A gondolkodó nők bálványa
Márai Sándor idegen nyelvre szinte lefordíthatatlan, A gyertyák csonkig égnek című, 1942-es keltezésű regényét a neves dráma- és filmforgatókönyv-író, Christopher Hampton alkalmazta színpadra.
Márai valószínűleg elcsodálkozna, ha látná a "szelíd motorosnak" öltözött Ironst, akinek Henrik szerepéhez legalább húsz évvel kell öregednie. Ennek érdekében őszülő, göndörödő szakállt növesztett, a színpadon pedig csoszog és matat.
A legnagyobb kérdés, mely a londoni kritikusokat és a közönséget egyaránt foglalkoztatja, vajon miért éppen ezzel a szereppel tért vissza Jeremy Irons tizennyolc év elteltével a színpadra. (Legutoljára, 1988-ban II. Richárdot játszotta.) Eric Abraham, a darab producere, aki televíziós és filmes pályafutását követően most debütál színházi előadással a West Enden, "első perctől kezdve Ironst látta lelki szemei előtt" Henrikként. A színész is hosszú ideje kereste a lehetőséget, hogy újra kipróbálja magát a világot jelentő deszkákon, mert a filmezés már nem elégítette ki teljesen, "nem találta magát elég jónak, unatkozott, ettől ingerlékeny és nehezen elviselhető lett".
Hiába jött meg azonban az étvágya, Irons válogatós, azaz sem klasszikus darab, sem régi darab új feldolgozása nem jöhetett szóba nála. Az Embers viszont annak ellenére "ellenállhatatlan lehetőségnek" tűnt a ritka triplázással - Oscar-, Tony- és Emmy-díjjal - büszkélkedő brit színész számára, hogy nehezen fogadta el: öregemberként kell beszélnie és mozognia a színpadon. Belátta mégis, hogy egy Henrik tényleges korának megfelelő színész képtelen lenne betanulni és heti nyolc alkalommal játszani a hosszú, nehéz szerepet. A dilemma eldöntésében segített, hogy a Nagy-Britanniában 2002-ben megjelent és azonnal a könyvslágerlisták élére ugró Márai-regényt Irons is nagy élvezettel olvasta. Vonzerőnek bizonyult a csapat is, Abrahamon és Hamptonon kívül az Osztrák-Magyar Monarchiában rekedt főúri kastély hangulatát felidéző nagyszabású díszletet tervező Peter J. Davison és a hetvenes évei vége felé járó nagyszerű veterán rendező, Michael Blakemore. Irons elragadtatással nyilatkozott partneréről is - Konrádot Patrick Malahide alakítja.
Jeremy Ironstól megtudtuk, mennyire könnyen azonosul Henrikkel, megértve sértettségét, haragját testi-lelki jó barátja hirtelen, magyarázat nélkül hagyott távozása miatt. Önmagát, "cigány természetű lévén", ugyan képtelennek tartja hasonló, mindent elsöprő férfibarátságra, és nők társaságában érzi magát kényelmesebben, de többször is konfrontálódott azzal élete során, hogy az anyagi körülmények különbözőségéből fakadó féltékenység tönkre tud tenni kapcsolatokat. A perfekcionistának tetsző és luxust kedvelő Henrikkel ellentétben Irons saját életmódját "közönségesnek", külsejét "öreg csavargóénak" minősítette, és elmondta, nem kedveli a "sznob, elkényeztetett" embereket. A színész tisztességesen beismerte, hogy a bemutatóra nem készült el a szereppel, így saját "fogyatékosságának" tulajdonítja a premiert követő felemás brit kritikákat. Saját kárán tanulta meg, hogyan kell alakítania életét a következő hónapokban, ha fizikailag és szellemileg meg akar felelni a kihívásnak, és az előadásokra akarja tartogatni az energiáját. A csúcsra járatás már csak azért is fontos, mert a stáb alig titkolt célja az anyagilag-szakmailag egyaránt attraktív meghívás a New York-i Broadwayre.
Jeremy Irons lelkesen emlékezett meg Budapestről, ahol a Csodálatos Júlia, majd az Eragon című film forgatása alkalmából is töltött időt. Örömmel látta a "szép embereket", "a város virágzását", amely a szemében Párizs komoly versenytársának számít.
London, 2006. március
