Másfél tucat törvénnyel indítana Gyurcsány

Ha kormányt alakíthat a választások után, azonnal másfél tucat törvénymódosítást terjeszt elő a reformok megindítására - mondta tegnap Gyurcsány Ferenc nemzetközi vállalatok vezetőinek, akiknek figyelmét felhívta az ellenzéki program katasztrofális következményeire.

Sem vadkapitalizmust nem lát, sem lehetőséget radikális adó- és járulékcsökkentésre - hangoztatta tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfő a kanadai, az amerikai és az EU-kamara szervezte rendezvényen. Előadásában és a nagyvállalati vezetők kérdéseire reagálva úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb ellenzéki párt választási ígéretei 1550 milliárd forint pótlólagos kiadást tartalmaznak, s ha ezek megvalósulnak, pénzügyi katasztrófát okoznak, finanszírozhatatlanná válik az ország és a szociális rendszer. A költségvetést amúgy is súlyos feszültségek terhelik, mert 2000-2001-től fokozatosan növekedett az állam szociális szerepe és részvétele a gazdaság fejlesztésében. Ezek együtt meghaladták az ország teherviselő képességét. A miniszterelnök azt mondta, hogy az euró bevezetéséhez szükséges feltételek 2008-as megteremtése most már csak átfogó reformok mellett lehetséges. Hozzátette: nem támogatja a szlovák példa követését, ahol súlyos társadalmi különbségek alakultak ki, s elfogadhatatlan mértékű a szegénység.

A vállalatvezetők előtt Gyurcsány Ferenc kifejtette: a választási kampányban két nézet áll szemben egymással. Az egyik, amelyet ő személy szerint is magáénak vall, a piac és verseny iránti elkötelezettség, illetve a bezárkózásra hajló, olykor "kommunisztikus" gazdaságpolitika. Utóbbi azt jelzi, hogy az átmenet korszaka még nem zárult le.

- A második Gyurcsány-kormány első száz napja a reformok beindításáé lesz - jelentette ki. Másfél tucat törvénymódosítást kíván előterjeszteni, s csak akkor lesz kormányfő, ha az átalakításokhoz megkapja a támogatást az MSZP részéről. Kifejtette: bár a piacgazdasági szabályozás kiépült, az állam működése nem tartott lépést a változásokkal, ezért alaposan újra kell gondolni. A miniszterelnök ezt követően az egészségügyet említette, amelynek át kell térnie a biztosításalapú szolgáltatásra, ezen belül meg kell szervezni a hárompilléres ellátó rendszert. Elengedhetetlen a szakképzés átalakítása, mert az országban sok helyen arra panaszkodnak a befektetők, hogy nincs megfelelő szakképzett munkaerő. A miniszterelnök szerint többek között ezért sincs a járulékcsökkentésnek állásteremtő hatása. - Magyarországnak nem az adóversenyben kell győznie, hanem utakat kell építenie, az utakhoz pénz kell, a pénzhez meg adóbevétel - tette hozzá. (B. M.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.