Itthon is hódít a vírusmarketing

Egyre többen szembesülünk azzal, hogy hagyományos eszközökkel célcsoportunkat csak jelentős összegekért és kétes hatékonysággal érjük el. A felvetett probléma egy reklámcég ajánlójában olvasható, miként a megoldás is: vírusmarketing.

"Sziasztok! Orbán teljesen megzakkant" - így kezdi a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott e-mailjét Cs. Z. Zs. A gyakorlatilag névtelen levél a Fidesz kampánystábjáról szóló, bennfentesnek látszó értesülések közlése mellett a szocialisták mozgósítási előnyéről is részletesen értekezik. Korábban Gyurcsány Ferenc kormányfő "kiborulásáról" is terjedt egy hasonló levél; a megkérdezett szakértők szerint mindkét kiváló példány a vírusmarketing eszköztárából való.

A magyar politikai kommunikációban eddig kevéssé elterjedt, ám a reklámszakmában bevett eszközről van szó, amelynek legfőbb előnye a gyorsaság, a hatékonyság és az olcsóság. A fent idézett reklámcég legutolsó kampányát állítólag 150 ezer forintból hozta ki - a reklámfilm leforgatásával és a széles körű terjesztéssel együtt. További előnye a feladó, vagyis a felelős hiánya, hiszen általában névtelen levelekről van szó, amelyekben persze egy termék (legyen az párt, mosópor vagy hírügynökség) neve megbízhatóan felbukkan.

Az üzenettovábbítás hatékonyságának feltétele a célcsoport "belövése". Többnyire internetes csomópontokat (csevegőszobákat, fórumokat, tematikus site-okat) szemelnek ki, ahol aztán megindítják a szóbeszédet. További feltétel: érdekeltté tenni a címzetteket a levél továbbküldésében. Ezt nagyban meghatározzák az úgynevezett kreatív elemek: szex, humor, sértés, provokálás, megalázás stb. Lásd a Rosszabbul élünk, mint négy éve kampányszlogent kifigurázó plakátmontázsokat, amelyek egyikén Gyurcsány képe alatt ez a felirat olvasható: Rosszabbul éltek, mint négy éve.

Négy évvel ezelőtt "pártszimpatizánsoktól" - valójában pártoktól - kaptunk hasonló, mozgósító, az ellenfelet sározó leveleket; a 2002-es választás után egy Orbánra hasonlító postásról jelentek meg képek, de többé-kevésbé ide sorolhatjuk a szeptember 11-i, az egyesült államokbeli merényleteket követően elszaporodott, például Bin Laden és Bush amerikai elnök kapcsolatáról megjelent álhíreket is. Az érdeklődést sokszor pénzjutalommal keltik fel, esetleg a továbbküldés fontosságának hangsúlyozásával: "Csak rajtad múlik!"; "Ha továbbküldöd, akkor..."; "Tiltakozz te is, különben továbbra is..." stb. A konkrét levél esetében az információtöbblettel kecsegtetés a lényeg. A pletyka terjedéséhez hasonlóan, itt is arról van tehát szó: aki megkapja a látszólag hírértékkel bíró, ráadásul "szaftos" témáról szóló információt, azonnal továbbítja, ezáltal bennfentesnek érezheti magát, s ebbe a körbe másokat is be kíván vonni. Sas István, a neves reklámfilmes szakember, reklámpszichológus szerint emiatt kell, hogy legyen valami igazságalapja az üzenetnek, az nem lehet "túl átlátszó". Ezzel természetesen nem a miniszterelnök-jelöltek elmeállapotára utal, hanem arra: ezek a levelek valós hírmorzsák, pletykák és hazugságok ötvözetei (amúgy az, hogy vezető politikusok kezelésre járnak, már vagy egy évtizede folyosói pletyka a Parlamentben). Idesorolható a Debreczeni József publicista - azóta lapunkban is megcáfolt - állítólagos ügynökmúltjáról szóló névtelen levél is (amelyben a személyes adatok többé-kevésbé stimmeltek, más azonban nem), vagy az a cég is, amely a hírek szerint szalaggal jelölte meg menstruáló kolléganőit. Ráadásul ezeket az üzeneteket nem lehet "ellenvírussal" semlegesíteni - ez a hivatalos médiára marad. Vagyis, ha hosszú távon képesek a túlélésre az ilyen levelek, az a média kudarcát is jelenti - véli Sas István.

Az interneten számtalan kifigurázott kampányszlogen köröz
Az interneten számtalan kifigurázott kampányszlogen köröz
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.