, hogy a kijárat mellettit. Én a legutóbbi győzelmet tartom a legkedvesebbnek. A küzdelem jótékony adrenalinszint-emelkedést vált ki belőlem. 1994-ben természetesnek vettem a győzelmet, mert azt hittem, hogy a politikában a munka és siker szorosan összefügg. Ma már tudom, hogy nem így van.

- Cinikus lett.

- Nem, csak tanultam. Ha a papírformát nézzük, 1998-ban és 2002-ben, ha néhányszor megfordulok a Feneketlen-tó környékén, és nézem a kacsákat, már nyerhettem volna. De ez nem igaz, rengeteget kellett akkor is dolgoznom.

- Mikor volt a legvadabb a kampány?

- Nálunk soha nem volt az. A másik becsületébe soha nem gázoltunk. Az MSZP-s Szabó Vilmossal nem kellett előre egyeztetnünk, hogy a kampány során nem vesszük le a cipőnket, mint Hruscsov az ENSZ-ben.

- Milyen kampány volt az idei?

- A legbotrányosabb és a legmocskosabb küzdelem volt 1990 óta, amit már alig-alig lehet kampánynak mondani, és még nincs is vége. Sokan nemcsak a választók türelmével éltek vissza, hanem szinte kikezdték az alkotmányos parlamenti demokráciai alapjait is.

- Ki a többi jelölt?

- Az MSZP a már említett Szabó Vilmost indítja, az SZDSZ Lakos Imrét, a MIÉP pedig Mestyanek Ödönt. Deák András a fideszesek jelöltje.

- Az ön nevéhez fűződik a "megélhetési politikus" minősítés. Ezt azokra az egykori MDF-esekre értette, akik ön szerint számítások miatt igazoltak át a Fideszbe.

- Igen. Nem is szerettek ezért.

- A másik emlékezetes mondás az MDF-ben az elnök asszonyé volt. Ő egy kényes helyzetben azt mondta: Nem értek a focihoz.

- Én nem szoktam titkolni a véleményemet.

- Hány százalékra számít?

- Ne szabjunk felső határt a gondviselés terveinek.

Csapody Miklós