Dicséretes kezdeményezés digitális könyvtárban megőrizni és hozzáférhetővé tenni Európa kulturális örökségét - de jogilag felettébb "rázós". A művek jó részét ugyanis a szerzői jog védi, a felhasználásért tehát (néha nem is keveset) fizetni kellene.

Mert vigyázat, a kultúra digitális tárháza csak nevében könyvtár: mihelyst az interneten biztosít hozzáférést a különféle dokumentumokhoz, valójában tartalomszolgáltatóvá válik. S hogy ez miért baj? - A törvény meghatároz bizonyos kivételeket, amikor a szerzői mű felhasználásához nincs szükség a szerző engedélyére, és jogdíj sem jár. Ilyen például a magánhasználat, az oktatás, a tudományos munka vagy a könyvtári kölcsönzés. Ám a digitális archívumok interneten való megjelentetésére már egészen más szabályok vonatkoznak - hangsúlyozza Kiss Zoltán, a Magyar Szabadalmi Hivatal szerzői jogi osztályának vezetője.

Hasonló gondok adódtak az amerikai Google internetes megakönyvtárával is: a céget éppen azért perelték be kiadóvállalatok, mert kőkemény üzleti vállalkozást sejtenek az akció mögött. Hiába, a művek szabad felhasználásának alapfeltétele, hogy jövedelemszerzést még közvetve se szolgáljon.

Azaz nincs mese, a szerzői jogokért fizetniük kellene az európai digitális könyvtár megalkotóinak is. - A fő gond, hogy az EU elvben támogatja a kezdeményezést, de pénzt már nem szán rá. Természetesen feltételezi, hogy a tagállamok nemzeti könyvtárai jogkövető magatartást tanúsítanak, és ezt meg is lehet tenni, ám nagyon sokba kerül - mondja Tószegi Zsuzsanna, a Magyar Szabadalmi Hivatal szakmai főtanácsadója. Akiből egyébként a tapasztalat beszél: ő volt korábban a Neumann János digitális könyvtár ügyvezető igazgatója.

Sőt, ha valaki a törvényes utat választja, nem csak a jogdíjak miatt számíthat tetemes kiadásokra. Sok emberre és időre van szükség a szerzők (vagy örököseik) felkutatásához, a szerződések megkötéséhez is. S a költségeket még pontosan tervezni sem lehet, hiszen a szerzői jogdíjaknál nincs előre rögzített tarifa.

Nem véletlenül szigorúbbak a törvények a digitális könyvtárakkal, mint hagyományos társaikkal. Tószegi Zsuzsanna erre két magyarázatot is ad. Egy mű digitalizált, az internetről letölthető példányát jóval könynyebb másolni, ráadásul a másolat az eredeti minőséget adja vissza - ellentétben egy rongyosra olvasott könyvtári könyvről készített fénymásolattal. Emellett egy "igazi" könyvtár mégiscsak korlátozott hozzáférést biztosít a művekhez: oda is kell menni, beiratkozni, és mindezt csak a nyitvatartási időben lehet megtenni.

Shakespeare vagy Balassi Bálint örököseivel persze már nem kell szerződni, de a nemzetközi jog világszerte "fizetőssé" teszi például a huszadik századi alkotásokat. Merthogy közkinccsé csak a szerző halála után hetven évvel válik egy mű - és még ez sem ilyen egyszerű. A szerzői jog a műfordítót is védi, így még a Bibliát sem lehet ingyen közzétenni, ha azt valaki az elmúlt évtizedekben fordította le.

Vagy nézzük, mivel kell számolnia annak, aki - mondjuk - Zorán egyik dalával kívánja gazdagítani digitális könyvtárát. A szerzői jog természetesen ezúttal is megilleti az alkotót (jó eséllyel Presser Gábort), de ott vannak még az úgynevezett szomszédos jogok is: ez utóbbi kategóriába tartoznak Zorán előadó-művészi jogai vagy a lemezcég hangfelvétel-kiadói jogai. (A szomszédos jogi teljesítmények "csak" ötven évig állnak védelem alatt.) A felhasználás engedélyeztetésének egyszerűsítése céljából közös jogkezelő egyesületeket hoztak létre (Magyarországon hangfelvételek esetében ilyen az Artisjus, az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a Mahasz), az engedélyt ezektől kell beszerezni.

A technika fejlődésével mindenesetre a jogalkotók is igyekeznek lépést tartani. Ezt bizonyítja, hogy Európa-szerte szigorúan szabályozzák a digitális archívumok használatát (a könyvtárakon túl ide tartoznak az iskolák, a levéltárak vagy a múzeumok digitalizált gyűjteményei, illetve a kép- és hangarchívumok is). Kiss Zoltán összefoglalja, mi a maximum, amit a szerzői jog megenged. A dokumentumokba kizárólag helyben lehet betekinteni, tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából, és ezt sem akárhogy: csak olyan "lebutított" számítógépeken, amelyekről sem flopira vagy CD-re másolni, sem kinyomtatni nem lehet semmit.

A nagyra törő európai tervek ennél bizony messzebbre mennek. S kultúra ide vagy oda, a végén kiderül, hogy ez is csupán pénz kérdése.