A Fidesz Budapest ellenében győzne

A Fidesznek egyáltalán nem fontos Budapest, az ellenzéki párt a főváros ellenében akar győzni - így kommentálták lapunknak pártbeli forrásaink azt, hogy a fővárosi frakcióban dolgozó politikusok csak megalázó helyezéseket kaptak a budapesti listán.

A városházi Fidesz frakcióvezetője, egyben a párt budapesti elnöke, Kupper András csak a lista 7. helyén szerepel. (Két hellyel is megelőzi őt például a Vállalkozók Pártja képviselője, a XVI. kerületben önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Szathmáry Kristóf.) A Fideszben úgy számolnak, a fővárosi lista első 14-18 helye jelenthet biztos befutót. Vagyis a fővárosi frakcióból Kupperen kívül senki sincs az előkelő helyezettek között. A budapesti listát Pokorni Zoltán vezeti, őt Fónagy János, Rogán Antal, Szathmáry és Németh Zsolt követi. A fővárosi frakció egykori vezetője, az "ősfideszesnek" számító Tirts Tamás a budapesti listán a 17. Még kevésbé előkelő helyezést kapott a szintén Fidesz-alapító tag Sasvári Szilárd (23.), Illés Zoltán (36.), valamint az egykor a maffiaellenes törvényt is jegyző Juharos Róbert (47.). A fővárosi frakció helyettes vezetője, a városházi politikában aktívnak mondható Wintermantel Zsolt is csak a 22.-ik.

Egyes fideszes forrásaink szerint semmilyen konfliktust nem okoz és nem tükröz az, hogy a Fidesz fővárosi politikusai mely helyeket kapták a párt budapesti és országos listáján. Aki lemaradt róla, az általában egyéni választókörzetben indul, és "legalább motivációt kap a terepmunkához". Informátorunk szerint a mostani listaállítás vesztesei közül többekre csak az önkormányzati választások után, és csak a helyhatósági politikában számít a párt. Budapesti fideszesek állítják, a párt igenis elégedett a fővárosi frakció munkájával, hiszen korábban még nem volt rá példa, hogy Orbán Viktor "személyesen és többször is" nyilvánosan megdicsérte a városházi képviselőcsoportot.

Pártbéli forrásaink szerint a budapesti lista a végeredménye annak a folyamatnak, hogy Orbán a Fideszt demokratikus pártból korporatív szervezetté alakította át. A legszűkebb döntéshozó kör már el is tűnt a tagság szeme elől. Egyesek állítják, hogy annak tagjait néhány kivételtől eltekintve, mint például Simicska Lajos, nem is ismerik.

Informátorunk szerint a 2002-es választási vereség után Orbán arra törekedett, hogy senki ne firtassa, miért nem tudott ismét győzni. Amióta az ellenzék amerikai stílusú kampányt folytat, Budapest már régen nem fontos a Fidesznek, mert csak a vidéki szavazókra számít. A stratégia az, hogy a párt potenciális szavazói közül lehetőleg minden egyes emberhez eljussanak, és a voksolás napján "kézen fogjuk őket, hogy az urnához vezessük".

Ugyancsak az amerikai típusú kampánystratégia része, hogy semmi szükség nincs pártprogramra, Budapest-programra pedig még kevésbé. Informátorunk szerint a Cselovszki Zoltán vezette Új Budapest Központ és az általa nemrégiben meghirdetett Új Budapest Terv mindössze "lufi, blöff", és csak arra jó, hogy rossz választási szereplés esetén könnyedén lehessen majd bűnbakot találni.

A fentieket támasztja alá, hogy a 32 budapesti egyéni választókerületi elnök közül kettőt kivéve mind lecserélték. A fővárosi frakciót azért kellett sakkban tartani, mert ők még emlékeznek arra, hogy az Orbán-kormány hibás fővárosi politikája vezetett a 2002-es vereséghez. "Mindazokat el kellett távolítani, akik úgymond még látták Lenint, vagyis akik feltehetnék a kérdést, hogy miért nem fontos Orbánnak Budapest." Úgy tudjuk, többek között ezért nincs komolyan vehető főpolgármester-jelöltje a Fidesznek. "Ha Orbán nyer, nem dobhatná ki ugyanúgy a pénzért kilincselő fideszes főpolgármestert, mint korábban Demszkyt. Ha pedig veszít, akkor semmi szüksége egy erős legitimációval rendelkező vetélytársra."

A korábbi felvételen látható fõvárosi képviselõk közül Kupper András csak a 7., Wintermantel Zsolt pedig a 22. a listán
A korábbi felvételen látható fõvárosi képviselõk közül Kupper András csak a 7., Wintermantel Zsolt pedig a 22. a listán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.