Hamlet a pszichiátrián
Margit törékeny madárka. 36 éves gyógytornász, akit már több helyen és többféleképp próbáltak kigyógyítani nyelési képtelenségből, amit az okozott, hogy sok éve félrenyelt egyszer. Más ilyesmire nem is emlékszik, ő meg traumaként élte át. Volt, hogy inni sem tudott. Infúziót adtak neki, nehogy kiszáradjon. Vagy tíz kilót fogyott, ma is jóval alatta van az ötven kilónak. Ha eszik, begörcsöl a nyelőcsöve, szétesik, mint egy bábu.
A Lipótmező pszichiátriai osztályán fiatal szakorvosjelöltek hallgatják a betegbemutatást. Margitot kérdezni sem kell. Felkészült saját magából.
- Évek alatt fogtam csak fel - mondja -, hogy kényszerbetegségem van. Nehéz ezt megérteni. Nem tudtam nyelni, de attól rettegtem, hogy lenyelek egy szöget, egy gombostűt, egy pénzdarabot vagy egy csikket az utcán. A szorongás elveszi az ember energiáját. Mozgássérült gyermekekkel foglalkoztam. Mi lesz, ha egy rokkant gyereket bántok? Egy évig ki sem mozdultam hazulról. Elveszett az állásom. Az ételektől felduzzadt a szám, feldagadt a homlokom.
- Látták ezt mások is? - kérdi az osztály egyik orvosa.
- Anyu igen, a húgom nem - mondja, majd hozzáteszi: -, ő nagyon erős akaratú.
Vidám, önfeledt gyermekkorról beszél, amit az sem zavart meg, hogy katonatiszt apja inni kezdett, pedig amikor otthon fordult a kulcs a zárban, már rosszul érezték magukat. És újból elszólja magát:
- A jó isten segített rajtunk, és 2004-ben elvette.
Csak rövid férfikapcsolatai voltak, de jó viszonyban van több mindenkivel, sok barátnő... A mai világban nehéz férjhez menni, az utcájukban is nem egy hasonló korú egyedül élő lány van.
Margitnak megköszönik a részvételt, ő kimegy, és konzultáció kezdődik a bajáról, a gyógyításáról.
- Öt éve a betegség a foglalkozása - állapítja meg Füredi János professzor, és felhívja a figyelmet, hogy a lány szimbiózisban él a mamával, mint elmondta, még a fogát is a mama mossa.
Sorban mondanak véleményt a fiatal orvosok. Van, aki Margit negédes kifinomultságáról beszél, másnak "sok volt" az egész, felvetődik az elfojtott szexualitás is. Buta és kegyetlen jómagam kapáltatnám szegényt kimerülésig.
- Ki írt hasonló betegről? - kérdezi Füredi prof. - Ki az a francia író? - segít a hallgató hallgatóságnak. - Moliere: Képzelt beteg.
Helyben vagyunk. Füredi János professzort azért kerestem fel egy éve, hogy egyik mesteréről, a 97 éves Kun Miklósról írjak, akinek kiemelkedő szerepe volt szakmájuk önállósodásában. (Másik mesterét, Mérei Ferencet a börtön után Kun hívta a Lipótra.) Beszélgetés közben Füredi János meglepett "szaktársaival":
- A pszichiátriában olyan kollégáink vannak, mint Shakespeare és Dosztojevszkij.
Kun Miklós meghalt, mi pedig több alkalommal beszélgettünk a szakmáról, munkamániánk hasonlóságáról és másságáról, nagydoktorijának védéséről. Harmadik alkalommal megkérdeztem, hogyan is állunk Shakespeare-rel és Dosztojevszkijjel. Röviden válaszolt:
- A Hamlet ismerete nélkül talán nem is lehet senki jó pszichiáter.
Lillafüreden Füredi professzor kezdeményezésére már tizenkétszer rendezték meg a Pszichiátria és kultúra előadás-sorozatot. Ennek ötletét annak idején megerősítette Szabó István, aki a professzor által szervezett tanfolyamon igen színvonalas és érdekes előadást tartott A rendező mint pszichiáter címen. Sajnos - talán személyiségvédelmi okok miatt - nem volt hajlandó leírni és közzétenni a szöveget. Pedig az előadás-sorozat alapján készített könyv, a Múzsák a díványon a napokban újból megjelent.
Füredi János már kezdő orvosként a szociálpszichiátria felé fordult. Izgatta, milyen társadalmi környezeti hatások játszanak szerepet a lelki betegségek kialakulásában, és hogyan lehet gyógyításra használni a társas kapcsolatok pozitív hatásait. 1962-ben diplomázott, majd egy évig rezidensként dolgozott Ausztráliában. Kilenc hétig hajózott oda és vissza. Mint korábbi versenybridzsező az angoloktól naponta megnyerte esti itala árát.
Huzamosan két helyen dolgozott. A Lipótmezőn alapozott, majd az Orvostovábbképző Egyetemen lett profeszszor, és tizenegy éven át tanszékvezető. A nevek változása folytán ma a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora, a Lipót pszichiátriai koordinátora.
Türelmes, béketűrő ember.
- A hatalom?
- Nem vonz, de a lehetőség igen. Mikor tanszékvezető lettem, többen mondták, most ezt vagy azt kinevezhetem. Ehelyett meghatároztuk, hogy bizonyos tisztség betöltéséhez milyen képzettség, adottság szükséges, aztán egy bizottság döntött el mindent.
- Ellenségei?
- Remélem, vannak... Baloldali liberális voltom nyíltan hirdetem, más nézeten lévőknek javaslom, ne politizáljunk. Egy kollégám a viziteken is jobboldali agitációt folytat. Összeveszhettem volna vele, de nem érdemes ebből ügyet csinálni, főleg nem szabad azonnal ugrani. Pasteur kijelentette: vallásom a ruhatárban hagyom. Mérei Ferenc még tovább ment, ő azt mondta: az önérzetem a ruhatárban hagyom... Ehhez az kell, hogy el tudjam magam helyezni a világban, tudjam, miért kerülök bizonyos helyzetekbe. Ha egy beteg megsért, az csak a betegségének tudható be.
- Szóval inkább a megalkuvás?
- Nem. De ítéletet könnyű hirdetni. Lehet szörnyülködni azon, hogy mondjuk egy pár esetében mekkora a korkülönbség, holott talán csupán arról van szó, hogy a fiatal hölgy nagyon szerette az apját, és az ő hiányát pótolja. Perverzitás! - vágják oda könnyedén, holott véleményem szerint csak azt a cselekedetet lehet így megbélyegezni, ami másokat zavar. Ha egy férfi az autóbuszon hozzádörgölőzik egy nőhöz, és azt nem zavarja, akkor nem történt perverzió.
- Otthon is ilyen toleráns?
- Az ember nem tudja feledni a pszichiátriai tapasztalatait, de otthoni eseményeket nem szabad orvosként kezelni. A két lányom pszichológus lett. Tizennyolc éves korukban befejeztem a nevelésüket, e kor fölött nem láttam értelmét a folytatásnak. Közösen alakítottuk ki a véleményünket a család, a világ dolgairól.
Kezdő korában vált szükségessé az elmeosztályok átalakítása, az atmoszféra és az alkalmazott módszerek megváltoztatása. A csoportterápiák, a családterápiák csak hosszas késedelemmel hódítottak teret Magyarországon. Füredi Jánosnak úttörő szerepe volt az elterjesztésében. Hiszen a család bevonása nélkül szinte lehetetlen sikeresen visszavezetni a pácienst eredeti környezetébe. Nem véletlen, hogy a családterápia dinamikusan fejlődik.
Pszichiátriai világkongresszus plenáris ülésén rajta kívül még soha nem szerepelt magyar előadó. Aztán Stanfordban beszámolt a családterápia alkalmazásáról egy szervezetben, ami újdonsága miatt az adott évben az egyik legjobb szakmai értékelést kapta. Ennek az előadásnak a részletei itthon nem publikálhatók személyes érintettség miatt. Egy osztály munkáját megmérgezte egy terrorisztikus hangulatot árasztó vezetőhelyettes. Füredi János ezt a családterápia patologikus jelenségeként kezelte. Azóta kiderült, az illető képes vezető beosztásban is jól végezni a dolgát, csak második kakas nem tudott lenni a szemétdombon.
Füredi profnak tűnt fel először - Rihmer Zoltán mellett -, hogy Magyarországon bár éppúgy egy százalék a szkizofrén betegek aránya, mint más országokban, viszont aránytalanul kevés a depressziós. Kutatócsoportot szervezett, amely bizonyította, hogy a rossz felderítési arány a ludas. A testi bajok a családorvos előtt is elfedik a lelki betegségeket. A rendelőben megjelenők harmada bizonytalan panaszai megfogalmazásában, nem tudja pontosan körülírni a baját.
- A rendszerváltás hozott valami változást a szociálpszichiáterek rendelőiben?
- Csökkent a szexuális intenzitás a felgyorsult élet mellékhatásaként. Aki reggel héttől este kilencig dolgozik, az este ágyba esik, akinek pedig nincs munkája, azt a feleslegességérzet rombolja. A családi konfliktusok, párkapcsolati ellentétek kialakulását erőteljesen befolyásolhatja a korábban tagadott származási háttér, a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedés, a netán elhallgatott zsidó-keresztény, szegény-gazdag, felkapaszkodott-megrekedt származású családok különbözősége. Még a hasonló társadalmi rétegből származó párokra is hat, hogy családjuk szociális mobilitása milyen mértékű volt az utolsó generációkban.
Füredi János az óráit irodalmi idézetek mellett újabban filmvetítéssel illusztrálja, teszi plasztikusabbá. De térjünk vissza a bemutatott betegünkhöz:
- Ki az ő fő ellensége? - kérdezte összefoglalásul a professzor. - Saját maga. Az apától meg akartak szabadulni. Ezt nehéz feldolgozni. Először az anyát kellene meggyógyítani. Páciensünket nem lehet visszarakni mellé. Abban a környezetben kivégezné magát. Javaslom, menjen rehabilitációs intézetbe.
Utána kettesben teázunk. Láthatja arcomon, hogy a szokatlan élmény hatása alatt vagyok.
- Sem misztifikálni, sem szimplifikálni nem kell a pszichiátriát - mondja -, inkább elfogadtatni az emberekkel. Nem öröm, ha valakit a pszichiátriára küldenek, pedig mindenki volt már lelki zavarban, mondjuk, alvászavarban, szexuális zavarban. Nem tiltakozni kell ellene, hanem tudomásul venni, és keresni a gyógyulást. Az alkoholistával nem perelni kell, nem orvoshoz kényszeríteni, hanem azt mondani, nem bírom el, amennyit iszol, el kell dönteni, melyikünk beteg: menjünk el orvoshoz. - Majd hozzáteszi: - Nem szeretem a talároskodást, ne vegyük túl komolyan magunkat. - Mintegy példaként hozzáteszi: - A pszichoanalízis az orvosnak jó elsősorban, hogy megszerezze a szükséges önismeretet.
