Erőszakos összecsapások során 300 tüntetőt fogtak le Franciaországban

Közel 300 tüntetőt vettek őrizetbe a csütörtöki franciaországi diákmegmozdulások során, csak Párizsban 180-at. E számadatokat csütörtökön késő este közölte Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, aki "bajkeverőknek" nevezte a tüntetés résztvevőit.

A párizsi prefektúra szerint 46 rendőr sebesült meg az összecsapásokban, közülük 11-et kórházba kellett szállítani. Sarkozy szigorú büntetést helyezett kilátásba az őrizetbe vetteknek. A miniszter "szélsőbaloldali és szélsőjobboldali aktivistákra", valamint "huligánokra" hárította a felelősséget az erőszakos cselekményekért.

Párizsban az összecsapások fő színtere a Latin Negyed, és a közelében lévő Sorbonne egyetem környéke volt. A tüntetők, akik az első munkavállalásról szóló, a fiatalokat megítélésük szerint kiszolgáltatott helyzetbe hozó törvény ellen tiltakoztak, Molotov-koktélokkal, füstbombákkal, és utcakövekkel fogadták a vízágyúkkal és könnygázzal támadó rendőröket.

Ugyancsak összetűzésekre került sor két párizsi külvárosban, Vitry-sur-Seine-ben és Raincyben. Erőszakba torkollottak a megmozdulások Rennes-ben, ahol a fiatalok kukákat gyújtottak fel és  gépkocsikat rongáltak meg, továbbá Toulouse-ban, Montpellier-ben és  Chalon-sur-Saone-ban. Tüntettek a diákok Marseille-ben, Strasbourgban és Bordeaux-ban is.
Párizsban az UNEF baloldali diákszövetség szerint 120 ezren, a hatóságok szerint 33 ezren vettek részt a megmozdulásokban. Ugyancsak erősen eltérnek az országos szintű részvételi adatok: a szervezők 500 ezerről számoltak be, a rendőrség feleannyiról.

A CPE-ként ismertté vált törvény, amely lehetőséget biztosít a munkaadónak, hogy az első munkahelyén dolgozó fiatalnak két éven belül bármikor indoklás nélkül felmondjon, egyre nagyobb elutasításra talál a francia közvéleményben. A legújabb felmérés szerint a franciák 68 százaléka támogatja a törvény visszavonását, 13 százalékkal többen, mint egy héttel ezelőtt.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.