Jaroslaw Kaczynski történetesen a Semjén Zsolt vezette, ámde a Fideszbe maradéktalanul betagolódott Kereszténydemokrata Néppárt kongresszusi meghívását fogadta el, amiben semmi rendkívüli nincsen, mert miként a meghívó, a meghívott is rendületlen hívő - bár ebben a minőségében inkább a kirívóan szélsőséges Rydzik atya (Radio Maryja), semmint a püspöki kar szövetségese; továbbá rendíthetetlen antibaloldali és antiliberális, minden "másság" esküdt ellensége. (Nyugati politológiai besorolás szerint: homofób.) Vezérelve, hogy a miénkhez hasonlóan tizenhat éves múltra visszatekintő lengyel demokráciát úgy, ahogy van, csődnek tekinti. Egy "rendszernek", amelyet gyökeresen fel kell forgatni, át kell építeni, merthogy alapvetően szociáldemokraták és liberálisok terméke. Eszménye - egyszersmind a "negyedik köztársaság" ideológiai alapvetése - a remekül hangzó "becsületesebb, igazságosabb, élhetőbb" Lengyelország, amelynek az ő szárnyai alatt kéne kibontakoznia, ám amelyet tettei folytán ma a lengyeleknek csupán 28 százaléka tekint hitelesnek, hihetőnek. A lengyelek többsége most úgy gondolja, hogy a kisebbségi PiS-kormányzás a demokráciát fenyegeti. (Az adatok az egyik legnagyobb közvélemény-kutatótól, a PBS-től valók.)

Nem csoda. A PiS háborúban áll minden olyan közintézménynyel, leginkább azonban a sajtóval és a jegybankkal, amelyet liberális befolyás alatt lévőnek, magyarul: függetlennek érez. Háborúban áll továbbá az EU-val, az előbbi tételtől nem függetlenül, de sajátos összhangban önmagának és parlamenti támogatóinak nacionalizmusával, euroszkepszisével. (A PiS képviselői az Európai Parlamentben nem a néppárti padsorokban - alelnök: Orbán Viktor -, hanem az integrációellenesek között ülnek. Lech Kaczynski államfő, Sólyom László mai vendége, ugyancsak nem arról ismert, hogy lelkesedne az unióért.) Riasztó ügyeket pártfogolnak Kaczynski "fundamentalista" emberei - a miniszterelnök-helyettes, az igazságügy-miniszter, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter - messze távol minden olyan értéktől, amit a Walesa-féle Szolidaritás (nemtőjük egyébként) önmagában ötvözött.

De ez az ember kivívta Orbán Viktor rokonszenvét. Éspedig azzal, hogy a szolidaritást (lopott holmi volna mifelénk?) és a gazdasági növekedést írta egyidejűleg a zászlajára. E célokról annyit, hogy pillanatnyilag az EU új tagországai közül nem Magyarország, hanem Lengyelország a "növekedési sereghajtó"; a szolidaritásnak pedig annyi hozadéka volt, hogy a legkülönfélébb friss szociális adományok a lengyeleket hónapokon, ha nem heteken belül besorolják a legnagyobb költségvetési adósok, következésképp a legkevésbé reményteljes euróvárományosok közé.

A KDNP vendége ezenközben a maga által teremtett, hihetetlenül zűrzavaros parlamenti erőviszonyok közepette kormányoz, pontosabban taktikázik, cselezik. Pillanatnyilag éppen a parlament önfeloszlatását indítványozza, amihez még szélsőséges (bal- is, jobb- is) támogatói se fognak hozzájárulni, rémülten szemlélve, lévén kis pártok, az új választások rizikóját. Szolgákat akar maga mellé, akár formális koalícióba is. A mintát ismerjük. A feléje áradó csodálat forrását is.