Galambfészek a ventilátorban
- Ön szerint hiba lenne "a földrengető reformoktól" várni a megváltást, mert a rendszerben még bőséggel vannak belső tartalékok. Azt is hozzátette cikkében, hogy ameddig az egészségügyi ellátás hatékonysága nem javul számottevően, addig nem célszerű milliárdos nagyságrendben tőkét bevonni. Ez miért növelné a bajt?
- A mai szerkezetben - alapellátás, járóbeteg- és kórházi ellátás - a pénzekre egy helyen biztosan szükség van, mert a fizetések valóban nagyon alacsonyak. Elsősorban attól tartok, hogy ha valaki csak makrogazdasági szinten gondolkodik a változtatásokról, akkor legjobb esetben is csak félmunkát végez, hiszen a mindennapi betegellátás területén legalább annyi a teendő. Az egészségügy sok hibával dolgozik, ami nagyon sok pénzbe is kerül, és ha ezek kiküszöbölése együtt jár a makrostruktúra átalakításával, akkor sokkal jobb lesz az eredmény. A másik problémám az egészségügyi reformmal az, hogy ki fogja azt menedzselni. A minisztérium és az egészségbiztosító szintjén rendelkezésre állnak szakemberek, és itt elképzelhetők viszonylag gyors sikerek. A hétköznapi betegellátás szintjén viszont komoly hiány mutatkozik olyan szakemberekről, akik a változásokat képesek jól levezényelni. Komoly a veszély, hogy - mint minden változtatásnál - először a káosz következik. Ha nem megfelelő a mikrokörnyezet, akkor sok embernek az lesz az érdeke, hogy minden maradjon a régiben. Szeretném elkerülni, hogy úgy tűnjön, a gyógyítást végző szakemberek orvosok, nővérek nem akarnak jót a betegnek. Erről szó sincs. A betegellátás és az egészségügy működése viszont - főként osztályvezetői és tanszékvezetői szinten - jóval több kvalitást igényel, mint amennyi most a rendelkezésre áll. Gazdasági és menedzseri ismeretek kellenek, amelyek nem az ördögtől való dolgok. Ennek ellenére az orvosok körében a menedzser szónak hihetetlen pejoratív felhangja van. A menedzser az orvosi fogalomtárban azonos a pénzemberrel, és így eleve másodrendű élőlény.
- Mit gondol, mennyi idő kell ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzék?
- Először a betegellátást kellene megreformálni, nem a teljes egészségügyet. Szervezzék meg például azt, hogy egy kórházi kivizsgálás során ne egyetlen vizsgálat történjék naponta. A betegirányítás legyen átlátható, az embereknek ne kelljen feleslegesen várakozniuk. Ne kerüljenek olyan megalázó helyzetekbe, hogy pizsamában kelljen "flangálniuk" át a városon, vénában tűkkel, infúziókkal. Ezek olyan dolgok, amelyeket pénz nélkül is meg lehet csinálni, csak oda kell figyelni. Az lenne a legszerencsésebb, és az adna lökést a társadalmi méretekben való kezdéshez, ha lennének példák. Ha lenne egy intézmény, amelynek a menedzsmentje megmutathatná, miként lehet a betegeket máshogy kezelni, mint "szokás", és a meglevő forrásokból is látványosan javítható lenne a betegellátás minősége.
- Cikkében említette a kórházi fertőzések felszámolását, ami sok pénzbe kerül, és komoly szervezési feladat.
- Itt sem mindig a pénzről van szó. Egy női klinikán például azt vették észre, hogy három héten át minden műtéti seb elgennyesedik. Hat hét múlva figyeltek fel rá, hogy a klímaberendezésben fészket raktak a galambok. Amikor a ventilátor elindult, baktériumok kerültek a levegőbe. A kórházi fertőzések nagyobb része nem az orvosok hibája következében lép fel. Az más kérdés, hogy kevés a klinikai mikrobiológus, aki igazán értene a kórházi fertőzések megelőzéséhez.
- Ha egy kórházban baj van, mint írta, a fél intézet improvizál és tüzet olt. Mit lehet tenni a "bekódolt hibák" ellen?
- Mivel nem lehet sablon alapján gyógyítani, ezért kommunikálni kell, és külön oda kell figyelni az osztályok együttműködésére. A betegellátás bekódolt hibái például abból is eredhetnek, hogy az orvosok egy része nem hisz a másik osztályon végzett vizsgálatok eredményeinek. Sokszor a nemtörődömség, a fásultság az oka a beszélgetés, a kapcsolatok hiányának, de ezeket orvosolni lehetne azzal, ha a megbeszélések a kötelező szakmai protokollok részei lennének. A női klinikán például azt mondja a főorvos, hogy neki külön csecsemőgyógyászra van szüksége, mert csak annak hisz, a másik osztályról ne szóljanak bele az ő dolgába. Azt hiszik, hogy a komplikációk és szövődmények a gyógyítás kötelező velejárói, holott ez nem így van.
- Ön azt vallja, hogy - magyar egészségügyben nem folyik valós humánerőforrás-munka.
- Körültekintően kiválasztott tanszékvezetőkre, osztályvezető főorvosokra, motivált gyógyító orvosokra és nővérekre van szükség. Ha több volna belőlük, több lenne a gyógyult beteg is. Gyereksebész barátom ügyeleteit például gyűlölték a nővérek, mert arra kérte őket, hogy esténként olvassanak mesét a gyerekeknek. Egy kis odafigyelés az egész. A nővérnek nem az az elsődleges dolga, hogy beadja az injekciót, hanem az, hogy segítsen a betegnek meggyógyulni. Ebben benne van az is, hogy adott esetben nem a gyógyszerrel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy mesét mondjak.
