Választási rendszerünk s társadalmi gyakorlatunk képes-e létrehozni egyjól működő, demokratikus, az ország érdekeit optimálisan szolgálóparlamentet? Mik volnának ennek az előfeltételei? Sorolom őket.

A XXI. században a választások már csak akkor nevezhetők demokratikusnak, ha az ország minden felnőtt polgárának joga és lehetősége van arra, hogy meghatározott időközönként szavazzon arról, hogy őt (az ő érdekeit, azoknak a közösségeknek az érdekeit, amelyekhez tartozik, és az ország érdekeit, ahogy ő ítéli meg) képviselje a parlamentben. A két feltétel közül az első adva van ma Magyarországon; a másikkal, mint majd tüstént látjuk, vannak némi problémák.

Előfeltétele a sikeres választásnak az is, hogy a választónak legyen ki és mi közt választania. Lássuk előbb a kit.

Fontos az, hogy a választónak legyen bizonyos befolyása arra, hogy olyan jelölt is induljon, akit ő megfelelőnek tartana a fentebb említett érdekek (önérdekének, csoportérdekének, az ország érdekeinek) képviseletére. Elvben ez a feltétel is adva van nálunk, mert "kopogtatócédulájával" bejuttathatja a versenybe a megfelelő jelöltet. De választási rendszerünkben olyan elenyészően csekély esélye van új pártok parlamentbe kerülésének, hogy a parlamentben lévő pártokból kiábrándult vagy bennük saját képviseletét soha meg nem találó két-hárommillió embernek nincs igazi esélye, hogy "saját" jelöltjét bejuttassa az Országgyűlésbe. Jogos, és széles körben elterjedt az a félelem is, hogy az ember szavazata "elvész", ha saját jelöltjére szavaz, és ez sokakat megzavar, illetve visszatart a szavazástól. Ez a mechanizmus erősen torzítja a választások kimenetelét.

Másfelől fontos előfeltétel az is, hogy legyen megfelelő választék, vagyis hogy legalább három-négy olyan jelölt induljon a versenyben, akinek esélye van a győzelemre, s akik közül a választópolgárok többsége nagy valószínűséggel megtalálhatja a neki megfelelő jelöltet. Itt már komoly bajok vannak: a mezőny sok választókerületben szürke és szedett-vedett, a programok zavarosak, homályosak, a polgárok jelentős hányada nem igazán tudja, kire szavazzon, csak jobb híján szavaz az egyik vagy másik jelöltre-pártra; vagy el se megy szavazni.

Fontos volna az is, hogy a választó megismerhesse a jelölteket, de az előbbiek többsége nem megy el a választói gyűlésekre, illetve csak saját jelöltjének bemutatkozására megy el. Valószínűleg kötelezően elő kellene írni minden választókerületben a jelöltek közös, nyilvános vitájának, vitáinak megtartását.

Az igazi választásnak sine qua non előfeltétele volna az is, hogy a választónak legyen mi közül választania. Vagyis, hogy a pártoknak legyen saját, a többi pártétól markánsan különböző, közérthetően megfogalmazott, konkrét programjuk, amelynek teljesítését adott esetben számon lehet majd kérni rajtuk. Ez az előfeltétel ma nincs adva Magyarországon: a pártok többségének választási programja általánosságokban lebeg, és/vagy belevész a csábító ígéretek üres gomolygásába.

Fontos, hogy a választó bízzon a demokráciában mint politikai rendszerben; abban, hogy a parlament (minden gyengesége és hibája ellenére) nélkülözhetetlen eleme az ország életének, békéjének, előbbre jutásának. Ez a bizalom elvben s általánosságban adva van ma Magyarországon, de a demokratikus intézmények konkrét működésével kapcsolatban erősen csökkent 1989 óta.

Hinniük kell, kellene a választópolgároknak abban, hogy a választáson induló jelöltek többsége (és a mögöttük álló pártok) saját szavazóinak, illetve az országnak az érdekeit képviseli majd a parlamentben, nem pedig saját magánérdekeit. Ez a hit mára már sokakban megbicsaklott, s ez tovább torzítja a választások eredményét.

Nélkülözhetetlen feltétele a sikeres, demokratikus választásnak az is, hogy a választópolgárok többsége tájékozott, felelősségteljes és autonóm állampolgár legyen. Vagyis hogy: folyamatosan tájékozódjék az országban és a világban meglévő problémákról, folyamatokról, megoldási lehetőségekről, alternatívákról; továbbá a meglévőnél jóval nagyobb mértékben szükség volna erre a polgári éberségre.

Felelősnek érezze magát önmaga, közössége és az ország sorsának alakulásáért. Egyelőre még (nem föltétlen az ő hibájukból) viszonylag kevesekben van meg nálunk ez a felelősségtudat.

Meg kell tudnia különböztetni magánérdekeit a közérdektől, és adott esetben erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy magánérdekével szemben a közérdek mellett döntsön. Itt még hosszú tanulási folyamat vár ránk.

Ki kell alakítania magában azt a képességet, hogy minden helyzetben a legjobb meggyőződése szerint döntsön, és ne engedjen olyan külső nyomásoknak, amelyek ütköznek azokkal az értékekkel, amelyeket fontosnak tart. Attól tartok, hogy a jobbágyság, szolgaság évszázadai és a diktatúrák hosszú évtizedei után még viszonylag kevesekben alakult ki ez a polgári autonómia és "fortitudo".

Szükség van arra is, hogy a választást, és általában a demokratikus folyamatokat az ember ne tekintse "zéróösszegű" játszmáknak; vagyis hogy ne tekintse őket "élet-halál" kérdésnek, s ne féljen attól, hogy ha nem az ő jelöltje (pártja) győz, akkor "minden elveszett". Jelenleg a választók többségére - nem utolsósorban a pártok pánikkampányának hatására - épp az ellenkező magatartás a jellemző, ami eltorzítja a választási folyamatot, és komolyan akadályozhatja a demokrácia jövőbeni működését.

A választónak tudnia kell, kellene, hogy a parlamenten kívül számos más intézmény is működik az országban (az alkotmány, az államfő, az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az Állami Számvevőszék, önkormányzatok, civil szervezetek és így tovább), amelyek őrzik az alkotmányos rendet, biztosítják az ország normális működését, és - a súlyok-ellensúlyok rendszerében - bizonyos fokig ellenőrzik, sőt még korlátozzák is a parlament, s kiváltképp a parlament által megválasztott kormány tevékenységét. Ez felelősséggel is jár: minden állampolgárnak óvnia, segítenie kell ezeket az intézményeket és szervezeteket, óvnia kell a súlyok és ellensúlyok érzékeny egyensúlyát. - Ezen a téren még nem jeleskedünk.

Tudnia kell, hogy a megválasztott képviselők neki és a többi állampolgárnak tartoznak felelősséggel; az ő megbízásából és megbízása szerint kell tevékenykedniük az Országgyűlésben. Nem a szavazó függ - kliensként - a képviselőtől, hanem a képviselő függ - megbízottként - szavazóitól. Ennek a tudatnak s öntudatnak kell, kellene meghatároznia a választópolgár magatartását. Ez a magatartás nálunk, Magyarországon még kevesekre jellemző.

Nem szabad elfogadnia azt a politikusok (illetve bizonyos csoportjaik) által folyamatosan sugallt ideológiát, azt, hogy ők, a politikai "elit" tagjai birtokában vannak a végső megoldásoknak; ők tudják, mi a "közjó", csak követni kell őket, és minden megoldódik. A választópolgárnak tudnia kell, hogy nincs ilyen titokzatos, a kiválasztottak által ismert, s képviselt "közjó". Csak folyamatos tárgyalások, kompromisszumok, megállapodások, szerződéskötések sorozatával lehet a sokféle magán- és csoportérdek közös nevezőjét valamiféle folyamatosan változó "közérdekben" megtalálni. És ebben a folyamatban - lehetőségeihez képest - minden felelősségteljes állampolgárnak részt kell, kellene vennie.

Végezetül van, volna még egy előfeltétele az igazi, a társadalom, az ország érdekeit jól szolgáló választásnak. Az, hogy a választókat ne a félelmek és ne az indulatok zűrzavara, hanem önnön érdekeiknek és értékeiknek, helyzetüknek és terveiknek, s az ország sorsának gondos és higgadt mérlegelése irányítsa. Ehhez persze arra volna szükség, hogy az országban, a közéletben kedvező környezet és szellemiség alakuljon ki ahhoz, hogy az emberek szabadnak érezzék magukat, és felelősségteljes polgárokként viselkedjenek.

Jó volna - ha minden ennek ellentmondó jel ellenére - a most következő választás előrelépés volna ezen az úton, egy autonóm s felelősségteljes polgárság és egy igazi, demokratikus kultúra kialakulásának az útján.

Az idő rövid, alig két hét, sietnünk kell.