Gyurcsány szerint bánhatják már Mikola mondatát

Gyurcsány Ferenc szerint Mikola Istvánnak, a nagyobbik ellenzéki párt kormányfőhelyettes-jelöltjének a határon túli magyarok szavazataival történő, hosszú távra szóló Fidesz-berendezkedésre utaló mondata példa arra, ahogyan a nemzeti kérdésről nem szabad beszélni.

"Cudar egy mondat. Azt gondolom, hogy bánhatják, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. (...) Nem rendezkedünk be húsz évre ebben az országban, pláne nem a határon túliak szavazataival" - mondta a kormányfő kedden a TV2 Mokka című reggeli műsorában.  Hozzátette: a nemzeti kérdésről nem így kell beszélni.

A műsorban több aktuális témáról, mindenekelőtt a választási kampánnyal összefüggő eseményekről volt szó. Gyurcsány Ferencet megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy a Fidesz programját - Orbán Viktor pártelnök állítása szerint - 3 millió 200 ember írta, míg az  MSZP-é - ugyancsak az ellenzéki politikus szavai szerint - egy ember programja. "Micsoda butaság ez, hogy hárommillióan írták azt a programot!"  - válaszolta erre a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: Magyarországon számos forrásból lehet tudni, mit  gondolnak az emberek, például kutatások, elemzések alapján, civil és szakmai szervezetek véleményéből. Hárommillió ember már öt dologban sem tud egyetérteni - zárta gondolatát a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc beszélt április 2-re, a legnagyobb ellenzéki párttal azonos napra tervezett budapesti nagygyűlésükről, amire, mint mondta, előbb kértek területfoglalási engedélyt, mint a Fidesz. "Ez nem jó így, ahogy most van. Azt írja a blogomon valaki, hogy okos enged, szamár szenved. Szerintem lehet, hogy neki van igaza. Nem elegáns az a magatartás, amit a riválisok mutatnak" - mondta a szocialista politikus. Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy az MSZP-nek "nem nagyon ment ez a tömeggyűlésesdi", azt válaszolta, nem akar hírességeket a színpadon a háttérben biodíszletnek.

A miniszterelnök a téma kapcsán helytelenítette azt a módszert, ahogy a Fidesz a választókkal kommunikál. "Találkozunk a néppel a Kossuth téren? Micsoda dolog ez?" -  fogalmazott.

A miniszterelnök-jelöltek vitáját érintő kérdésre válaszolva kifejtette, szeretné, ha a győzelemre legesélyesebb két párt jelöltje között lenne vita, ugyanakkor hozzátette, a négy parlamenti párt listavezetője közötti vitának is híve, az egyik április 3-án, a másik 5-én lehetne. Egy kérdés kapcsán szóba került az euró bevezetéséről szóló népszavazás.

yurcsány Ferenc azt mondta: az 1990 utáni Magyarország három, különösen jelentős külpolitikai kérdése a NATO-, majd az európai uniós csatlakozás, illetve az euró bevezetése. Hangsúlyozta, hogy ha a nemzeti szuverenitás egy részéről ezáltal lemondunk, akkor  erről mindenképpen meg kell kérdezni az emberek véleményét.

Végezetül Gyurcsány Ferenc elmondta: ebben a ciklusban végrehajtották a szociális kiigazításokat, a következő időszakban a beruházásokon és a fejlesztéseken lesz a hangsúly. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.