A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2006. március 6-án, felülvizsgálati eljárás során fölmentette az 1959-ben halálra ítélt és kivégzett Kristóf László volt csendőr főtörzsőrmestert. A LB ítéletének indokolásában - a Magyar Köztársaság nevében - a Magyar Köztársaság alkotmányának értékrendjével összegyeztethetetlen kijelentéseket tett. Félreértés ne essék: nem az ítélet rendelkező részét kritizálom, hanem annak indokolását, pontosabban azt, ami ebből az indokolásból és ahhoz kapcsolódóan a sajtóban megjelent.

A köztársasági alkotmány értékrendjével, a demokratikus jogállam értékrendjével összeegyeztethetetlen módon az 1959-es ítélet indokolt felülvizsgálata során az indokolásban Kristóf László 1944. július 27-i magatartásának a föltétlen jogszerűségét és Ságvári endre magatartásának jogellenességét állapították meg.

Abból a tényből, hogy Kristóf László ügyében az 1959-es jogerős ítélet nem jogállami körülmények között született, a bíróság téves következtetéseket vont le. A nem jogállami körülmények között történt felelősségrevonás jogszerűtlenségéből még nem következik az elítélt vádlott teljes ártatlansága, még kevésbé magatartásának jogsezrűsége. Egy magatartás büntethetőségének hiánya még nem jelenti feltétlenül a magatartás jogszerűségét.

Nem az a baj, hogy Kristóf Lászlót fölmentették, hanem hogy az indokolásban 1944. július 27-i magatartását egyértelműen jogszerűnek, Ságvári Endre magatartását pedig - a jogos védelem tagadásán kerezstül - jogellenesnek minősítették. Ebből az indokolásból az következik, hogy ha Ságvári Endre életben maradt volna, emeberölés miatt kellett volna bűnösnek kimondani, ha eltekintünk az elévüléstől.

Összehasonlításul: 1945-ben Németország amerikai övezetében törvényben mondták ki, hogy azok a cselekmények, amelyek a nácizmus és a militarizmus ellen irányultak, nem büntethetőek." (Gustav Radbruch: Türvényes jogtalanság és törvényfeletti jog. 137. old. In: Modern polgári jogelméleti tanulmányok, Szerk. Varga Csaba, Budapest, 1977.) Ugyancsak Németországban egy katonaszökevény férfi 1943-ban lelőtte a letartóztatására érkező őrmestert, majd sikerült Svájcba jutnia. 1945-ben hazatért, majd egy értékvakságban szenvedő jogpozitivista ügyész vádat akart ellene emelni, az eljárást azonban megszüntették azon az alapon, hogy "amit  a hajdani jogvédők jogként szolgáltattak, az ma már érvényét vesztette. A Hitler és Keitel hadseregéből történt szökés a mi fölfogásunk szerint nem jelent olyan vétket, amely a dezertálót becstelenné, és büntetését jogossá tenné; nem szolgál alapul bűnösségének megállapításához." (Radbruch, id. mű 134-135. old.)

Azzal maradéktalanul egyetértek, hogy a bíróságnak nem lehet feladata ideológiák minősítése” Itt azonban nem ideológiák minősítéséről van szó, hanem bizonyos normák jogi jellegének és egy jogrendszer legalitási alapjának a megítéléséről. A 20. század egyik legelismertebb jogfilozófusának és büntetőjogászának, Gustav Radbruchnak a munkássága nyomán ismert és alkalmazott a törvényes jogtalanság vagy törvénybe foglalt jogtalanság (gesetzliches Unrecht) kategóriája, amelyet különösen a második világháború utáni felelősségrevonások során alkalmaztak. Eszerint a fromailag hatályos jognak vannak olyan normái, amelyek olymértékben illegitimek, igazságtalanok, ellentétesek az emberi jogokkal, hogy jogi minőségük is hiányzik, ezért azokat a demokratikus jogállam bíróságai az elkövetéskor hatályos jog alkalmazása során nem vehetik figyelembe. A Legfelsőbb Bíróságnak jelen esetben is ezt az elvet kellett volna alkalmazni Magyarországon, 2006-ban. 1944. március 19. Után az akkor formailag hatályos magyar jog egy része is törvénybe foglalt jogtalanságnak tekinthető.

1944. március 19-én megszűnt a magyar állam szuverenitása, ezzel a kormányzat legitimitása és ennek következtében csorbult a magyar jogrend legalitása is. A nem legitim jogrend legalitása csorbult, részlegessé vált. Nem vitathatóan megmaradt a magánjog, a közlekedési szabályok és más politikailag közömbös jogszabályok legalitása, de megszűnt a politikai büntetőjog és az erőszakszervezetekre vonatkozó normák legalitása. Márpedig ha hiányzik a legalitás, akkor nem lehet beszélni a jogos védelem hiányáról sem, vagy ez a kategória legalábbis nem értelmezhető. Radbruch mondja ki egy Hitlert szidalmazó férfit följelentő és ezzel kivégzését okozó igazságügyi tisztviselő kapcsán, hogy "aki ezekben az években valakit följelentett, - tegyük hozzá: vagy előállított - számolnia kellett és számolt is azzal, hogy a vádlottat nem az igazság kiderítését és jogszerű ítéletét biztosító, jogi garanciákkal övezett törvényes bírósági eljárásnak, hanem az önkénynek szolgáltatja ki." (Radbruch id. mű 132. old.)

Az 1921. III. tc-re való hivatkozás kapcsán - amely jogszabály az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos fölforgatására irányuló cselekményeket rendelte büntetni - a bíróság nem vette figyelembe, hogy 1944 nyarán nem létezett az állam és társadalom törvényes rendje, így annak védelméről sem lehetett szó. Az 1921. III. tc-re való hivatkozással, az állam törvényes rendjére való utalással a bíróság törvényesnek nyilvánította a Sztójay-Weesenmayer kormányt. A III. Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ezzel egy illegitim jogrendszer álláspontjára, értékrendbeli alapjára helyezkedett, megengedhetetlen jogfolytonosságot teremtve a vészkorszak önkényének jogrendje és a polgári demokratikus jogállamiság jogrendje között.

A fegyverhasználati jog összehasonlításánál nem vették figyelembe, hogy milyen cél, milyen rend érdekében történik a fegyverhasználat. A Büntetőkollégium ítélet-magyarázata (Népszabadság, 2006. március 17.) összemossa a legitim hatalom hiányával jellemezhető belpolitikai értelemben vett polgárháborús helyzetet a hadijog értelmében vett polgárháborús körülményekkel.

Nem vették figyelembe az 1945-ös és az 1990-es rendszerváltozás különbségét. Mindkét esetben közös vonás a megelőző rendszer legitimitásának a hiánya, de a rendszerváltozások eltérő jellegéből, körülményeiből a felelősségrevonások vonatkozásában a legalitások eltérő megítélése következett. Az 1990-es változás békés, tárgyalásos jellege indokolta a jogbiztonság hangsúlyozását, a jogfolytonosságot, a visszaható hatály elutasítását. Sólyom László erről a következőket írja: "Magyarországon az 'átmenet' különösen fokozatos volta miatt a jogállam megkülönböztető szerepe nagyon fontos volt. Nálunk a rendszerváltás előtti időben is élvezhetőek voltak bizonyos szabadságok, anélkül azonban, hogy garantáltak lettek volna. ... (Ezért) a magyar Alkotmánybíróság jogállamfelfogását a jogbiztonság túlhangsúlyozásával szokták jellemezni; s valóban, a jogbiztonság és a jogállamiság szinte szinonim használata az elévülési ítéletek kapcsán vált ismertté külföldön is. ... Az Alkotmánybíróság kifejezetten a maygarországi rendszerváltás sajátosságait értékelve ... jutott a jogállamiság és a formális garanciák feltétlen érvényességéhez." (Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest, 2001. 692., 694. és 543. oldalak) 1990-nel szemben 1945-ben teljes volt  a diszkontinuitás, (Debrecenben nemzetgyűlés, Pesten Dunapart), ezért a részleges visszaható hatály elismerése volt  a helyzetnek megfelelő megoldás. A döntő azonban az, hogy most itt nem az elkövetők jogi megítéléséről van szó, hanem politikai fölértékelésükről, és az áldozatok utólagos, bár közvetett büntetőjogi elmarasztalásáról.

Ezzel az indokolással a LB megszakította, megkérdőjelezte a jelenlegi Magyar Köztársaság és az 1946-os második köztársaság közötti kontiinuitást, amit a Köztársaság alkotmányát létrehozó 1989. évi XXXI. törvény indokolása is kifejezésre juttatott: Mindehhez (értsd: a demokratikus jogállam megteremtéséhez) "megfelelő alkotmányos alapot nyújt  amásodik világháború után szerves fejlődés eredményeként kialakult népi demokrácia intézményrendszere; ezen belül is elsősorban az első szabad választások után 1945-ben megalakult Nemzetgűlés által elfogadott, Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikkben foglalt rendelkezések."

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a LB ítéletének indokolása szembekerült a Magyar Köztársaság alkotmányának értékrendjével, megsértette a Magyar Köztársaság alapvető alkotmányos értékeit és érveket szolgáltatott a fasizmus rehabilitására törekvő szélsőjobboldal számára.

Szilágyi Péter
egyetemi tanár
ELTE ÁJK