Hat hónap börtönre ítélték csupán az Abu Graib-i kutyás őrmestert

A lehetséges nyolc és fél év helyett csak hat hónap börtönre ítélte az egyesült államokbeli Fort Meade támaszponton az illetékes hadbíróság azt az amerikai kutyavezető őrmestert, aki az Abu Graib-i börtönben iraki foglyokat gyötört és tartott rettegésben.

Csütörtöki sajtóbeszámolók szerint a 24 éves Michael J. Smith őrmestert a héttagú katonai esküdtszék a 13 vádpont közül ötben talált bűnösnek, amiért összesen több mint nyolc év 9 hónap börtönnel sújthatták volna, de a hadbíróság ehhez képest enyhe ítéletet hozott.

A vád szerint Smith és egy másik kutyavezető szórakozásból gyakran űzték "ebtáncoltatónak" nevezett játékukat: abban versengtek, hogy a szájkosár nélkül acsargó kutyával hány foglyot tudnak annyira megijeszteni, hogy rettegésükben magukra piszkítsanak.

A védelem képviselői azzal érveltek, hogy a férfi felső utasításra cselekedett, kihallgatás előtt meg kellett puhítania a foglyokat, és ezért méltánytalanul említik őt egy lapon az Abu Graib-i hírhedt visszaéléseket elkövető katonai rendőrökkel.

Smith 2003-2004-ben szolgált az iraki börtönben, ugyanabban az időben, amelyben a börtönőrök feladatát ellátó amerikai tartalékos katonai rendőrök éjszakai szolgálatban kínozták, gyötörték és szexuálisan megalázták a foglyokat. A visszaélésekről készült megrázó fotók 2004-ben az egész világot bejárták.

Az egyik fényképen a kutya egy iraki fogoly fejének közvetlen közelében vicsorít.
Smith őrmestert mellékbüntetésként lefokozták közlegénnyé és kicsapják a hadsereg kötelékéből. Az őrmester a bírák előtt kijelentette, hogy a katona nem azért van, hogy puhány legyen és babusgató, s hozzátette: bár csak írásban kapta volna meg a parancsot.
A Bagdad melletti börtön másik kutyavezető őrmesterének a pere május 22-én kezdődik.
Smith őrmesteren kívül kilenc katonát ítéltek el eddig visszaélés címén.

A The New York Times csütörtöki szerkesztőségi kommentárjában kiemeli, hogy a magasabb rangú katonák gyakorlatilag megúszták a botrányt és egyetlen egy politikust sem vontak felelősségre. Név szerint Donald Rumsfeld védelmi minisztert említi, akiről George Bush amerikai elnök a minap jelentette ki, hogy remek munkát végez és nem látja okát annak, hogy távozzon a posztjáról. A kommentár emlékeztet arra, hogy Thomas Pappas ezredes, a katonai hírszerzés parancsnoka az Abu Graib-i börtönben Smith őrmester perében tanúként azt vallotta, hogy a kutyákat egy beszélgetés után kezdték használni: Geoffrey Miller tábornok, a guantánamói rabtelep parancsnoka azért látogatott el Bagdadba, hogy megossza velük saját módszereiket és azt is elmagyarázta, hogyan használható fel "az araboknak a kutyáktól való félelme" a kihallgatás előkészítésére.

A tábornokot a Time hírmagazin minapi értesülése szerint egy belső vizsgálat tisztázta a felelősség alól.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.