Aktivista filmek a Stúdió Galériában

Négy estén át, március 21-24-ig, különböző társadalmi és politikaikérdéseket feszegető filmek mozija lesz a Fiatal KépzőművészekStúdiójának Galériája a Képíró utcában.

Az első este vetített, A negyedik világháború című film a világ különböző részein zajló fegyveres összecsapásokkal, illetve a globalizáció ellenes megmozdulásokkal foglalkozik.

Szerdán a foglaltházban dolgozó embereket kívánják bemutatni a Rozbrat (Poznan városában működő foglaltház), a Centrum és a Budapest a tied is című filmek segítségével. Több Európai Uniós országban virágzik a foglaltház szubkultúra. Van olyan ország, ahol a jogszabályok szerint azt az ingatlant, amit bizonyíthatóan legalább egy éve nem használt a tulajdonosa elfoglalhatja az, aki egy asztalt, egy széket és egy ágyat helyez el benne. Innentől kezdve a házfoglalónak a törvény által biztosított jogai vannak.

Csütörtökön a Pénz birodalma, pénteken pedig a Veled is megtörténhet című filmet vetítik. Az előbbi film a napjainkban dominánssá vált óriásvállalatok szerepét vizsgálja, az utóbbi pedig a nők jogait elemzi az európai Magyarországon.

A vetítéseket követően kerekasztal beszélgetések lesznek. A filmekben felvetett problémáról, a témákkal foglalkozó magyar csoportok, aktivisták fejtik ki véleményüket és mutatják be saját tevékenységüket.

A filmeket minden este hat órától vetítik a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Galériájában, a Képíró utca 6. szám alatt.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.