Díjat kapott, pénzt nem

"Az év projektje" díjat kapta a tavaly beadott uniós támogatási pályázatok közül az Innomed Medical Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Rt. egy nagyfrekvenciás röntgengenerátor megalkotásáért. A cég 69 millió forintos támogatást nyert a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programon (GVOP), ám ebből a mai napig egyetlen fillért sem kapott kézhez.

- 2004-ben kezdtük meg az összesen 110 millió forintba kerülő fejlesztést, amihez az uniós pénzeket tartalmazó nemzeti fejlesztési terv GVOP pályázatán 69 millió forint támogatást nyertünk. Bár tudtuk, hogy a projekt teljes egészében utófinanszírozott, a pénznek azonban így is legkésőbb 2005 végére meg kellett volna érkeznie - tájékoztatta lapunkat Deme Gábor, az Innomed Rt. elnöke.

A száz kHz-en működő röntgen a jelenleg
használt gépekhez viszonyítva századára csökkenti az emberi testet terhelő sugárzást. Az új szerkezet képfelbontása sokkal jobb, valamint kisebb mérete és súlya következtében tüdőszűrő kisbuszokba építve is hasznosítható.

Schönek Olivér, a cég gazdasági munkatársa elmondta: a pályázattal nagyon sok problémájuk volt. A pénzügyi elszámolásra vonatkozó szabályozás szinte teljesen átláthatatlan nemcsak a pályázók, de az ellenőrző szervezet számára is. Így eshetett meg például, hogy az eredetileg benyújtott pályázati anyag egyes részeit időről időre külön-külön, egymás után sorban küldték vissza a cégnek hiánypótlásra. Mindezzel - szerinte - olykor teljesen alaptalanul tolták el a támogatás kifizetésének időpontját. Volt arra is példa, hogy olyan szabály áthágásáért vonták felelősségre a céget, amely a pályázati anyag benyújtása idején még érvényben sem volt. Megesett az is, hogy a pénzt a pályázatokat elbíráló szervezet, a Kutatás-Fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) és az irányító hatóság, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium között keletkezett hiba miatt tartották vissza. Schönek Olivér szerint a megoldás az lenne, ha valaki felelősséget vállalna a hiánypótlásokért a közreműködő szervezetnél. A hasonló esetek ugyanis nehéz helyzetbe hozhatják a kisebb cégeket, amelyeknek a kifizetések elhúzódása komolyabb likviditási nehézségeket okozhat.

A mai napig teljesítetlen kifizetésről megkérdeztük a GVOP kommunikációs munkatársát, aki érdeklődésünkre annyit közölt: a cégnek hiánypótlásra kellett visszaküldeniük a pénzügyi elszámolást, ezért nem kapták még meg az elnyert összeget.

Az Innomed Rt. elnöke hangsúlyozta, mivel az innovációs tevékenység támogatását mindennél fontosabbnak tartja, ezért a nehézségek ellenére a jövőben is szándékukban áll hasonló pályázatokon részt venni.

Támogatás nélküli nyertes
Támogatás nélküli nyertes
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.