Az SZDSZ öt pontban írta le egészségügyi terveit

A liberálisok öt pontban összegezték egészségügyi elképzeléseiket,amelyet eljuttatnak a szocialista és a konzervatívegészségpolitikusoknak - közölte az SZDSZ egészségügyiminiszterjelöltje hétfői sajtótájékoztatóján.

Molnár Lajos kifejtette: a liberálisok azt mondják, hogy ne a pártok, hanem a betegek döntsenek arról, hogy hogyan használják fel a pénzüket, és hol működjenek kórházak; néhány ingyenes gyógyszer helyett inkább minden készítmény legyen olcsóbb, és ne csak a patikákban lehessen vény nélküli gyógyszert kapni, valamint nyíljanak új gyógyszertárak, és működjön patikaügyelet mindenhol, ahol arra szükség van.

Az SZDSZ a betegért versengő biztosítókra épülő új egészségügyet akar, és azt, hogy szűnjön meg a hálapénz - jelentette ki. A politikus Mikola Istvánnak, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjének vasárnapi beszédére utalva azt mondta: "úgy gondolom, hogy felelőtlenség ilyen helyzetben tudattalan nemzetlélek energiával való feltöltéséről beszélni, amikor a betegeket azok a kérdések foglalkoztatják, hogy hideg és romos a kórterem, hogy ügyeletben 20 kilométert kell vidéken utazni, hogy patikát találjanak a lázas Kovács Pistinek, és hogy ne kelljen másodszor és harmadszor fizetni, ha valaki az egészségügyi intézményben orvoshoz megy".

A liberális politikus beszámolt arról, hogy az SZDSZ internetes oldalán egy hónappal ezelőtt "Sürgősségi osztály" címmel indított akcióban sokan írták meg az egészségügyben szerzett negatív tapasztalataikat és véleményüket - betegek és orvosok egyaránt - valamint számos fotó is érkezett, amelyen megmutatják a sürgős gyógyítást igényelő jelenségeket. Mint mondta, az akció folytatódik, az észrevételeket továbbra is várják; levelet a surgossegiosztaly@szdsz.hu címre lehet küldeni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.