Egy közbotrány és a csendestársak

Utcai harcokba torkollhat, ha a jobboldal továbbra is provokálja a kormánypárti rendezvényeket - állítják a baranyai szocialisták. A megye MSZP-s politikusai szerint a Fidesz erre bátorít, hiszen a kormányfő mohácsi látogatásakor önkormányzati képviselői egy csoportban voltak a bekiabáló MIÉP-esekkel. Hogy vélekednek a történtekről a MIÉP-esek és a fideszesek?

A múlt szombaton a Mohács belvárosában sétáló Gyurcsány Ferenc - a helyszínen lévő nemzetbiztonságiak tanácsára - elállt attól, hogy beszédet mondjon pártja szimpatizánsainak, mivel a sípokkal felszerelt bekiabálók úgyis elnyomták volna a szavát. A bekiabálók egyike Winkert László, a MIÉP baranyai szervezetének alelnöke volt. Tőle először azt kérdeztük: ki szervezte a tüntetést?

- Nem tudom, szervezte-e valaki, én magamtól mentem - mondja a 64 éves férfi.

- Miért kiabált?

- Mert Gyurcsány hazudik.

- A jobboldali politikusok nem?

- Azt nem mondom.

- Csurka mindig igazat mond?

- Azt se mondom.

- Mégse kiabál, ha ők szólnak.

- Hogyan mondjam el a Gyurcsánynak, hogy nem értek vele egyet? - kérdezi Winkert László.

- Az utcán kérdezhetett volna tőle.

- Elkergettek volna.

- Meg se próbálta.

- Nem jutott eszembe.

- Amúgy mit kiabált neki?

- Csak annyit, hogy: pfuj!

- Ez nem kérdés és nem érv.

- De a demokráciába belefér.

- Hogy a másikat nem hagyom szóhoz jutni?

- Talán az is.

- Mit szólnának ahhoz, ha a MIÉP rendezvényén a baloldaliak lehurrognák Csurkát?

- Hát... Végül is megtehetnék.

- Nem mondanák őket bunkónak?

- De, azt hiszem.

Az megszokott, hogy egy MIÉP-es fújolással fogalmazza meg a véleményét a baloldali és a liberális rendezvényeken. Az viszont, hogy fideszesek is vannak a MIÉP-esek között, viszonylag új jelenség. A mohácsi botrányokozók csoportjában feltűnt több fideszes önkormányzati képviselő. Egyikük, az MKDSZ-Fidesz-támogatást élvező Lajdi Antalné - magyar-történelem szakos, nyugdíjas tanár - azt mondja:

- Az unokámmal a piacon voltunk, amikor hallottam, hogy a sétálóutcában van Gyurcsány. Erre odamentem. Véletlenül kerültem a rendbontók közé.

- Ön nem kiabált?

- Nem szoktam kiabálni - csattan fel a pedagógus.

- A kormányfőnek se kiabált be?

- Nem szoktam kiabálni - ismétli meg egy fokkal hangosabban.

A kitérő válaszból tehát azt kellene kiértenem, hogy Lajdiné nem kiabált. Fordítok a szón:

- Mi a véleménye arról, ha valaki úgy próbál politikai vitát folytatni, hogy a másikat nem hagyja beszélni?

- A demokráciába belefér - hangzik a válasz, majd hozzáteszi: - A tüntetés is demokratikus eszköz.

- A bejelentett tüntetés igen. Az viszont nem tüntetés, ami azzal a céllal jön létre, hogy gátolják valakinek a megszólalását.

Lajdiné elveszti a türelmét:

- Miért engem faggat?! Volt ott több önkormányzati képviselő is!

- És egyik se tett semmit a rendbontók ellen - jegyzem meg.

- Mit tehettünk volna?

- Esetleg szólnak nekik.

- Azt hiszi, hallgattak volna ránk?

- Akkor nem kellett volna közéjük állni. Így hitelesí-
tették és némán biztatták őket.

- Nem álltam közéjük, véletlenül kerültem közéjük! Ne faggasson engem! Mi jogon faggat engem?!

Egy másik fideszes képviselővel, Winternitz Ferenccel is beszélgetek a történtekről. A 66 éves nyugdíjas fotós
azt állítja, hogy ő is csak csendes megfigyelője volt az eseményeknek, és nem tehet arról, hogy a kiabálók közé került.

- Önnek mi a véleménye a kiabálókról? - kérdezem a városatyát.

- Nem kívánok róluk mondani semmit - üti el a választ. - Csak a saját dolgaimért vállalom a felelősséget. Vagy mit szeretne hallani tőlem? Hogy elhatárolódom a bekiabálóktól?

- A véleményére vagyok kíváncsi.

- Nézze, én utána elmondtam néhány embernek, hogy nem tartom jónak ezt a tüntetést.

Pávkovics Gábort, a Fidesz városi elnökét is a sípolós-kiabálós csoportban látták.

- Családostul mentem hazafelé a piacról, amikor jött a miniszterelnök - mondja az egyik helyi bankfiókot irányító, középkorú férfi. - Megálltam, néztem, mi történik, de nem kiabáltam.

- Csak épp a kiabálók között állt. Nem érzi úgy, hogy ebből a kiabálók az ön egyetértését olvasták ki?

- Nem ez volt a szándékom. Én a véleménynyilvánítás konszolidált formáit szeretem.

- Vajon a szocialisták ezt elhiszik önnek? Fordított helyzetben ön hinne-e egy szocialistának?

A pénzügyi szakember elgondolkodik, aztán csendesen ennyit mond:

- Szeretném megfordítani az időt, és meg nem történtté tenni ezt az egészet.

Az elmúlt két ciklusban a mohácsi választási körzetet a Fidesznek a Nagynyárádon élő Hargitai János "hozta". Most is ő a Fidesz jelöltje. Hargitai Gyurcsány látogatásakor nem volt Mohácson, így mások elmondására építi véleményét, ami egyetlen szó:

- Sajnálom.

Megemlítem neki, hogy a kilencvenes évek eleje, Göncz Árpád kifütyülése óta a szocialista és a liberális politikusok megszólalásait gyakorta teszik lehetetlenné a jobbos politikai erők, s e jelenség ellen a Fidesz semmit sem tesz. Ennek pedig az az üzenete, hogy a Fidesz nem bánja a dolgot.

Hargitai nem vitatkozik:

- Valóban tennünk kellene valamit - ismeri el. - Már csak azért is, mert a hallgatásunkat a másik oldal ellenünk fordíthatja.

Gyurcsány ellen tüntetnek, 2006. március 11.
Gyurcsány ellen tüntetnek, 2006. március 11.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.