Mikola összerendezi a pártokat

Nem híve Tőkés László püspök a határon túl élő magyarok magyarországi választójoghoz juttatásának. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ezt Budapesten közölte a Népszabadság tudósítójával, aki Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltjének kongresszusi kijelentéséről kérdezte.

Tőkés értékeli, hogy Mikola együtt látja a nemzetet, de egyelőre csak az üzenet elvont, eszmei oldalát támogatja. Ha a határon túli magyarok ily közvetlenséggel nem is kívánnak részt venni a magyarországi politizálásban, sokan közülük nem is tartózkodnak attól. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz április 2-i, Kossuth téri rendezvényére több ezer polgári körös aktivista érkezik a határokon túlról.

Ami viszont a környező országok magyar pártjait illeti, egybehangzóan a semlegesség talajára helyezkednek, sőt, szeretnék, ha a kampány témái között sem szerepelne a magyarság- és a szomszédságpolitika.

Ezt az elvárást hosszú idő után először Mikola István beszéde hagyta figyelmen kívül. A Fidesz újdonsült második emberének más kijelentései is megmozgatták a magyar politikai életet. Az a minapi pécsi tétele, amely sokallja az egyéni szabadságjogokat, a Fideszen kívül minden parlamenti pártban megrökönyödést váltott ki. Az MDF részéről Pusztai Erzsébet szólította fel a Fideszt, hozza nyilvánosságra, miként képzeli el a szabadságjogok korlátozását, s miért alázza meg az egyedül élő embereket. (Mikola súlyos szavakkal illette a szingli életmódot.) A koalíciós pártok hasonló módon fejezték ki felháborodásukat. A Fidesz nem bonyolódott érdemben vitába, hanem a kérdezők szándékait kérdőjelezte meg: Szijjártó Péter szóvivő úgy értelmezte a felháborodást, hogy a kórházak privatizációjában érdekelt csoportok próbálják meg lejáratni az ebben az ügyben mindig is következetesen a köztulajdon pártján álló Mikolát. Információink szerint a Fideszben nem olyan egyértelmű a kormányfőhelyettes-jelölt melletti kiállás, mint az látszik. Az sem kizárt, hogy mégsem Mikolában találják meg Orbán helyettesét, bár csúcsminiszteri posztja egyelőre biztosnak tetszik. Úgy tudjuk, hogy egy esetleges Fidesz-kormányban Matolcsy György a gazdasági tárcákat fogná össze, Martonyi János a külügyeket. Rogán Antal a frakcióvezetői tisztre esélyes, Áder János házelnök lenne, vagy a rendvédelmi szerveket irányítaná.

Közben a MIÉP-Jobbik elnöke, Csurka István tegnap tőle is szokatlanul nyers kijelentésekkel reagált arra, hogy a rendőrség nem engedélyezi a MIÉP-Jobbiknak, hogy rászervezze a maga demonstrációját az MSZP nagygyűlésére. Közölte, hogy eredeti terveik szerint a Fidesz-nagygyűlés résztvevőivel kiszorították volna a szocialistákat az Andrássy útról az állatkert irányába. A Fidesz elhatárolódott minden, az esetleges közös szándékokra vonatkozó feltételezéstől.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.