Nem létező út átadásával tiltakoztak Hosszúhetényben

A községen áthaladó kamionforgalom elleni tiltakozásul virtuálisan átadták a megígért, de el nem készült elkerülő utat Hosszúhetényben szombaton.

A Baranya megyei község lakói így akarják felhívni a figyelmet tarthatatlan helyzetükre, arra, hogy naponta mintegy ezer kamion dübörög át a településen, folyamatosan zavarva életüket - mondta el az MTI-nek a demonstráció szervezője, Ságodi Péter helyi lakos.  Elegük van már abból - tette hozzá - hogy nyolc éve ígéri mindenki, meg fog épülni a mintegy másfél-két kilométernyi út, de a választások után elfeledkeznek róla.

A faluban nagy a zaj, állandóan poros a levegő, nem lehet aludni, pihenni, repedeznek a házfalak, gyerekeik is veszélyben vannak a forgalom miatt, már odáig fajult a helyzet, hogy az iskolában KRESZ-oktatás keretében a túlélésre készítik fel őket, érzékeltette az állapotokat.  Hozzátette: a falu a megye egyik legszebb települése, de ilyen állapotok között nem lehet fejleszteni a turizmust, ami az itt élő emberek egyik legfőbb jövedelmi forrása lehetne.

Ságodi Péter közölte, hogy azért tették erre az időpontra az "avatást", mert a választások idején jobban odafigyelnek az állampolgárokra. A demonstrációt "figyelmeztetésnek szánjuk, hogy bárki kerül hatalomra, számoljon a hosszúhetényi lakossággal" - fűzte hozzá.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.