Pillanatnyilag szinte elképzelhetetlennek látszik például, hogy Duray Miklós újra forradalomra szólítson majd fel a Fidesz Kossuth téri gyűlésén, mint tette ezt négy éve. A legodaadóbb külföldi Fidesz-hívek persze ezúttal is szívesen mutatkoznának Orbán Viktor oldalán, és csak hívó szóra várnak tőle. Meglehet: hiába; Tőkés László már le is mondott nagygyűlési jelenlétéről, merthogy - mint sajnálkozva közölte - nem kapott rá meghívót. Persze azért nélküle is lesznek szép számmal határon túliak a Parlament előtt vasárnap: a környező országokból sok ezer polgári körös aktivista készül Orbánt meghallgatni. Nem elképzelhetetlen, hogy közülük majd szót kap valaki; de a fideszes erő felmutatásában a határon túli hívek tömeges jelenléte most fontosabb lehet Orbánék számára, mint "történelmi vezetőik" kiültetése a pódiumra.

Nyilván tudatos döntés a Fidesz részéről a kisebbségiek visszavonása. Első ránézésre ez meglepőnek tetszhet, hiszen eddig kifejezetten Orbánék voltak azok, akik mindig szívesen játszották ki a kisebbségi kártyát. Igaz, újabban gyakran sikertelenül: 2002-ben a státustörvény vagy a határon túli politikusok csapatos bekapcsolása a Fidesz kampányába messze nem hozott annyi pluszszavazatot, mint amennyire számítottak. A kettős állampolgárságról tartott népszavazás pedig számukra ebből a szempontból kifejezetten kudarc volt. Ráadásul visszájára sültek el a Fidesz legújabb kísérletei is, hogy a párt ismét meglovagolja e kampányban a kisebbségi ügyet - ezek közül a legkontraproduktívabbnak Mikola ötmillió potenciális határon túli szavazóval való ijesztgetése bizonyult.

Egyébként a mérsékeltnek tekinthető határon túli vezetők mostanában maguk szintén ódzkodnak a látványosabb szerepvállalásoktól bármelyik hazai párt oldalán. Felfogható ez egyfajta józanodásnak. Nyilvánvalóan rá kellett jönniük például arra, hogy a többségi nemzetek közvéleménye egyáltalán nem díjazza aktív bekapcsolódásukat egy másik ország választási kampányaiba. Márpedig otthoni politikai beágyazódásuk az általuk képviselt közösségek szempontjából hosszabb távon fontosabb nekik, mint adott esetben az anyaországi taps. Főleg, ha ez csak az egyik politikai oldalról érkezik, a másik viszont egyoldalú elköteleződésük miatt megorrol rájuk. A legutóbbi országgyűlési választások óta a jelek szerint nem kevesen megérthették ebben a körben: az egyenlő távolságtartás nemcsak bölcsebb, hanem adott esetben kifizetődőbb is lehet. Ezért mostani visszafogottságuk nem utolsósorban azt is jelzi: a határon túli magyar vezetők egyelőre még bizonytalanok az országgyűlési választások kimenetelét illetően.

Mindezt figyelembe véve, ha szerencsénk lesz, a magyar-magyar viszony szempontjából akár jelentős hozadéka is lehet majd az áprilisi voksolásnak. Cezúrának bizonyulhat az anyaország és a határon túliak viszonyában - akár új egyensúlyi állapotot teremthet. Kialakulhat esetleg majd egy valódi partneri viszony a korábbi paternalizmus és a kölcsönös gyanakvások mostani időszaka után.