A Ságvárival kapcsolatos vitában tennék vallomást. Hogy kik voltak a csendőrök a Horthy-korszakban, arról klasszikus regényíróinktól sok mindent megtudhatunk. A falukban ököllel és puskatussal képviselték az akkori törvényeket. A képviselő-választások nyílt szavazásán ők terelték a kormánypárti jelölt soraiba az ellenzékre szavazni akarókat. A városokba, ahol némi demokrácia, pl. titkos szavazás volt, be sem tehették a lábukat. Biztosan voltak köztük kivételek is. Egyről-kettőről én is tudok, aki sírva terelte a vagonba az ismerős zsidókat, miközben a többi testi motozást végzett nemre való tekintet nélkül, az elrejtett ékszerek után kutatva. De a csendőrnyomozók között nem voltak ilyen kivételek. Ők a legválogatottabb, legkegyetlenebb vallatók, kínzó legények voltak. Őket is ismertem személyesen. Engem 1944. június 30-án tartóztatott le Kékkői Ferenc és Horváth Antal, amikor a szövetségesek már partra szálltak Nyugat-Európában. A kocsiban megkérdeztem, nem gondolnak-e arra, hogy Magyarországra is elérnek a szövetségesek, és akkor nekik felelni kell. Nevetve mondta Horváth: "Minket nem fognak elkapni, megtanultuk tőletek az illegalitás trükkjeit!" Értékeimet elvették, lakásomat kifosztották, de papírt nem adtak róla. Csillaghegyre vittek, a Csendőrnyomozó Különítmény ideiglenes szállására, ahol ekkor már kb. 50 németellenes személyt tartottak fogva. Nem csak kommunistákat. Pl. Sipos Lajos költőt, Büchler József szociáldemokrata országgyűlési képviselőt, az Operaház gordonkaművésznőjét, aki ismert egy ellenállót, Fehér Lajos beteg gimnazista húgát, Békeffy László konferansziét, katonatiszteket stb. Fogva tartásunk körülményeihez képest a guantánamói terroristák hercegi módon élnek.

Itt verték ki egyik társunkból, hogy mikor lesz találkozója Ságvári Endrével. Ide hozták volna Ságvárit is vallatni, kínozni, esetleg agyonverni. Ez ellen rántotta ki revolverét. Jól tette. Ezek között élt és "dolgozott" a most mártírrá avatott csendőrnyomozó. Hírhedtek voltak embertelenségükről, közvetlen környezetük is gyűlölte őket. Nem csak parancsra cselekedtek. Élvezték, amit tettek. Emberek százait kínozták meg, verték betegre. Akiről be tudtak valamit bizonyítani, átadták a Gestapónak, vagy a nyilas bíróság elé állították. Én úgy kerültem el a már kitűzött statáriális tárgyalást, mely csak kétféle ítélettel végződhetett: felmentés vagy kivégzés, hogy a szovjetek váratlan előretörése miatt decemberben ki kellett üríteni a fegyházat, és vonatra raktak bennünket Mauthausen felé.

Kérdem: ez az ítélet a békét szolgálja?

Hajdu György, 86 éves nyugdíjas, Budapest

(Megjelent a Népszabadság 2006. március 18. számában. Az Olvasói levelek között.)