Jómagam az eredeti ítéletet és annak indoklását nem ismerem, ezért csak a fentebb említett közleményben kifejtettekkel foglalkozom. Helyesen állapítja meg az LB, hogy a két világháború között jobb és baloldali mozgalmakkal szemben is fellépett az államhatalom. De hazánk német megszállása (1944. március 19.) után a nyilasokat már nem zaklatták, nem internálták. A szélsőjobb egyik - még Szálasi Ferenc (háborús és népellenes bűneiért 1946. március 12-én kivégzett) jövendő nyilas "nemzetvezetőnél" is elvakultabban németbarát - vezére, az (1946. március 29-én háborús és népellenes bűneiért kivégzett) Baky László nyugalmazott csendőr őrnagy, parlamenti képviselő, államtitkári posztot kapott a Belügyminisztériumban.

Az LB idézi a m. kir. csendőrség számára kiadott Szervezeti és Szolgálati Utasítás 330. pontjának első három alpontját, de nem idézi ennek 7. alpontját. E szerint a csendőrök akkor is használhatják a fegyverüket: "ha valaki magát gyanússá teszi, és a felhívásra kielégítő válasz nélkül elszalad." A csendőrnyomozók tehát akkor is "jogosan" lőtték volna le Ságvárit, ha csak megpróbált volna elszaladni. Az LB értelmezése szerint 1944 májusában a csendőrök jogosan lőttek Nyíregyházán és Munkácson is a gyűjtőtáborból szökni próbáló zsidók közé. Ferenczy László (1946. május 31-én háborús és népellenes bűneiért kivégzett) csendőr alezredes, a német és magyar deportáló hatóságok közötti összekötő tiszt 1944. május 21-i jelentésében egyébként nem jogosnak, csak "eredményesnek" nevezte ezt a "fegyverhasználatot".

Téves az LB hivatkozása az 1945 utáni magyarországi népbírósági jogszabályokra. A népbírósági törvény (1945. évi VII. tc.), amely szeptember 16-án jelent meg, összefoglalta és módosította az 1945 februárja óta megjelent népbírósági rendeleteket. Ezek a rendeletek és ez a törvény is, a korabeli európai antifasiszta felelősségre vonási gyakorlattal összhangban, tudatosan figyelmen kívül hagyta a nullum crimen sige lege, valamint a nulla poena sine lege (nincs bűncselekmény törvény nélkül; nincs büntetés törvény nélkül) alapelveket. A népbírósági törvény első paragrafusa leszögezte: a háborús bűnösöket akkor is felelősségre lehet vonni, ha tettük elkövetésekor cselekedetük nem minősült bűntettnek. A törvény megalkotói tudták, hogy túlságosan sokan vettek részt a magyar zsidók megbélyegzésében, kifosztásában, gettókba zárásában és deportálásában. Közel kétszázezer hivatalnokot, több ezer rendőrt és legalább 20 000 csendőrt kellett volna háborús és népellenes bűnökért népbíróság elé állítani, ha nem biztosítanak számukra egy kiskaput. Csak akkor állították a kisebb és magasabb rangú hivatalnokokat, rendőröket, csendőröket népbíróság elé, ha bizonyítható volt, hogy kezdeményezően, esetleg szadista brutalitással vettek részt a holokausztban. Több tízezer zsidó deportálását fegyelmezetten szervező csendőrkerület-parancsnokok kaptak csak börtönbüntetést, az esetek jelentős részében nem is a holokausztban való részvételükért, hanem más vádpontok alapján, mert bizonyítani tudták, hogy "parancsra" cselekedtek.

Az LB-nek igaza van, Magyarországon 1944-ben nem volt polgárháború. Igaza van akkor, ha polgárháborún azt értjük, amikor egy adott állam polgárai két nagy táborra oszlanak és fegyveres harcot vívnak egymással (mint például Kínában, Spanyolországban). Minek nevezzük azt a folyamatot, amelynek során a náci megszállókkal lelkesen kollaboráló (háborús és népellenes bűnökért 1946. augusztus 24-én kivégzett) Sztójay Döme miniszterelnök vezette kormány irányításával minden állampolgári joguktól megfosztanak körülbelül 800 000 embert, akiknek bűnük az, hogy izraelita vallásúak, vagy legalább két nagyszülőjük izraelita vallású volt? Amikor a jogfosztott tömeget az állam hatóságai minden ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztják? Hamvas Endre csanádi katolikus püspök 1944. július 15-én Serédi Jusztinián hercegprímáshoz intézett levelében a szegedi gyűjtőtáborban a deportálás előtt történtekről is beszámolt: "A zsidó nőket levetkőztették és férfiak jelenlétében bábák és orvosok által testi motozásnak (per inspectionem vaginae) vetették alá. Mi ez más, mint a női méltóságnak és szeméremérzetnek perverz megtiprása?" - kérdezte a püspök. Minek tekinthető, hogy vidéken félmillió embert zsúfolnak, gyakran embertelenül kegyetlen módszerekkel gettókba és gyűjtőtáborokba? 1944. május 15-től július 9-ig 437 000 embert deportáltak Magyarországról, döntő többségüket az auschwitz- birkenaui haláltáborba. Mindez nem polgárháború, ebben az LB-nek igaza van. Ez háború volt, amelyet a náci tömeggyilkosokkal kollaboráló magyar államhatalom viselt fegyvertelen és védtelen állampolgárai egy meghatározott csoportja ellen.

Az LB törvényesnek és jogosnak (legitimnek) ismeri el a Sztójay-kormányt. A magam részéről Bibó Istvánnal értek egyet, aki az 1944-es közigazgatást (és az egyházakat is) bírálva 1948-ban írott tanulmányában (Zsidókérdés Magyarországon 1944 után) leszögezte: "... a tisztviselők nagyobb része továbbra is (ti. a német megszállás után is - K. L.) megőrizte mindenféle csalással, hamisítással szemben való húzódozását, nem nézett szembe azzal a
ténnyel, hogy egy gyilkos és rabló állam becsapásáról (az én kiemelésem - K. L.) volna csak szó, hanem úgy érezte, hogy erkölcsileg tisztább marad, ha jó okokkal bebizonyítja magának, hogy konkrét esetben a csalásnak, a hamisításnak nincs értelme és nincs haszna. Odáig csak nagyon kevesen jutottak el, hogy az államhatalmat gengszterbandának, rendeleteit papírcafatoknak s a velük szemben való engedetlenséget, kijátszást és hamisítást erkölcsi kötelességnek tekintsék."

Ságvári Endre egy gyilkos és rabló állam gengsztereivel vívott tűzpárbajban esett el. Nem vitatható, hogy nem az a csendőr lőtte le, akit a kommunista vérbíróság 1959-ben halálra ítélt. Fegyvert rántani, harcolni a gyilkos és rabló állam gengszterei ellen nemcsak a kommunistáknak, nemcsak az antifasisztának, hanem minden tisztességes embernek kötelessége (lett volna) 1944-ben Magyarországon.