Megsínyli a kampányt minden, ami áll

Több tízezer választási hirdetmény lepte el Budapestet. A pártok arra sem veszik a fáradságot, hogy a plakátragasztásra vonatkozó szabályokat legalább színleg figyelembe vegyék.

Zugló egyik legmagasabb épületén régóta díszeleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 1700 négyzetméteres portréja. A XIV. kerületi polgármesteri hivatal a napokban rendelte el a hirdetés lebontását. A fővárosi szabályok szerint ugyanis az állványreklám legfeljebb a homlokzat hatvan százalékát boríthatja be, és maximum 400 négyzetméteres lehet. (Tegnap az óriásplakát még mindenesetre érintetlenül a helyén volt.)

A közterület-felügyelők becslése szerint minden korábbinál több, sok tízezer választási hirdetmény is látható a fővárosban, méghozzá egyre cifrább helyeken - mondta lapunknak Janocsek Ferenc szóvivő. Az Üllői úton a napokban végig hirdetések kerültek a villanyoszlopokra. A VIII. kerület próbálkozott ugyan azzal, hogy a választási plakátok számára farostlemezből külön hirdetési felületet alakított ki, de még mindig gyakoribb, hogy a lemez üresen marad, a környékét viszont elborítják a plakátok.

A szabálysértési törvény és az ez alapján hozott fővárosi rendelet tételesen felsorolja, hová nem szabad plakátot ragasztani. Tiltott területnek minősül minden műemlék, középület, templom, továbbá a magánházak is, hacsak a tulajdonos nem adott engedélyt a ragasztásra. Elvileg tehát a házfalakra ragasztott plakátokra is engedélyt kell kérni az ott lakóktól.

A közterület-felügyelet tapasztalatai alapján a kampány végeztével a pártok általában eltüntetik a hirdetéseiket, legalábbis a legutóbbi, 2002-es választások után ez történt. Igaz, "félreeső helyeken" előfordulhat, hogy még mindig a négy évvel ezelőtti jelölt arca néz a járókelőre. Az engedély nélküli pártragaszok esetében a figyelmeztetés általában elegendő szankció. Arra még legalábbis nem volt példa, hogy a közterület-felügyelet bármelyik politikai erőt megbírságolta volna.

A kampányidőszakban elharapódzó illegális plakátragasztással akár százmillió forintos kárt is okozhatnak a pártok a lámpaoszlopok tulajdonosainak, a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt.-nek, a főváros és az Elmű közös cégének, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft.-nek. Az Elmű szóvivője, Boross Norbert a Népszabadság kérdésére - kiszámlázzák-e majd minden pártnak az okozott kár összegét - elmondta, egységesen kellene fellépni az összes illegális plakátragasztó ellen, de ez a tettenérés kivételével szinte lehetetlen. Tavaly mintegy ötvenmillió forintba került az oszlopok megtisztítása és újrafestése, de a választási év miatt ez az öszszeg idén a duplájára is felszökhet. A politikai formációk annak ellenére semmibe veszik a jogszabályokat, hogy a BDK és az Elmű már a kampányidőszak elején felhívta a figyelmüket arra, hogy az oszlopokon tilos hirdetéseket elhelyezni.

Ez utóbbira egyébként van törvényes lehetőség is - hívta fel a figyelmet Boross Norbert. Az egyik reklámcégen keresztül lehet szerződést kötni, és így kirakni az oszlopokra a fix rögzítésű táblákat. A szóvivő szerint egyébként valamivel jobb a helyzet, mint négy éve volt, azóta ugyanis több kerület is külön rendeletben tiltotta meg az illegális plakátragasztást, s az ellenőrzést a helyi közterület-felügyeletre bízta.

Házfelújítás lesz a kormányfőből

A Kassai téri ház lakói örülnek annak, hogy az ő épületüket díszíti Közép-Európa vélhetően legnagyobb választási plakátja. Na, nem a rekord miatt: a hirdetésért a ház havonta több mint egymillió forintot kasszíroz, ebből tervezik az épület felújítását. Van olyan lakó, aki nem érti a zuglói polgármesteri hivatal rosszallását, hiszen korábban is volt már a házon ugyanekkora hirdetményt, csak az éppen kávét reklámozott. A háziak egyébként már kezdik megszokni, hogy a Gyurcsány-poszter miatt az újságírók egymásnak adják a kilincset. Az egyik lakó lapunknak éppen azt idézte fel, hogy egy vasárnapi lap munkatársai azt akarták mindenképpen kideríteni, hogy merre áll a kormányfő szeme. Őt saját bevallása szerint nem zavarja a molinó. A néni szerint "tőle akár a Viktor feje is kint lehetne a házon", csak azt reméli, hogy a választási kampány és az ezzel járó cirkusz minél hamarabb véget ér. A ház túloldalán egyébként a Fidesz "Rosszabbul élünk, mint négy éve" hirdetése látható, igaz, a Gyurcsány-portréhoz képest jóval kisebb méretben.

Miniszterelnök 1700 négyzetméteren
Miniszterelnök 1700 négyzetméteren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.