A beszélgetésünkről a Nemzeti Színházba siet Avar István színművész, kiállításmegnyitóra és a Nemzet Színésze díj átadására. Meséli, gyorsan egyezségre jutottak abban, hogy a nemrég elhunyt Agárdy Gábor "utódja" Szabó Gyula legyen. A legszomorúbb az egész szavazásban az, hogy mindig halálesethez kötődik. A legbosszantóbb meg az, hogy az újságok a szavazás előtt mindig listákat készítenek a potenciális jelöltekről - ahelyett, hogy megbíznának bennünk. Azért sem rajong az újságírókért, mert bizonyos előadásokról egyszerűen nem vesznek tudomást. Hiába játszották 2002 óta a Magyar Színházban - mint mondja: oltári sikerrel - A gyertyák csonkig égnek című Márai Sándor-művet, összvissz másfél kritika jelent meg róla; a fél inkább ajánló volt. Bezzeg, mikor filmet készítettek belőle, akkor mindenki elkezdett érdeklődni. - Nem azt kifogásolom, hogy a londoni változatról, Jeremy Ironsról miért írtak, hanem azt kérdem: mit vétettünk, hogy minket le sem szartak? - kérdi, és kéri, így írjam le, ahogy mondja. A gyertyák csonkig égnek volt Agárdy Gábor utolsó szerepe. Jó kollégák voltak, ez annyit tesz: nem voltak irigyebbek egymásra, mint az megengedhető lenne.

A díjakat sem tartja sokra Avar, talán csak a Nemzet Színésze fontos számára azért, mert a kollégái választották be maguk közé. A többiről azt gondolja: az egyiket jobban lejáratták, mint a másikat. Mikor elvárták, akkor sem tűzte mellére a Kossuth-díjat, mint ahogy mást sem. Egyszer kísérletezett azzal, hogy a zakóján domborítsanak az érdemes és a kiváló művész-érmek, el is vesztette mindet. - Úgy kellett telefonálnom, hogy adjanak másikat. Az óriási kokárdát sem szeretem, az emberek egy napra kitűzik a mellükre, majd másnap elárulják az országot.

A rendszerváltozás előtti majd' húsz évben országgyűlési képviselői munkát is vállaló színész arról beszél: kevéssé foglalkoztatja ma a politika. - Jó, elmegyek a kocsmába, elkerülhetetlen, hogy valaki ne dobjon be egy politikai témát. De ami ma kampány címén fut az országban, az gusztustalan, ízléstelen, primitív, piti - teszi hozzá. - Mindenkinek a hatalom, a hatalom, a hatalom kell.

- Nem politizáltam akkor sem, amikor az Országgyűlésben voltam, csak egy csóró VII. kerületi, független képviselő voltam. Persze a politikáról igazából nem is a parlament döntött. Nem egy esetben - szinte egyedül - nem szavaztam meg valamit. Nevettek rajtam, kit érdekelt egy színész. A színháznak a Nemzetiért lobbiztam, még a hetvenes években, Gobbi Hilda előtt. Javaslatomra a képviselők egyhavi illetményüket adták a Nemzetinek. Akkor még tiszteletdíjat kaptunk, nem fizetést.

Avar István Pécsen kezdte a pályáját, hat év után hívták a budapesti Madáchba. Lázár Mária játszott ott akkor, Uray Tivadar, Pécsi Sándor, Kiss Manyi és Tolnay Klári. - Csak meghatódni tudtam, mikor bekerültem közéjük. Egy év után aztán kinyitottam a pofámat, mert nem kaptam lehetőséget. Érdemes volt, jöttek a jobbnál jobb szerepek.

Hat évvel később lehetetlenségnek tűnt nemet mondani a Nemzetinek. Úgy húsz évig maradt, majd szakított a Nemzetivel, Kossuth-díjas munkanélküliként fontolgatta, abbahagyja a pályát. Hogy miért, arról nem beszél. Ádám Ottó igazgató csábította vissza a Madáchba. Az a Madách más volt, se Kiss Manyi, se Lázár Mária. Igaz, kedvesen fogadták, és maradt egészen addig, míg úgy nem érezte, nincs keresnivalója az új igazgató által átigazított musicalszínházban. - Játszottam én két zenésben is, de azt éreztem, öreg vagyok már ehhez.

Az i-re a pontot egy biztonsági őr tette, aki a havas, esős időben nem engedte, hogy - szokásos helyén - a körúti bejáraton menjen be földszinti öltözőjébe. Megkerültette vele az épületet, mert igazgatói utasításra a színészek csak a színészbejárón léphettek be. Közölte, a hátsó bejáraton diktálja be a nevét az ottani biztonsági őrnek, és akkor bemehet.

Az elmúlt években már vendégeskedik inkább, nem színházi tag. Iglódi István, a Magyar Színház igazgatója megkínálta egy szereppel. Jelenleg a Magyar Színházban az Orfeusz az alvilágban című darabban játszik, és áprilisi bemutatója Szabó Magdától Az ajtó. - Azért vállalom ezeket, hogy tudjam, még vagyok. Elhitessem magammal, még kellek.

Tavaly úgy döntött, befejezi a tanítást is, aztán rábeszélték, vállaljon újabb osztályt, beadta a derekát. Szereti a gyerekeket, mindig fiatalpárti volt. Az egyetemmel az a baja, hogy már nem annyira fajsúlyos a beszédtanítás, mint az ő idejében. - Kapcsolja be a tévét, mindenki ugatja a magyart! Nem is beszédet tanítanak, hanem mániákat. Mondják, konzervatívan gondolkodom. Ezt nem vitatom. Amíg jobbat nem tudnak mutatni, az is maradok.