Beszédét Bush a magyaroknak címezte

Meglepetéssel olvasom, hogy a Magyar Nemzet című napilap pénteki száma kritikusan ír arról a páratlan és egyben felemelő március 15-i ünnepségről, amelyen nemcsak Bush elnök, de az amerikai kongresszus minden fontos vezetője is részt vett.

Csaknem ötven éve élek Amerikában, de álmomban sem jutott eszembe, hogy Amerika vezetői - republikánusok és demokraták egyaránt - egyszer arra szakítanának időt, hogy így emlékezzenek meg a magyar nép 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben tanúsított hősiességéről.

Nyilvánvaló, hogy ez a mai magyar kormánynak és energikus nagykövetének, Simonyi Andrásnak, valamint a magyar ügyben fáradhatatlan Tom Lantos képviselőnek is szólt, ám az igazi címzett a magyar nép volt. Valóban magyar újság-e az, amely nem tud örülni a magyar népet ért különleges elismerésnek?

Nem vagyok Bush elnök híve. De aki tudja, hogy Amerika mit tett a XX. században és mit fog még tenni az európai béke, biztonság és emberi jogok érdekében a XXI.-ben, az remélem megérti a finom, de félreérthetetlen politikai üzenetet is: Amerika nem szól, és nem szólhat bele a magyar választásokba, mert ez a független és szabad magyar nép dolga. Amerika 1989 óta jó kapcsolatokat ápolt minden magyar kormánnyal,s most is ezt teszi minden párttal, amelyik a demokrácia talaján áll. Ám az is nyilvánvaló, hogy Amerika inkább kedveli azokat a politikai erőket, amelyek őszintén elkötelezték magukat a transzatlanti kapcsolatok fejlesztésében.

Ha jobban belegondolunk a dologba, talán pont ez az, amit a Magyar Nemzet című napilap nagyon is megértett.

Washington, március 17.

A szerző egyetemi tanára Johns Hopkins Universityeurópai tanszékén

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.