Levelező tagozat

A monori Szterényi József Szakközépiskola pedagógiai programjábanszerepel egy mondat, amely így hangzik: "Szeretet nélkül lehet vasatkovácsolni, fát hasogatni, de emberrel bánni nem lehet. "Szép? Kétségtelenül. Nem tudjuk persze, van-e valami köze a következő esethez, ide citálható-e afféle tanulságként, figyelmeztetően felemelt mutatóujjként. Zavarban vagyunk tehát, és amikor a Csontos Georginával történteket közreadjuk, csupán egy valamit szeretnénk hangsúlyozni: ezt a bizonyos zavart.

1. Csontosék egy földszintes házban laknak, Monor egyik burkolat nélküli utcájában, ahol nyáron port kerget a szél, tavasszal és ősszel pedig sár önt el mindent. Évekkel ezelőtt költöztek ide Budapestről, amit soha nem tudtak igazán megszokni. Csontos József egy regényhősről nevezte el a lányát, Szabó Magda Abigél című könyvének főszereplőjéről, akinek megpróbáltatásai nagy hatással voltak rá hajdan. Azonban nem csak a regénybeli Georginának, az igazinak sem jutott könnyű élet: a most tizennyolc éves lány gyermekkorától sokat betegeskedett, gyakori szédüléseit, ájulásait, rosszulléttel kísért emlékezetkieséseit számtalan kórházban vizsgálták. Története is egy betegséggel kezdődött, hisz éppen otthon feküdt, amikor január végén egy sms-ben egy tanár nevében az iskolába hívta egy osztálytársa. A diákcsínyből ügy lett, amelyről az igazgatónő előtt készült jegyzőkönyv. Az irat végén azonban Csontos Georgina elmondása szerint egy meghökkentő kitétel is szerepelt: ebben azt kellett volna elismernie, hogy édesanyja kézírásának egyik betűje hasonlít egy névtelen levél szerzőjének betűjéhez.

(A cikk tervezetét átolvasva Pusztai Ferenc és Bogár Józsefné igazgatóhelyettesek ezzel kapcsolatban írásban azt közölték lapunkkal: épp ellenkezőleg történt, "az édesanyját a kislány vádolta meg".)

2. Az a bizonyos levél január közepén érkezett az iskolába. Feladó nem szerepelt rajta, a bélyegzésből nem lehetett következtetni semmire. Most, utólag, az írás tartalmának ismeretében már kijelenthetjük, nem állt benne semmi sértő. Kritikus hangvételű volt, szóvá tett néhány oktatási hiányosságot, nehezményezte, hogy sokan buknak a végzősök közül, amit végeredményben az iskola tanárainak hibájául rótt fel az ismeretlen, aki egyetlen fordulat erejéig az igazgatónő személyét is érintette. Más talán legyintene erre, esetleg elgondolkozna a leírtak igazságtartalmán, majd tovább is lépne, hisz egy iskolában annyi más tennivaló akad. Dobainé Kondás Ilona igazgató azonban úgy döntött, kideríti, ki írhatta a levelet.

3. Dobainé egész életében a tanári pályára készült. Ezt akarta gyerekkorában, ezt az álmát követte kamaszként, úgyhogy amikor harmincöt évvel ezelőtt átvehette pedagógusi diplomáját, egy rövid, ám intenzív pillanatig azt érezhette, vágyai teljesülnek. Mostani iskolai szobájában egy fénykép lóg a falon, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor megkapja a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. A fotón olvasható az indoklás is: "érdemes és eredményes munkássága elismeréseként". Mindezt azért részletezzük ennyire, mert megpróbáljuk megérteni viselkedésének mozgatórugóit: itt van ő, több évtizedes pedagógiai múlttal a háta mögött, és most valaki épp ezeket az évtizedes tapasztalatokon alapuló módszereket kritizálja. Mintha a levél írója az egész életét kérdőjelezte volna meg, gondolhatta Dobainé. De tényleg ezt gondolta? Vagy csak mi hisszük ezt?

4. A Szterényi József Szakközépiskolában tehát nyomozás indult. Először Csontos Georgina egyik osztálytársára gyanakodtak, akinek szülei akkor bementek az igazgatónőhöz, és tisztázták magukat. Nem a gyanúsítást kérték ki, nem a kívülálló számára mindenképpen különös nyomozás jogosságát kérdőjelezték meg, mindössze meggyőzték Dobainét arról, hogy sem ők, sem a lányuk nem lehetett a névtelen levél írója. Rendőrségi szakzsargonnal szólva, Csontos Georgina ezután került az igazgatónő látókörébe. A lányt a már említett jegyzőkönyv aláírása után még néhányszor az igazgatói irodába hívták. Ezek a beszélgetések ugyanazt a forgatókönyvet követték: Dobainé vallomásra próbálta bírni a lányt, aki ellenkezett. Ezután történt valami, amitől ez az eddig csak érthetetlen ügy már-már értelmezhetetlenné válik. Az igazgatónő ugyanis Csontos Georgina egyik irodalomdolgozatát grafológushoz küldte, annak kézírás-elemzését kérve.

5. A grafológust az igazgatóhelyettes ajánlotta, és az általa kiállított számlát az iskola fizette ki. A szakvélemény megállapította, hogy a névtelen levelet nagy valószínűséggel Csontos Georgina írta. Szerinte számos jel mutatott erre, az "i" pontos megformálása, a "t" betű áthúzása, vagy éppen a margó nélküli szoros kezdés. A grafológus elemzése végén ezt írta: "fennáll annak a lehetősége, hogy az író mögött van egy felnőtt értelmi szerző". Ezt követően felgyorsultak az események. Dobainé behívatta a szülőket, ám csupán Csontos József jelent meg lányával a kitűzött időpontban. Beszélgetésükkor az igazgatónő megemlítette, rágalmazásért beperli a családot. Csontos Dobainé elmondása szerint ingerülten reagált erre. A kölcsönös fenyegetőzések, vádaskodások jegyében eltelt mintegy fél óra végén az igazgatónő távozásra szólította fel Georgina apját.

6. Nem sokkal később Dobainé elbeszélgetett a végzős fiúkkal, és mintegy mellékesen megemlítve a névtelen levelet, arra tett célzást, hogy annak íróját ki kellene maguk közül közösíteni. Soha nem tudjuk meg, valóban így volt-e mindez. Az igazgatónő hazugságnak nevezi az egészet, néhányan a fiúk közül viszont állítják, minden így történt. Csontos Georginát mindenesetre sokan kerülni kezdték, míg mások nyilvánosan mellé álltak. Ha egy ujjal is a lányomhoz nyúlnak, kicsinálom az összes diákot, fenyegetőzött Csontos József. Atrocitásra nem került sor, ám a felháborodott apa megtette azt, amit Dobainé ígért: ő jelentette fel az igazgatónőt rágalmazásért. Ez biztos? - kérdezte a monori kapitányság ügyeletese, miután végighallgatta. Biztos - vágta rá Csontos József.

7. Dobainé nem érti a történ teket. Szerinte névtelen levelet írni gerinctelen dolog, az ember vállalja a nézeteiért a felelősséget. Csontos József dühös, legszívesebben a világból kiüldözné az igazgatónőt. A rendőrök továbbították a feljelentést az ügyészségre. Csontos Georgina a január végi javító feleltetések után két tárgyból megbukott.

Jelenleg itt tartunk.

Georgina két tárgyból megbukott, édesapja, Csontos József rágalmazásért feljelentést tett
Georgina két tárgyból megbukott, édesapja, Csontos József rágalmazásért feljelentést tett
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.