Kampókezű "fivérei" londoni bíróság előtt

Hét brit muzulmán férfit, a már elítélt Kampókezű "fivéreit" vádolják a londoni Old Bailey bíróságon stratégiai fontosságú helyszínek (energiaalközpontok, üzletközpontok, zsinagógák) felrobbantására szőtt összeesküvéssel.

A Londonban vagy annak környékén élő személyek 2003 októbere és 2004 márciusa között készültek ördögi akcióikra, embereket akartak ölni és maximális anyagi kárt akartak okozni. A kiszemelt célpontok közé tartozott a National Grid tulajdonában lévő villany- és gázvezeték-hálózat, a hatalmas Bluewater üzletközpont Kentben, egy zsinagóga és a legnagyobb éjszakai lokál Londonban. Utóbbival kapcsolatban David Waters ügyész szerint az egyik vádlott, a 22 éves Dzsavad Ahbar megvetően jelentette ki, hogy "az ott táncoló lotyókról azután senki nem mondhatja, hogy ártatlanok".

A hét gyanúsított, akiknek többsége bizonyítottan megfordult pakisztáni kiképzőtáborokban, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 600 kilogramm ammóniumnitrát műtrágyát vásárolt, állítólag egy veteményeskert számára. A robbanóanyag előállítására alkalmas szert teherautóval egy nyugat-londoni raktárba szállították, de nem voltak hajlandók elárulni, mi a szándékuk a szerrel. A depó személyzete bejelentést tett a rendőrségen. Ettől kezdve a nemzetbiztonsági szervek szoros megfigyelés alá vették a férfiakat, többek között telefonjaikat is lehallgatták, és e-mail forgalmukba is beférkőztek.

A gyanúsítottak óvatosak voltak, ám egy telefonbeszélgetésben elhangzott, hogy "fontos misszióra készülnek, és amikor hitetleneket gyilkolnak meg, annak tudatában teszik ezt, hogy Allah utálja őket". Bár a gyanúsítottak minden vádat tagadnak, otthonaikból rengeteg tárgyi bizonyíték került elő. A célpontokkal kapcsolatos adatokon kívül többek között alumíniumpor - melyből ugyancsak előállítható robbanóanyag -, pénzátutalási dokumentumok, fegyverhasználati kézikönyv, adó-vevő készülékek, búcsúlevél stb. A rendőrség akkor tartóztatta le őket, amikor aggódni kezdett egy küszöbönálló merénylet miatt.

A vád eddig leghasznosabb tanúja az amerikai Mohammed Babar, aki az Egyesült Államokban már bűnösnek vallotta magát terrorizmussal kapcsolatos vádakkal kapcsolatban. Babar, aki a nemrégiben elítélt Abu Hamzát, a kampókezű fanatikus muzulmán prédikátort tekinti példaképének, közös tréningen vett részt a "fivérekkel" egy pakisztáni táborban. Ő az első al-Kaida-informátor, aki megjelenik brit bíróság előtt, igaz, azzal a feltétellel, hogy a szigetország igazságszolgáltatása nem sújthat le rá.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.