Néhány jog fenntartva
A CC tavaly év végi magyarországi meghonosítása óta egyre több a részlegesen jogvédett, szabadon és ingyenesen hozzáférhető értékes tartalom a hálón: például az Origo internetes portál Techbázis és Tudomány rovataiban fölváltotta a szokásos "minden jog fenntartva" deklarációt a "néhány jog fenntartva"-ként fordítható CC.
Mindez a világban már mozgalmi méreteket öltő folyamat része, amelynek az a felismerés az alapja, hogy a szerzői - a műszaki világban szabadalmi - jog sokszor a haladás kerékkötője. Az ötlet nem új: fél évszázada Neumann János minden követ megmozgatott, hogy az általa (is) kitalált - a mai komputerek elődjének tekinthető - tárolt programú számítógépet ne lehessen szabadalmaztatni.
A szabad közzététel hívei azt vallják, hogy a szerzői jogok béklyója - vagyis végső soron sokszor közjavak felhasználásával (is) létrehozott szellemi termékek hozzáférésének és felhasználásának a monopolizálása - ellen az egyetlen védekezés a közzététel. A 150 éves rugalmatlan szabályozás bástyáján üt rést a szerzői jog angol kifejezését (copyright) parodizáló copyleft (a szerzői jogoktól való mentesítés) irányzata.
A pionírszerep a GFDL-nek (GNU Free Documentation License, azaz GNU Szabad Dokumentációs Licenc), egy szabad felhasználású számítógépes program megalkotásához kidolgozott rendszernek jutott. A GFDL-licenc alatt létrehozott mű szabadon terjeszthető és szabadon módosítható, csupán az eredeti szerzőt kell feltüntetni (így készül például a legnagyobb online lexikon, a Wikipedia is).
A GFDL a szerzői jogokról történő lemondást jelenti, a CC csupán ezen jogok korlátozásáról szól. A szerző a CC honlapján nyilatkozhat róla, hogy a védett jogok egy részét a közösségre hagyományozza, s ő dönti el, hogy mit tart meg magának. Leggyakrabban a másolás és az ingyenes továbbadás válik szabaddá, de továbbra is kötelező a szerző feltüntetése, illetve tilos az értékesítés. A licencet egy nonprofit szervezet kezeli, amely támogatásokból tartja fenn magát, és a szervezeten keresztül az eleve a CC alá készülő művek is szerezhetnek támogatást (így készült például a Route 66 című német nagyfilm is). A licenc megjelenése óta több mint tízmillió alkotás kapta meg Larry Lassig, a Stanford Egyetem jogászprofesszora által kitalált CC-t.
A hagyományos szerzői jog (copyright) védelmezői szerint káoszhoz vezet az alternatív jogfelfogás követőinek tevékenysége. Creativ humbug címmel írt feltűnést keltő vitairatot Tóth Péter Benjamin, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület munkatársa. Ebben kifejti: 1. Félrevezető a CC "néhány jogról lemondó" jelszava. A copyright érvényesítése sem volt soha teljes körű, a szerző bármikor bárkinek jogot adhat arra, hogy térítés nélkül használja szellemi termékét. 2. A CC propagálói állítják, hogy sok országban elfogadják az elveiket. Tóth szerint ez igaz lehet, bár még egy országban sem iktatták törvénybe őket. 3. Téves állítás, hogy "a szerzői jog akadályozza az információk szabad terjedését". A berni konvencióban külön passzus szól arról, hogy a védelem nem terjed ki a napi hírekre és a sajtóinformációkra. Minden további nélkül alkalmazhatják más tudósok egy megjelent tanulmány következtetéseit, és az új zenei stílusok is átvehetők külön engedély nélkül.
Tóth Péter Benjamin szerint, amíg az alkotóknak szükségük van az életükhöz pénzre, szükségük van műveik szerzői jogi védelmére. A CC-t ezért elsősorban azok fogadják el, akik nem szerzői alkotótevékenységükből élnek (mint a kormányfő is...). Ráadásul a CC interpretálói nem közölnek minden információt elveik elfogadásának jogkövetkezményeiről. Így az - egyébként visszavonhatatlan - nyilatkozat elfogadója nincs tisztában azzal, hogyan érvényesítheti jogait, ha később meggondolja magát, vagy ha az általa meghatározott feltételek nem teljesülnek. Általában nem üzleti felhasználás érdekében mond le valaki a jogairól, de életszerű-e, hogy mondjuk egy internetes honlap fenntartható úgy, hogy a semmiből finanszírozzák? Az amerikai jogi környezetben kidolgozott formula Európában problémát okoz: a CC alapján nem születik szerződés, az csak a szerző egyoldalú nyilatkozata, amely végső soron nem alapozhatja meg a szabad felhasználást.
