Általános sztrájk lesz a francia diáklázadásból

Az ultimátum határideje lejárt. Miután Villepin kormányfő nem vonta vissza törvényjavaslatát, a francia szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek.

Egyetemi sztrájk, középiskolák blokád alatt, újabb és újabb tüntetések. 84 francia egyetemből 67-ben, továbbá 313 gimnáziumban szünetel az oktatás. Az "első munkaszerződés" (CPE) ellen tiltakoznak a szakszervezetek és a diákképviseletek. Úgy tűnik hiába. A francia kormány nem enged, és nem vonja vissza a képviselőház által már egyébként is megszavazott törvényt.

A Le Figaróban megjelent adat szerint a munkaadók hetven százaléka elégedett a törvénnyel, mert az megkönnyíti a fiatalok alkalmazását, tehát végső soron segíteni fog a munkanélküliség enyhítésében. Az érintettek, a 26 év alatti francia fiatalok, azonban másként gondolják, és különvéleményüknek most nyomatékot is adtak. Március 28-ra tizenkét szervezet - köztük az öt legnagyobb francia szakszervezet és diákképviselet - országos munkabeszüntetést és általános sztrájkot hirdetett, a törvény visszavonását követelve. Chirac elnök válaszul újból támogatásáról biztosította kormányát, és párbeszédet sürgetett a CPE-ről.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.